Két ezüstérmet szerzett a magyar csapat a harmadik Európai Lány Informatikai Diákolimpián
A versenyzők a Boston Consulting Group és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával, a Neumann Társaság tehetséggondozási programja keretében zajló foglalkozásokon készültek fel a versenyre. Erdősné dr. Németh Ágnes csapatvezető (a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke) és Szabó Zsanett csapatvezető-helyettes vezetésével vettek részt az EGOI-n.
A harmadik alkalommal megrendezett diákolimpia célja, hogy ráirányítsa a figyelmet a női tehetségekre, hiszen mind világszerte, mind itthon a szükségesnél kevesebb nő dolgozik informatikusként, a versenyzők sikereit látva pedig több lány kaphat kedvet ehhez a pályához.
A csatolt fotókon a magyar csapat tagjai láthatók (forrás: Neumann Társaság):
A képen balról jobbra, a fekete ruhás házigazda guide mellett: Szabó Zsanett helyettes csapatvezető, Nagy Korina, Keresztély Zsófia, Nagy Boglárka, Fülöp Csilla és Erdősné dr. Németh Ágnes csapatvezető, a Neumann Társaság tehetséggondozásért felelős alelnöke.
Szabó Zsanett csapatvezető-helyettes, Keresztély Zsófia, Fülöp Csilla, Nagy Korina, Nagy Boglárka, Erdősné dr. Németh Ágnes
Kapcsolódó cikkek
- Szupercsapatban lett első a magyar minikaticás csapat a RoboCup Junior 2023 világversenyen
- Dróntechnológia, MI, AR az oktatásban – a Neumann Társaság soron következő konferenciájának témái
- Adat és biztonság – tanulj informatikát a Green Fox ingyenes nyári kurzusain
- Sötét jövő várhat az orosz IT-szektorra a Corvinus kutatása szerint
- A programozásra váltók gyorsan építhetik fel új karrierjüket
- Budapesten és Szegeden is jelen lesz a Múzeumok Éjszakáján a Neumann Társaság
- Hurrá, itt a vakáció! De mi legyen az iskolás gyerekekkel 11 hétig?!
- Hét éremmel és három különdíjjal tértek haza a magyar diákcsapatok a RoboCup Junior Európa-bajnokságról
- Az ország legnagyobb ördöglakat-tárlata a Neumann Társaság Informatika Történeti Kiállításán
- SAP-vel pörgetik fel a körforgásos gazdaságot is
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
A BASF a sikeres Ethernet-APL kísérletet követően az ABB-t választotta zöldmezős projektjeihez
A BASF első európai zöldmezős Ethernet Advanced Physical Layer (Ethernet-APL) projektjének részeként az ABB-t választotta az elosztott vezérlőrendszerekhez (DCS).
Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikusnak ítélték idén a Neumann Professzori címet
Ismét magyar Nobel-díjas kapta a BME és a Neumann Társaság által alapított Neumann Professzori címet: Krausz Ferenc fizikus az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben. A fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetésre május 11-én került sor a Műegyetem Ünnepi Szenátusi Ülésén, ahol a díjat a BME rektora és a Neumann Társaság elnöke adta át.
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.