Officexpo 2001 kiállítás

MTI Sajtóadatbank, 2001. március 8. 11:50
Az idén második alkalommal rendezik meg március 22-24. között az Officexpo papír, iroda- és írószer szakkiállítás.
A vásárt a Torter Kft. rendezi az SAP Rendezvénycsarnokban. A rendezvényen az idén 57 kiállító mutatja be termékeit, szemben a tavalyi 43 céggel.

Tornyai Péter, a Torter Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: az idén mintegy 80 százalékkal nőtt a kiállítás alapterülete, így összesen csaknem 1.800 négyzetméteren mutathatják be termékeiket a résztvevő cégek. Most először 6 külföldi kiállító is jelen lesz a vásáron - tette hozzá az ügyvezető igazgató.

Koren Péter, a Tiara Kft. képviselője a sajtótájékoztatón elmondta: a rendezvény célja, hogy bemutassa az újdonságokat, és tájékoztassa a legfrissebb információkról a magyar szakembereket.

Beszámolt arról is, hogy a világ írószerpiacán végbe menő tőkekoncentráció nyomon követhető Magyarországon is, a szereplők száma csökkent, míg a piac mérete nem változott.

A szakember által idézett adatok szerint az irodaszerek forgalma az elektronikus irodai technikát leszámítva mintegy 100 milliárd forint. A piaci szereplők között 380 a gyártó, forgalmazó illetve külföldi cégek képviseletét ellátó vállalkozás, de természetesen számos kiskereskedő is árul irodai terméket.

Hozzátette: Magyarországon is jellemző a minőségi termékek irányában való elmozdulás.

Kulcsszavak: kiállítás iroda

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36