Néhány óra alatt bárki megtanul alapszinten kezelni egy építőipari szoftvert
A hazai építőipari vállalkozásoknak mindent meg kell tenniük hatékonyságuk javítása érdekében – írja közleményében az ágazat rendelésállományának és teljesítményének visszaesésére reagálva az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ), példaként említve a felnőttképzést, továbbképzést.
A tapasztalatok szerint az oktatási programok jelentősen hozzájárulnak a szakképzett munkaerő megtartásához, ugyanakkor számos cég attól tart, hogy nem térül meg a tanfolyamokba befektetett idő, energia és pénz. Az építőipari szoftverét Magyarországon is forgalmazó bécsi székhelyű cég, a PlanRadar arra hívja fel a figyelmet, hogy a piacon elérhető digitális megoldások eszközigénye minimális, az alapszintű felhasználói ismeretek elsajátításához pedig nincs szükség hosszadalmas és költséges képzésekre.
Az építőipar rendelésállománya 30 százalékkal csökkent 2023 első félévének végén a megelőző év azonos időszakához viszonyítva, az idén kötött új szerződések volumenében pedig 37 százalékos volt a visszaesés az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) adatai* szerint. A szövetség ezért úgy látja, az év második fele az erős piaci versenyről, a túlélési stratégiákról fog szólni. Számos építőipari vállalkozásnak, tervező- és mérnökirodának jelenthet gondot a megrendelések visszaesése, ezért jelentős részüknél radikális költségcsökkentésre van szükség, ami létszámleépítéseket hozhat magával. Az ágazat szereplői a szakmunkásokat és mérnököket mindenképp szeretnék megtartani, amihez azonban munkára van szükségük, de mint arra Koji László, a szakmai szövetség elnöke rámutatott: az állami megrendelések visszafogása (mintegy 3 ezer milliárd forint nagyságrendben), a lakásépítés és felújítás 25 százalékos csökkenése, valamint a külföldi befektetők importanyag-, unión kívüli munkaerő- és kivitelezői kapacitáshasználata együttesen kritikus helyzetbe hozta a hazai építésgazdasági értéklánc szereplőit. A szervezet számos szakmai ajánlást fogalmazott meg a döntéshozóknak a gondok enyhítésére, megjegyezve, hogy a vállalkozások hatékonyságuk növeléséve, képzési programok beindításával tudnak úrrá lenni a nehézségeken.
A hatékonyság növelése ma már elképzelhetetlen a korszerű technológiák, így például az építőipari folyamatokat a tervezéstől a kivitelezésen át az épületek üzemeltetéséig nyomon követő digitális megoldások nélkül. A felhasználók tapasztalatai egyértelműen azt igazolják, hogy a projektek szereplői közötti folyamatos és valós idejű kommunikáció jelentősen csökkenti a hibázás és a csúszás veszélyét, javítja a minőséget, támogatja a tervezhetőséget, a feladatok egyértelmű megosztását, a végrehajtás ellenőrzését, így biztosítva a költségek kézben tartását. A nyilvánvaló előnyök ellenére a várható kiadások, az idegenkedés az újításoktól ma még sok vállalkozást visszatart a digitális eszközök alkalmazásától. Pedig a megoldás egyszerűbb, mint azt sokan gondolnák.
„Aki ételt rendel, bankol, közösségi felületeket használ az okostelefonján, annak nem jelenthet komoly gondot egy építőipari szoftver alapfunkcióinak megismerése, kezelése. A mélyebb, átfogó ismeretek megszerzése már több időt igényel, de a tapasztalatok azt mutatják, hogy ez a befektetés már rövidebb távon is megérül a cégeknek. Ügyfeleinkkel közösen azon dolgozunk, hogy a lehető legtöbbet kihozhassák építőipari szoftverünkből versenyképességük és hatékonyságuk növelése érdekében” – mondja Simon Szilárd, a PlanRadar magyarországi csapatának képviselője.
A hivatalos statisztikák megerősítik, hogy nehéz félév vár a hazai építőiparra. 2023 júniusában az ágazat termelésének volumene a nyers adatok szerint 3,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 7,5 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 20,5 százalékkal visszaesett. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,4 százalékkal kisebb volt a májusinál. Azok a cégek, amelyek hatékonyságuk növelésével ragálnak a kialakult helyzetre, most megalapozhatják jövőbeni sikerekeit.
_________________
*Forrás: https://evosz.hu/sajto/sajtokozlemenyek/895-sajt%C3%B3k%C3%B6zlem%C3%A9ny-kritikus-szintre-cs%C3%B6kkent-az-%C3%A9p%C3%ADt%C5%91ipar-rendel%C3%A9s%C3%A1llom%C3%A1nya
**Forrás: https://www.ksh.hu/gyorstajekoztatok/epi/epi2306.html
Kapcsolódó cikkek
- Kapcsolatépítő rendezvénysorozatot indított a PlanRadar
- Új funkcióval bővült a magyar építőipari szereplők életét megkönnyítő szoftver
- Nemzetközi díjat nyert a Magyarországon is ismert építőipari szoftvergyártó
- Egyre okosabbak lesznek az otthonaink, amire az építőiparnak is fel kell készülnie
- Rangos díjat nyert a Magyarországon is ismert építőipari szoftver gyártója
- Régen várt újítást vezet be az építőipari digitalizáció sikercége
- 100-ból 96 felhasználót meggyőzött az építőipari digitalizáció sikercége
- Rekordösszeget adtak össze a befektetők az építőipart forradalmasító sikercégnek
- Áttörés az építőiparban: A kivitelező már nem mondhatja azt, hogy nem így értettem
- Nem kell tolmács az építkezésen a vendégmunkás mellé, van jobb megoldás
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Prémium gaming élmény a felhasználóknak
A 48,9" hüvelykes (124,3 cm) Philips Evnia 49M2C8900L gaming monitor tele van erőteljes funkciókkal: QD-OLED panel, 32:9 SuperWide kijelző, 5120x1440 felbontás, 144 Hz, Ambiglow és DTS hangzás teszik a kiváló minőségű Evnia 8000 sorozat új tagját igazán figyelemfelkeltővé.
Buszos útdíjfizetés – az első időszak tanulságai
A legtöbb busz a legkevésbé szennyező kategóriába tartozik, a külföldi járművek az autópályákat használják, míg a hazai személyszállítók harmada inkább az olcsóbb útvonalakat választja és a legtöbb vállalkozás felismerte, hogy a használatarányos útdíjfizetés kényszerét minőségbiztosítási fejlesztésekre is lehet használni – ezek a legérdekesebb megállapítások az útdíjfizetés bevezetése óta eltelt időszakból.
Újfajta trendek az irodában
A pandémiát követő időszak jelentős változásokat hozott a vállalatok irodaterületekkel kapcsolatos felfogásában, nagy hangsúlyt helyezve a vállalati kultúra és a produktivitás erősítésére az irodai jelenléten keresztül. A hibrid munkamódok trendje, amely a COVID-19 világjárvány idején nyert lendületet, fokozatosan visszaszorulóban van. A vállalkozások egyre inkább felismerik az irodaterek értékét az együttműködés, a tudásmegosztás és a vállalati kultúra erősítésében.
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.