Banki víziók és realitások

, 2001. február 18. 22:27
Kétséget és lehetőséget egyaránt sugallva, Netbank?! címmel (alcím: A banki operációk átalakulása) rendezett - elsősorban pénzintézeti meghívottak számára - konferenciát az ICL Hungary. A partnereivel karöltve megtartott esemény egyben a korábbitól eltérő, az e-businessre koncentráló informatikai szolgáltatócégek image-erősítésére is szolgált.
Bernáth Lajos, az ICL kereskedelmi igazgatója bevezetőjében a konferencia küldetését illetően hangsúlyozta, hogy az internet esetében jogosan elvárt biztonság és minőség technikai és technológia feltételei már adottak (ezt igazolták az előadások is), és az elektronikus ügyfélkapcsolatokban is újfajta perspektívák mutatkoznak - mégsem látható még tisztán, átveszi-e például a fiókhálózatok helyét az e-banking, és ha igen, mikor.

Ennek összetett okaira igyekezett - a banki trendekkel és azok hazai leképezésével párhuzamosan - választ adni Braun Péter, az OTP informatikai vezérigazgató-helyettese. Előadásában kiemelte, hogy a pénzügyi szférában is csak pontos igénymeghatározást követően lehetnek a versenyhelyzetet valóban befolyásolók az ügyfélkapcsolat-menedzsment (CRM) és az adatbányászat eszközei. Fontosnak érezte az adott közegben felhívni a figyelmet arra is, hogy a technológiai újdonságok csak mintegy 7-8 év múlva lehetnek egy-egy jól használható banki alkalmazás építőelemei. Braun a modern technikára, technológiára épülő szolgáltatások - mint a mobil ügyfélkiszolgálás és a 7x24 órás banküzem - viszonylag gyors hazai térhódítása mellett voksolt, rávilágítva ugyanakkor a bevezetésükkel együtt növekvő kockázatokra (központosított online adattárak, nyitott bankok, internet stb.).

Az ICL által támogatott ügyfélkezelési megoldások szakértőjeként Klimó Zsuzsa CRM-üzletágigazgató piackutatók felméréseire támaszkodva igazolta az ügyfélközpontúságból fakadó előnyöket, s beszélt a fentiek iránt elkötelezett pénzügyi szektor résztvevőinek arról, hogyan kell a szolgáltatóknak és a felhasználóknak egyaránt átrendezni soraikat, hogy ne csak a stratégia, de a megvalósítás és a támogató eszközök terén is az ember, az ügyfél kerüljön a középpontba.

Lukács Lajos, az adattárház- és adatbányászati megoldások mellett az azokkal szorosan összefüggő adatminőség-javítással is foglalkozó DSS Consulting ügyvezető igazgatója az optimális ügyfélportfólió kialakításának és fenntartásának lehetőségéről és profitjáról tájékoztatta a hallgatókat. Az elektronikus banki szolgáltatások biztonságának kérdéseit az ICL Hungary pénzügyi üzletág-igazgatója, Tóth Tamás feszegette, rávilágítva - az Euromoney.com összefoglalója alapján - azokra a hibaokokra (pl. zavaros stratégia, rossz kommunikáció, gyenge vezetés), amelyeket az internet felé való nyitáskor a pénzintézetek leggyakrabban elkövetnek.

A későbbiekben a banki e-business szempontjából különösen fontos, magas, 99,9%-os rendelkezésre állást biztosító ICL Datacenter megoldásokról, a mobil telekommunikáció ügyfélkapcsolati térhódításáról és a digitális azonosításra is megoldást kínáló Oberthur mobilkereskedelmet támogató intelligens kártyamegoldásairól tájékozódhattak a résztvevők.

Kulcsszavak: bank bankszolg ICL-hu

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36