Újra katonai logisztikai bemutatónapot szerveztek

forrás: Prím Online, 2023. május 15. 15:34

Pályaorientációs katonai logisztikai bemutatónapot tartott a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) a Magyar Honvédség Tartalékképző és Támogató Parancsnoksággal együttműködve május 10-én Budapesten, a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázis Újszász utcai objektumában.

Az előző évben a nagy sikerre való tekintettel a szervezők két alkalommal is, először tavasszal, majd ősszel is tartottak katonai logisztikai bemutatónapot. A több száz fős érdeklődés azóta sem csökkent, így idén tavasszal újra megrendezték az eseményt.

 

Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke

 

„Már korábban is volt hasonló rendezvényre példa. Az elmúlt évben például mindösszesen közel félezer érdeklődő nyerhetett betekintést a katonai logisztika folyamataiba. Az érdeklődés azóta sem csökkent, így idén tavasszal újra megrendezésre került a pályaorientációs katonai logisztikai napunk” – mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.

 

A rendezvény elsődleges célja az idén 175 éves Magyar Honvédség (MH) logisztikai alakulatainak és képességeinek a bemutatása volt a logisztikai tanulmányokat folytató középiskolás diákok részére. Az esemény részeként az érdeklődők betekintést nyerhettek a katonák mindennapi életébe, munkakörébe, valamint a logisztika ezen területébe.

 

Nagy sikere volt a kutyás bemutatónak

 

„Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok számára is minél szélesebb körben megismertessük a logisztika világát. Ennek részeként pedig a katonai logisztikát is célunk, hogy közelebb hozzuk az érdeklődőkhöz” – hangsúlyozta a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.

 

A rendezvény megnyitóján a szervezet elnöke mellett beszédet mondott még Solymosi Ferenc ezredes, az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnoka és Kiss Zoltán alezredes, az MH Anyagellátó Raktárbázis (MH ARB) parancsnoka is. Meghívott vendégként pedig részt vett Kovács Péter, Budapest XVI. kerületének polgármestere és Szász József, Budapest XVI. kerületének alpolgármestere is.

 

Prezentációs előadásoknak is a részesei lehettek az érdeklődők

 

A megnyitót követően egy kutyás bemutatónak lehettek részesei a fiatalok, majd körbejárhatták a különböző kiállító állomásokat. A kiállítók között megtalálható volt az MH Egyészségügyi Központ – MH ARB EÜ Központ bemutatópontja is, ahol többek között egy műtőkonténert, és annak berendezését is megtekinthették. Az érdeklődők az MH ARB ruházati és személyi felszerelés bemutatópontjánál felfedezhették például egy katonai rendész, valamint egy általános lövész katona ruházatát is. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság toborzópontján kipróbálhattak lézerlövészetet, de megismerhettek különböző fegyvereket is. A HM Zrínyi Nonprofit Kft. katonatérképészeti bemutatóval készült, melynek keretein belül számos térképpel, és a területhez kapcsolódó eszközzel is találkozhattak. Az MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred vegyivédelmi bemutatója szintén számos, és érdekes műszert sorakoztatott fel az alkalomra. Az MH ARB Repüléstechnikai bemutatóponton egyebek mellett sérülésjavító konténerrel, valamint egy laborkocsival is találkozhattak. Ezenkívül az MH ARB gépjárműtechnikai bemutatópontja is sok járművet sorakoztatott fel. A kiállítások mellett ráadásul katonai alakulatokat bemutató prezentációs előadások részesei is lehettek a résztvevők.

 

Képek: KRPR.hu

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36