Nem lesz másolásvédelem a merevlemezeken

Tóth Kristóf, 2001. február 22. 21:23
Az IBM, a világ egyik vezető merevlemez-gyártója szerdán visszavonta azt a javaslatát, amely a CPRM rendszerű másolásvédett merevlemezek bevezetéséről szól.
A CPRM (Copy Protection for Recordable Media - Másolásvédelem az írható adattárolókhoz) ATA merevlemezekben való alkalmazásának javaslatát egy szerdán megrendezett texasi találkozón vonta vissza a cég, miután az harmadik formájában sem tűnt megvalósíthatónak.

A T.13 bizottság, amely az ATA (másnéven IDE) rendszerű eszközökkel foglalkozik, immár harmadik változatában kapta volna meg a javaslatot, mivel az előző két verzió nem lett elfogadva. A mostani változat igen komoly változtatásokon ment át az előzőkhöz képest, többek között a cserélhető adattárolós meghajtók felhasználási korlátozásai is ki lettek törölve belőle.

Az IBM azonban úgy döntött, hogy visszavonja a javaslatot, így annak elfogadásáról meg sem tartották a szavazást.

A CPRM másolásvédelmi rendszert négy óriáscég, az IBM, az Intel, a Matsushita és a Toshiba támogatta. A rendszer megvalósításához szükséges technológia kifejlesztését az Intel és az IBM végezte az Almaden Research Laboratoriesben.

A CPRM másolásvédelem ATA merevlemezekben való tervezett alkalmazásának érthető okokból óriási visszhangja volt világszerte. A T.13 többszáz oldalnyi e-mail üzenetet kapott, amelyben a felhasználók a világ legkülönfélébb tájairól előre közölték, hogy amennyiben a CPRM megvalósításra kerül az ATA merevlemezekben, a merevlemezek gyártásában érintett társaságok borítékolhatják adattároló-részlegük csődjét.

"Az emberek nem fogják megvenni a használhatatlan eszközöket.", mondta Stanton McCandish, az Electronic Frontier Foundation alapítvány egyik vezetője. John Gilmore, az alapítvány társalapítója bojkottálásra kéri az embereket a CPRM-kompatibilis eszközökkel szemben. "A hardver eszközök gyártóinak elsődleges célja az kell, hogy legyen, hogy termékeik kielégítsék a vásárló igényeit, és az EFF örömmel látja, hogy ezt végre a gyártók meg is értették.", mondta McCandish.

Kulcsszavak: IBM +céginfo winchester

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36