Karrierváltás: 600 ezerhez közelít a junior informatikusok átlagbére
A recesszió ellenére is keresettek a hazai munkaerőpiacon az informatikusok: egy jellemzően 5-6 hónapos képzés után egy éven belül átlagosan havi bruttó 596 ezer forintot vihetnek haza azok, akik a karrierváltás mellett döntenek.
A szakmaváltók 33,4 százaléka 5-10 év, míg további 38,4 százaléka több mint 10 év munkatapasztalattal rendelkezett, mielőtt IT karrierjébe kezdett – többek között ezek derülnek ki a PROGmasters IT képzési központ felméréséből, amelyben összesen 454, szoftverfejlesztőként, manuális tesztelőként vagy alkalmazás-üzemeltetőként végzett résztvevőjük 27,7 százaléka, 126 fő vett részt. A 2017 óta végzett összes válaszadó bruttó havi átlagfizetése egy év alatt 13,3 százalékkal nőtt, és jelenleg meghaladja a 913 ezer forintot, ráadásul a 4-7 éves szakmai múlttal rendelkező – jellemzően már seniorként dolgozó – résztvevők átlagosan havi bruttó 1,3 milliós fizetésre tesznek szert. A felmérés összes résztvevőjének majdnem 40 százaléka dolgozik külföldön, vagy itthonról külföldi projektben, és a hazai IT-szakemberek iránti keresletet mutatja az is, hogy az elmúlt három hónapban a válaszadók 57 százaléka kapott megkeresést vagy konkrét állásajánlatot betölthető informatikai pozícióra - olvasható ki a kutatási eredményekből.
A résztvevők 33,4 százaléka 5-10 év, míg további 38,4 százaléka több mint 10 év munkatapasztalattal rendelkezett a korábbi szakmájában, amikor a karrierváltás mellett döntött és elvégezte a PROGmasters valamelyik 2-6 hónapos képzését. A válaszadók 15,2 százaléka vendéglátósként vagy az idegenforgalomban dolgozott, míg 12,1 százaléka oktatási, kutatási vagy tudományos tevékenységet végzett korábban. 10,1 százalékuk pénzügyi területről váltott az informatikára, de az értékesítés és kereskedelem szektorból érkezők aránya is eléri a 9,1 százalékot. A kutatásban résztvevők 43,4 százalékának nincs felsőfokú végzettsége, azonban 97 százalékuk beszél legalább középszinten angolul vagy németül – derül ki a PROGmasters szeptemberi kutatásának eredményeiből.
Közel 600 ezer forint a kezdők, millió felett a tapasztaltabbak havi átlagfizetése
Az informatikai szektorban elérhető jövedelmek az átlagnál (a KSH által mért 560 ezer forint körüli átlagkeresetnél) jóval magasabbak, amit a PROGmasters idén szeptemberi felmérése is visszaigazolt. A 2017 óta végzett összes válaszadó bruttó havi átlagfizetése egy év alatt 13,3 százalékkal nőtt, és jelenleg meghaladja a 913 ezer forintot (a PROGmasters által a tavalyi év utolsó negyedévében elvégzett hasonló kutatás szerint akkor az átlagfizetés még csak 806 ezer forint volt).
Az IT szektorban gyorsan emelkednek a fizetések: míg az elmúlt 12 hónapban végzett résztvevők átlagosan havi bruttó 596 ezer forintot keresnek, addig a 2-4 éve végzettek már átlagban bruttó 884 ezer forintot visznek haza havonta. A 4-7 éves szakmai múlttal rendelkező – jellemzően már seniorként dolgozó – résztvevők pedig átlagosan havi bruttó 1,3 milliós fizetésre tesznek szert (ráadásul 84 százalékuknak minimum 60 százalékkal emelkedett a fizetése a karrierváltása óta).
A karrierváltók többsége számára a külföldi munkalehetőség is opció
A karrierváltásra törekvőket a magasabb jövedelem mellett a szakmai fejlődés és az előléptetés is motiválja. A kutatás résztvevőinek több mint fele (50,5 százaléka) nyilatkozott úgy, hogy a munkahelye szervezett számára belső képzést az elmúlt egy évben. A folyamatos szakmai fejlődésnek köszönhetően a PROGmasters friss felmérése szerint mostanra az összes válaszadó 48,5 százaléka érte el a medior vagy a senior pozíciót, azonban ez az arány a legalább négy éve végzettek körében már 87,5 százalékos (a legalább négy éve végzettek fele medior, 37,5 százaléka pedig senior pozícióban dolgozik jelenleg).
A kutatás arra is kitért, hogy az elmúlt hét évben végzettek között milyen arányban vannak olyanok, akik jelenleg is külföldön, vagy Magyarországról külföldi IT projektben dolgoznak. Az összes résztvevő 8,1 százaléka külföldön, míg közel harmada, 31,3 százaléka itthonról dolgozik külföldi projektben. A nemzetközi karrier azonban ennél is szélesebb kör számára lehet opció: az összes válaszadó 86,9 százaléka véli úgy, hogy lenne lehetősége külföldön, vagy külföldön működő cégnek távmunkában dolgozni a jelenlegi szaktudásával és tapasztalatával.
