A magas kockázatok ellenére a vezető vállalatok zöme aktívan használ mesterséges intelligenciát

forrás: Prím Online, 2023. december 13. 12:59

A magyar vezető vállalatok nagy része már aktívan alkalmaz MI-vel ellátott megoldást, számos szervezet pedig a következő 3 évben tervezi ennek bevezetését, derül ki a Deloitte legújabb kutatásából, amely az MI hazai helyzetéről nyújt teljes képet.

A Deloitte minden évben elemzi a technológiai szektor globális fejlődését, valamint a következő évek fejlődési irányait meghatározó, piacot formáló aktuális trendjeit. A 2023 november végén megjelent, Magyar MI Körkép 2023: Hogyan használják a mesterséges intelligenciát a hazai vállalatok? című kiadvány hazai mesterséges intelligencia fejlesztéseket és projekteket értékeli, és részleteiben kitér az üzleti felhasználásokra, alkalmazott technológiákra, és a legnagyobb kihívásokra az üzleti modelleket megreformáló technológiák körül.

 

A Deloitte szakértői 124 szervezet több mint 200 munkatársával végeztek mélyinterjút és további 5 szervezet vezetője pedig írásban válaszolt a kérdésekre. A kutatásban résztvevők 85%-a jelenleg is aktívan alkalmaz MI-t, 13% a következő 1 évben, míg a megkérdezettek 2%-a következő 3 évben tervezi annak bevezetését. 

 

A kutatásban a legnagyobb számban a technológia, média és telekommunikációs (TMT) szervezetek (20%), a pénzintézetek, bankok és biztosítók (19%), valamint az üzleti és szakmai szolgáltatók (10%) képviseltették magukat. A szervezetek 88%-a rendelkezik dedikált vezetővel, aki felelős az MI kezdeményezésekért és adaptációért.

 

Üzleti felhasználás

 

Az MI legnagyobb felhasználási területe a marketing és értékesítés köré körvonalazódik, de előszeretettel alkalmazzák a vezetői döntéstámogatásban és a saját termékekbe épített MI képességek terén is. A Generatív MI alkalmazások elterjedésével számos szervezet ma már automatizáltan állít elő tartalmakat termékeikről és szolgáltatásaikról. A tartalomgenerálás sokoldalúsága kiterjed a közösségi média frissítések és bejegyzésekre, illetve ajánlatok írásának támogatására is, ezáltal segítve a hatékony kommunikációt.

 

A MI rendszerek a vezetők számára is hasznos eszközök, mivel jelentős betekintést nyújtanak cégük működésébe. Egy ilyen rendszer nagyban segítheti például a kereslet- vagy kapacitás-előrejelzési, erőforrástervezési, és munkaerőgazdálkodási folyamatokat. 

 

Dr. Barta Gergő

„A mesterséges intelligencia a megfelelő minőségű adatbázisok felhasználásával az emberi agy számára gyakran értelmezhetetlen összefüggések felderítése révén, komplex, kognitív képességeket igénylő feladatok megoldását kínálja – ilyen a képfeldolgozás pl. a karbantartások tervezésénél, vagy a nyelvi elemek feldolgozása a vezetői jelentések értékelésénél.” – mondta Dr. Barta Gergő, a Deloitte Magyarország vezető MI szakértője, az MI kutatás vezetője.

 

A kutatás és fejlesztési tevékenység a vevőtámogatás és ügyfélszolgálat automatizálásában, a személyre szabott ügyfélélmények kialakításában és a HR digitalizáció terén a legaktívabb. Az MI technológiák képesek azonnal reagálni ügyfélkérdésekre és problémákra, ami hozzájárul az ügyfélelégedettség növeléséhez. A chatbotok pedig a nap 24 órájában rendelkezésre állnak, ami jelentősen javítja az ügyfélszolgálat elérhetőségét. A szervezetek legfőbb célkitűzése az ügyfélszolgálati munkatársak munkájának könnyítése: az MI által vezérelt rendszerek tanulnak az ügyfelek preferenciáiról és viselkedéséről, hatékonyabban képesek megtalálni a szükséges információt, egyszerre csökkentve ezzel a várakozási és ügyintézési időt.

 

Az MI-vel támogatott tartalomgenerálást alkalmazó cégek 15%-a nyilatkozott arról, hogy a kutatás ideje alatt saját cégre szabott, belsőleg alkalmazható generatív eszközt fejleszt. A tartalomgeneráláson kívül több cég is sikeres marketing-kampányokról számolt be.  Az MI felhasználását leginkább a marketing és értékesítés (45%), vezetői döntéstámogatás, automatizált riportok (42%), termék- és szolgáltatásfejlesztés (38%), informatikai folyamatok automatizálása (35%), szervezetspecifikus üzleti folyamatok támogatása (35%) területein használják, de 25% nyilatkozott úgy, hogy a kockázatelemzés és kezelés területén is alkalmazza a technológiát.

 

 

Az MI projektek sikertényezői és kihívásai

 

Fear Of Missing Out: mivel az MI technológiák már egy bő éve kiemelt figyelmet kapnak, nagy nyomás nehezedik a vezetőkre, pusztán az MI körül forgó felhajtás miatt. Ez gyakran olyan megoldások kifejlesztéséhez vezet, amelyek nem nyújtanak valós hozzáadott értéket. Az MI projektek vezetői a legtöbb esetben a megfelelő használati eset megtalálását emelték ki, amely összhangban van az üzleti stratégiával.

