Meggyengült az AOL vezető pozíciója

Tóth Kristóf, 2000. november 17. 00:00
Meggyengült az America Online vezető pozíciója az instant üzenők terén. Az eddig monopolhelyzetben lévő cégről egy széleskörű felmérés derítette ki, hogy pozíciója mégsem olyan erős, mint azt sokáig hitték.
A csütörtökön megjelentetett, a Media Metrix által elkészített vizsgálat szerint mindössze 1 év kellett a Yahoo! és a Microsoft cégeknek ahhoz, hogy nagyjából feleannyi előfizetőt gyűjtsenek össze, mint amennyivel már az AOL Instant Messenger (AIM) szolgáltatás rendelkezik. A két vállalkozás valószínűleg további felhasználókat csábít magához, hiszen az adatok alapján a szolgáltatást igénybevevők száma gyorsan növekszik.

A tanulmány szerint 2000. augusztusában a Yahoo Messenger 10,6 millió amerikai felhasználóval rendelkezett, a Microsoft MSN Messenger Service pedig 10,3 millió taggal büszkélkedhetett. Időközben az AIM 21,5 millióra növelte felhasználóinak számát, az AOL ICQ pedig 9,1 millió tagot számlált. (A nemzetközi felhasználókat nem számolták.)

A felmérés arra is fényt derített, hogy AIM szolgáltatást igénybevevők harmada más IM klienseket is aktívan használt, tehát nem kizárólag az AOL hálózatán tevékenykedtek.

"A számadatok mutatják, hogy az AOL nincs monopolhelyzetben. Az AOL és az ICQ valóban sok felhasználóval rendelkezik, de mindössze 15 hónap alatt a Yahoo! és az MSN is átlépte a 10 milliós lélektani határt, ami az amerikai tagokat illeti." - mondta Doug McFarland, a Media Metrix elnöke.

Ami a globális adatokat illeti:

Júliusban az AOL - AIM 61 millió regisztrált felhasználót tartott nyilván, amiből 20 millió rendszeresen igénybe vette a szolgáltatást. Az ICQ hatalmas, 70 milliós adatbázist tart fenn, a jelentkezettek közül 20 millióan használják aktívan az ICQ-t.

Kulcsszavak: AOL Yahoo onlineszolg

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36