NNG kulcsszót tartalmazó cikkek
Találatok a következő kulcsszóra: NNG
![](/download/viewattach/135747/1/40/1345025-255288568.jpg)
Fizetést ad a szoftverakadémiáján tanulóknak az NNG
Egyedi, saját mérnökei által vezetett képzést indít a budapesti székhelyű autóipari szoftverbeszállító NNG Kft. A vállalat C++ Akadémiájának két-, vagy három hónapos képzései alatt teljes fizetést biztosít a programozói alaptudással rendelkező résztvevőknek, akik ezután már a szervezetbe beilleszkedve kezdhetik meg a munkát a cégnél. A program érdemben segíthet a karrierváltóknak, hogy az átképzéshez szükséges időt megfelelő anyagi biztonságban tudják rászánni új mesterségük elsajátítására.
![](/download/viewattach/133251/1/40/1292248-509900093.jpg)
Öt magyar cég állít ki januárban a CES-en
Öt magyar cég is részt vesz majd a világ legnagyobb technológiai show-ján, a Las Vegas-i CES-en jövő januárban. A több mint 180 ezer látogatót, és 4500 kiállító céget felvonultató innovációs seregszemlén a DoBox, a GPS Tuner, a Grepton, az NNG és a Safeskin képviseli majd hazánkat.
![](/download/viewattach/131738/1/40/1260410-17691621.jpg)
Startupból világcég – ez kell a sikerhez
Jó csapat és menedzsment, működőképes stratégia, hosszú távú célkitűzés és egy csipetnyi szerencse – ha ezek az összetevők adottak, egy Magyarországról indult startup is meghódíthatja a világpiacot, ahogyan az NNG példája is mutatja. Az autóipar legnagyobb szereplőinek szállító cég kétszer is szerepelt a Deloitte „Technology Fast 50 Central Europe” rangsorában.
![](/download/viewattach/130254/1/40/1230212-583312531.jpg)
Ma van a programozók védőszentjének ünnepe
Tudta, hogy a programozóknak és fejlesztőknek van védőszentje? Szent Izidornak hívják, és április 4-én ünnepeljük.
![](/download/viewattach/128607/1/40/1202176-1367530179.jpg)
Négy magyar cég állít ki januárban a Las Vegas-i CES-en
A CES a világ első számú technológiai seregszemléje, melynek keretében a világ legnagyobb vállalatai, feltörekvő startupok, illetve véleményvezérek rántják le a leplet a legfrissebb tech trendekről. A legnagyobb globális technológiai show-n rendre részt vesznek magyar cégek is, ez 2018. január 9-12. között sem lesz másként: hazánkat az NNG, a GPS Tuner, a Dension és a SignAll Technologies képviselik majd Nevadában.
![](/download/viewattach/128268/1/40/1196236-1756343461.jpg)
A szoftveripar lesz a nyertese a hálózatba kapcsolt autók időszakának
Csak az amerikai autóiparból körülbelül 1100 milliárd dollárnyi bevétel fog eltűnni 2030-ra. A GSMA adatai szerint a hálózatba kapcsolt autók piaca 2020-ra nagyságrendileg 151 milliárd dolláros üzlet lesz, ebből az NNG és a Vodafone is kivenné a részét.
![](/download/viewattach/126895/1/40/1172420-1354141791.jpg)
Programozni tanít a jövő iskolája: világelső a magyar Logiscool
Hét országban működik már az élményalapú programozósuli, ahol játékosan tanulnak programozni a gyerekek. A saját területén világelső, magyar tulajdonú Logiscoolban 3,5 év alatt több, mint tízezer 6-18 éves diák kezdett el tanulni. Magyarországon harmincnégy helyen, külföldön további hat országban vannak jelen és a teljes hálózaton belüli éves bevételük várhatóan meghaladja az egymilliárd forintot.
![](/download/viewattach/125107/1/40/1139709-729507161.jpg)
Magyarországi kisdiákok a robotprogramozás elitjében
Robotokat programoznak, pedig a legtöbbjüknek még személyi igazolványa sincs. Két hete a világ 108 legjobb csapatából harmadik lett Amerikában egy magyar kisdiákokból álló csapat a First Lego League döntőjében.
![](/download/viewattach/122624/1/40/1093631-629387142.jpg)
Véget ért az ország egyik legnagyobb programozó versenye, a C++ Grand Prix
Szoros verseny alakult ki az idei NNG C++ Grand Prix döntőjében, hiszen két diák és két tapasztalt szakemberekből álló csapat került be a legjobbak közé.
![](/download/viewattach/121992/1/40/1083198-1883504205.jpg)
Gear Up 2016: Hangvezérlés, 3D vizualizáció az idei program
Idén ősszel is elindítja a legjobb programozó hallgatóknak szóló gyakornoki programját az NNG, amire november 11-ig lehet jelentkezni. A hat hónapos rotációs programot kifejezetten az Y generáció igényeire szabva alakították ki.