 

A Deloitte kutatásában megkérdezettek a top 3 sikertényezők között kiemelték az erős adatmenedzsment képességeket is. Mivel az MI rendszerek javarészt óriási adathalmazokból tanulnak, a hatékony adatmenedzsment biztosítja, hogy a projektekben felhasznált adatok megfelelő minőségűek, konzisztensek és valóban alkalmasak legyenek a vezetői döntéstámogatásra. A rossz minőségű adatok megbízhatatlan MI modellekhez és pontatlan előrejelzésekhez vezethetnek.

 

A legnagyobb kihívásnak a személyes adatok kezelésével és felhasználásával kapcsolatos problémák bizonyulnak: az MI megoldások elvárt működéséhez nagy mennyiségű adatra van szükség, és ezek között számottevő személyes adat is előfordulhat. A megbízható mesterséges intelligencia-rendszer egyik alappillére, hogy a fejlesztőknek és az MI megoldásokat alkalmazóknak egyaránt figyelembe kell venniük az adatbiztonsági és adatvédelmi követelményeket. Azt, hogy milyen adatkezelési műveleteket végeznek, milyen adatokat gyűjtenek, és azokat milyen célból használják fel a piaci szereplők felé transzparensen kell kommunikálni. Ezzel egyidejűleg pedig az adatalanyoknak megfelelő kontrollt kell biztosítani személyes adataik felett.

 

Az MI projektekben tapasztalt akadályokra 51% jelölte meg a biztonsági és adatvédelmi kihívásokat, 33% szerint gond az integrálási komplexitás a meglévő rendszerekkel, 29% a jogi megfelelés biztosítását, és szintén ugyanennyien a budget és/vagy forráshiányt tartják a legjelentősebb kihívásnak. Az MI stratégia hiánya 25 százaléknál jelent problémát. A főbb kihívások között szerepel még a szakterületi tudással és tapasztalattal rendelkező munkaerőhiány, tehát a hazai cégek nem rendelkeznek megfelelő mennyiségű szakértővel az MI elképzeléseik időbeli leszállítására.

 

MI stratégia, mint a legfontosabb lépés

 

A Deloitte kutatásából az is kiderül, hogy a legtöbb cég stratégia nélkül vágott bele MI fejlesztésbe, azonban felismerték, hogy egy átfogó stratégia hiánya középtávon kritikus az MI kezdeményezések sikeréhez.

 

„A mesterséges intelligencia stratégia olyan alapvető eleme a digitális átalakulásnak, amely az MI céltudatos integrálását irányítja a szervezetbe. Ez biztosítja, hogy az integráció összhangban legyen az üzleti célkitűzésekkel, mérsékelje a felmerülő kockázatokat és kiaknázza az MI technológiákban rejlő lehetőségeket. Ezért mindenképp elsődleges, hogy az MI-t adaptáló szervezet részletes, átgondolt és jól kidolgozott MI stratégiával rendelkezzen.” – mondta Dr. Barta Gergő.

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

3 árulkodó jel, hogy a cég IT csapata már nem versenyképes

Szinte követhetetlen tempóban fejlődnek a vállalati szolgáltatásokat támogató IT-rendszerek, a cégek pedig komoly piaci hátrányba kerülhetnek, ha nem tartanak lépést a változással. Az ügyfelek és a munkatársak igényei egyre csak nőnek, a versenytársak szolgáltatásai pedig rövid idő alatt gyorsabbá, kényelmesebbé, átláthatóbbá válhatnak a miénknél. 

2024. május 9. 18:01

Rákapcsolt az Euronics: már aznap megérkezhet a grill vagy a hűtő

Egyre népszerűbb a vásárlók körében az aznapi kiszállítással vagy áruházi átvétellel történő rendelés az Euronicsnél. A megrendelés napjára házhoz szállítást ígérő szolgáltatás tavaly nyáron indult, idén pedig még szélesebb időablakkal lehet már rendelni Budapesten belül. Az online leadott rendeléseket pedig az áruházakban is át lehet venni akár még aznap, ez a szolgáltatás már országszerte elérhető ingyenesen. Az ilyen módon rendelt termékek toplistáján ott vannak a ventilátorok, a kávék, a mosószerek, és az állateledelek, de rendeltek már asztali grillt is így.

2024. május 9. 16:20

Elérhetővé válik az automatikus munkabérelőleg

Automatikus Munkabérelőleg Rendszer (AMBER) néven biztosít új szolgáltatást a MagNet Faktor a Kulcs-Soft-tal partnerségben. Az új megoldás segítségével a bérszámfejtő szoftvert használó cégek alkalmazottai gyorsan és egyszerűen juthatnak a már ledolgozott munkanapok után járó fizetésükhöz. A munkavállalók mellett a vállalkozásoknak is kedvező ez a lehetőség: az adminisztratív terheik csökkennek, a bérfizetés pedig rugalmassá válik.

2024. május 9. 14:28

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36