17. alkalommal adták át az Üzleti Etikai Díjakat
Az Üzleti Etikai Díj 2000 óta, immár 17. éve kiemelkedő szerepet tölt be az üzleti életben etikusan működő cégek elismerésében.
Az idei megmérettetésen – az eddigi 64 aktívan működő díjazott cég után – újabb 10 magyarországi bejegyzésű cég veszi át az elismerést november 16-án este a Piac & Profit által rendezett ünnepélyes díjátadó gálán. Az eseményre ismét a Magyar Fenntarthatósági Csúcs konferencia zárását követően kerül sor, kiemelve az üzleti etika és a fenntartható fejlődés szoros kapcsolatát.
Az Üzleti Etikai Díj 2000 óta az üzleti élet rangos elismerésévé vált. A díjat László Ervin professzor, a Budapest Klub elnöke és Demcsák Mária, a Piac & Profit üzleti magazin alapító főszerkesztője azzal a szándékkal hozta létre, hogy minden évben a magyar társadalom figyelmének középpontjába kerüljenek azok a hazai vállalkozások, amelyek tevékenységükkel, magatartásukkal példát mutatnak a felelős, etikus gazdálkodásban, üzleti jelenlétben, és erősítik a társadalom és az üzleti szféra közötti bizalmat.
Az alapítás óta eltelt 17 évben a díj presztízse folyamatosan nőtt, ami azt is jelzi, hogy a tudatosság, a társadalmi elkötelezettség és az élhető, fenntartható világ fennmaradása iránti felelősség egyre hangsúlyosabban szerepel a hazai vállalatok értékrendjében.
Idén a gazdasági szervezetek, kamarák és egyéni jelölések eredményeképpen 46 cég adott be értékelhető pályázatot: 25 kisvállalat, 7 középvállalat, 6 nagyvállalat és 8 multinacionális vállalat.
A díjat évente egyszer az alapítókból, valamint a korábbi években díjat kapott cégek első számú vezetőiből álló zsűri ítéli oda. 2016-ban a zsűri 3 kisvállalatnak, 2 középvállalatnak, 2 nagyvállalatnak és 3 multinacionális vállalatnak adja át az elismerést.
Az Üzleti Etikai Díj nyertesei 2016-ban
- Kisvállalat: Agrova Kft.
- Kisvállalat: KAV Hungária Kft.
- Kisvállalat: Vitaking Kft.
- Középvállalat: Bhe Bonn Hungary Kft.
- Középvállalat: Biofilter Zrt.
- Nagyvállalat: ÉDV Zrt. (Észak-Dunántúli Vízmű)
- Nagyvállalat: Fővárosi Vízművek Zrt.
- Multinacionális vállalat: Mapei Kft.
- Multinacionális vállalat: Schrack Technik Kft.
- Multinacionális vállalat: Szatmár Optikai Kft.
Az Üzleti Etikai Díj szempontrendszere:
- A cég etikai magatartása alkalmazottaival szemben
- A cég tulajdonosainak etikai magatartása tulajdonosi jogosítványaik gyakorlása közben
- Az ügyfelekkel, üzleti partnerekkel szembeni etikus üzleti magatartás
- Társadalmi felelősségvállalás
- A környezettel szembeni felelős magatartás
Az etikus üzleti magatartás elengedhetetlenen feltételei a 21. században
- A cég felelős gondolkodásmódról cselekedetein keresztül tesz tanúbizonyságot. Felelősséget vállal munkatársaiért, szűkebb és tágabb környezetének jólétéért, a társadalom fejlődéséért, a klímaváltozás negatív folyamatainak visszafordításáért, az esélyegyenlőség javulásáért.
- A cég tetteit nem elsősorban a mindenáron való haszonszerzés irányítja, hanem a másokról gondoskodás, más érdekeinek, jóllétének figyelembevétele is.
- A cég – a szűkebb-tágabb emberi, természeti, üzleti – környezet érdekeit szem előtt tartva képes átértékelni várható üzleti hasznát, illetve át tudja változtatni cselekedetinek célrendszerét magasabb rendű célok, a fenntartható fejlődés érdekében.
Kapcsolódó cikkek
- 2013-ban is „Superbrand” a Piac & Profit
- Konferencia a reklámpiacot átrendező törvényváltozásokról
- Franchise trükkök első kézből
- Marketingtrendek és használatuk üzleti célokra a KKV-AKADÉMIÁN
- A webáruházak holnapja és vasárnapja
- III. Kínai-Magyar Üzleti Fórum a Piac és Profit szervezésében
- Webáruházi trendek a KKV-AKADÉMIÁN
- KKV-Akadémia: Énmárka, cégmárka
- Okos üzlet okoseszközökkel
- KKV-AKADÉMIA: okoseszközök, megoldások és alkalmazások az üzletvitelben
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.