![](/download/viewattach/121526/1/40/1075167-1393575712.jpg)
Indul az ország egyik legnagyobb összdíjazású programozóversenye
Idén ötödik alkalommal rendezi meg C++ Grand Prix programozóversenyét az NNG. A rendhagyó összecsapás lehetőséget nyújt az informatikus hallgatóknak és a tapasztalt szakembereknek arra, hogy összemérjék tudásukat. A selejtezőkben és a döntőben egyaránt olyan kihívásokkal találkozhatnak, amelyekkel bizonyíthatják, hogy ők a szakma legjobbjai.
![](/download/viewattach/120295/1/40/1053136-1789126652.jpg)
Kiberbiztonsági céget vett az NNG
Többségi tulajdont szerzett az izraeli központú, az autók kibervédelmére specializálódott Arilou Information Security Technologies cégben az autóipari szoftverfejlesztő vállalat, az NNG. A lépés egybevág a budapesti székhelyű vállalat céljaival, hogy minél szélesebb körben tudja kiszolgálni autóipari partnereit.
![](/download/viewattach/119384/1/40/1034949-732971000.jpg)
Mától elérhető a megújult iGO Navigáció alkalmazás
Az autós navigációt fejlesztő NNG elindította legújabb mobilos alkalmazását az iGO Navigationt iOS és Android platformra. Az applikáció autós használatra optimalizált.
![](/download/viewattach/119261/1/40/1031736-2020146065.jpg)
Szülői értekezlettel az IT-szektor népszerűsítéséért
Jellemzően a szülők karrierútja erősen meghatározza a gyerekek pályaválasztását, így például orvosok gyerekei gyakran orvosnak tanulnak tovább. A folyamatosan változó világ azonban új szakmákat hoz létre - mit tehet egy szülő, ha gyermeke számára egy, az ő számára teljesen ismeretlen területen szeretne továbbtanulni?
![](/download/viewattach/118925/1/40/1023847-521877867.jpg)
Itt a frissítés a SzülinAppra!
Az autós navigációt fejlesztő NNG tavaly kiadott, ingyenes navigációs alkalmazásában a mai nappal már elérhető a frissített Magyarország térkép.
![](/download/viewattach/117972/1/40/1000990-376755653.jpg)
Új ügyvezetőt igazolt az NNG
Március 1-től Giles Shrimpton irányítja a budapesti székhelyű, navigációs szoftvereket gyártó NNG Kft-t. Az angol származású vezető az internet-alapú autóipari szoftverek felé forduló vállalatot intenzív növekedési szakasz küszöbén veszi át.
![](/download/viewattach/117899/1/40/999419-373935096.jpg)
A MITTE Communications nyerte az NNG kreatív ügynökségi tenderét
2016 februártól a MITTE egy éven keresztül teljes körű együttműködés keretein belül látja el a 6 kontinensen, összesen 12 irodával jelenlévő globális vállalat Magyarországról irányított kreatív tervezési feladatait. Az NNG, mint globálisan az egyik piacvezető navigáció-fejlesztő cég arculatfrissítése, az új ügynökség nyertes terve alapján valósul meg.
![](/download/viewattach/117333/1/40/985590-1093079999.jpg)
Az autónk válik az idegenvezetőnkké?
Az autóiparban az elsők közt kínál az NNG hangos városnéző funkcióval rendelkező autós navigációt. Ebben partnere a PocketGuide, a világ vezető virtuális idegenvezető appjának magyar fejlesztője.
![](/download/viewattach/116424/1/40/965854-1023922250.jpg)
Mitől jó egy programozóknak szánt gyakornoki program?
Az NNG idén újra meghirdeti szoftverfejlesztőknek szóló, fizetett gyakornoki programját, amelyről a korábbi résztvevők most egy videóban is elmesélik tapasztalataikat.
![](/download/viewattach/116278/1/40/965854-1023922250.jpg)
Egymás ellen kő-papír-ollóztak a robotok
Kő-papír-ollózni tanították idén a fejlesztők robotjaikat az NNG C++ programozóversenyének döntőjében.
Cikkgyűjtő
További híreink
A kék halál képernyőn túl: miért ne hagyjuk figyelmen kívül a szoftverfrissítéseket?
A hibás CrowdStrike-frissítés okozta széleskörű informatikai leállások előtérbe helyezték a szoftverfrissítések kérdését. Frissítsünk vagy inkább ne? Az ESET kiberbiztonsági szakértői most elmondják, miért fontosak a hibajavítások, és miért nem jó megoldás, ha ezeket elmulasztjuk.
Idén a fenntartható cégek tulajdonosait is díjazza az EY
A fenntarthatóság iránt elkötelezett vállalkozókra is reflektorfényt irányít az EY Az Év Üzletembere Program. A független bírálóbizottság első alkalommal osztja ki idén az EY Fenntarthatóságért Különdíjat, hogy kiemelje azokat, akik környezetbarát, társadalmilag hasznos és emberközpontú társaságok tulajdonosai és vezetői.