Válságban is van kereslet az informatikusokra
Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) 2020-ban készült munkaerőpiaci elemzése 15 és 26 ezer fő közé tette kétéves időtávon a Magyarországon hiányzó IT-szakemberek számát. A jelentős keresletet a PROGmasters friss kutatása is visszaigazolja: az elmúlt három hónapban a 2017 óta végzettek 57 százaléka kapott megkeresést vagy konkrét állásajánlatot betölthető informatikai pozícióra, ráadásul a résztvevők 60,6 százaléka szerint a munkáltatója a következő 6-12 hónapban is tervezi új kollégák felvételét IT területre.
A 2016-ban alapított PROGmasters IT képzési központ főként a 20-45 éves, elsősorban karrierváltást tervezők számára kínál online vagy személyesen, illetve munka mellett is végezhető informatikai képzéseket, amelyek résztvevői számára állásgarancia-lehetőséget is kínál. A PROGmasters tanfolyamait az elmúlt években több százan végezték el, és az iskola állásgarantált programozó képzésein résztvevők 90 százaléka helyezkedett el informatikusként.
Kapcsolódó cikkek
- Adat és biztonság – tanulj informatikát a Green Fox ingyenes nyári kurzusain
- A programozásra váltók gyorsan építhetik fel új karrierjüket
- Hurrá, itt a vakáció! De mi legyen az iskolás gyerekekkel 11 hétig?!
- Újabb ingyenes IT képzések indulnak a Green Fox Academy támogatásával
- Karrierváltás: töretlen a kereslet a junior informatikusok iránt
- 2023-ban is kapkodnak a cégek az informatikusok után
- Programozók segítik a jótékonysági szervezetek munkáját
- A biztos béremelkedést leginkább az IT-szektor garantálja
- Green Fox felmérés: a szoftverfejlesztők előtt kiemelkedő karrierlehetőségek állnak
- Magyar bootcamp tanítja programozni a régiót
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Hozzuk ki a legtöbbet okostelefonunk hangzásából!
A hétköznapok elengedhetetlen részeként okostelefonunk egy kifejezetten kényelmes eszköz, amit számos dologra használhatunk. Akár csak telefonálunk, akár filmet vagy sorozatot nézünk, esetleg megbeszélésen veszünk részt vagy zenét hallgatunk, fontos, hogy a legjobb minőségű hangot kapjuk. A HONOR friss tippei ebben segítenek.
A világ 600 legjobb fiatal egyeteme közé került a Széchenyi-egyetem
Az 501–600. helyen szerepel a győri Széchenyi István Egyetem azon a ranglistán, amelyet a Times Higher Education (THE) május 14-én tett közzé a világ legjobb fiatal egyetemeiről. Az intézmény újabb sikere mögött erősödő kutatási teljesítménye, valamint szoros ipari és nemzetközi kapcsolatai állnak.
A FŐTAXI a Formula 1 Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere
2024-ben immár 39. alkalommal rendezik meg a Formula 1 Magyar Nagydíjat. A Hungaroring Sport Zrt-vel kötött megállapodás értelmében a július 21-én tartandó viadal hivatalos és kizárólagos személyszállító partnere a legnagyobb múltú hazai taxitársaság, a FŐTAXI lesz. A megállapodás célja, hogy a látogatók és a partnerek egyszerűen és biztonságosan jussanak el a Hungaroringre és haza.
A HUAWEI Pura 70 Ultra a DXOMARK történetének legmagasabb pontszámmal rendelkező kamerás okostelefonja
A HUAWEI Pura 70 Ultra lett a legjobb okostelefon-fényképező a DXOMARK független tesztlabor szerint. A Huawei nemrégiben mutatta be legújabb zászlóshajó-készülékét, amely rögtön átvette a vezetést a szaklabor okostelefon-kamera rangsorában. A Pura 70 Ultra hátlapján egy 50 megapixeles Ultra Lighting főkamera kapott helyet változtatható rekeszértékkel és optikai képstabilizátorral, továbbá egy 40 megapixeles ultraszéles látószögű kamera és egy 50 megapixeles Ultra Lighting makró telefotó-kamera, elöl pedig egy 13 megapixeles szelfikamera.
Protechtor Future Summit: Az AI exponenciálisan fejlődik, amire az emberi agy egyszerűen nincs felkészülve
Két borzasztóan aktuális és forró témáról beszélgettek neves és elismert hazai gondolkodók a Protechtor Future Summit üzleti és tech vezetőknek szóló inspirációs eseménysorozat tavaszi alkalmán. A mások mellett Király Júlia, Dr. Oszkó Péter vagy Dr. Tilesch György MI-szakértő nevével fémjelzett panelbeszélgetéseken a szakértők egyrészt a mesterséges intelligencia társadalmi igazságoságra és kultúrára gyakorolt hatását, másrészt az örök élet és a biológiai óra visszafordíthatóságának kérdését vizsgálták.