A közösségformálás erősítésével folytatódik a GreenGo Jóügyek kampánya

forrás: Prím Online, 2023. december 25. 15:45

Tavaly indította a GreenGo a Jóügyek kampányát, hogy minél többek figyelmét felhívják a fenntarthatóságra, és ezzel a társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból fontos ügyekre és kezdeményezésekre. Az utoljára megvalósítandó jó ügyét kifejezetten a felhasználók javaslatai, majd szavazatai alapján választották ki. Az érdeklődés, a lelkesedés pedig akkora lett, hogy a vállalat úgy határozott, hogy nem egy, hanem a két szervezetet is beemel a kampányba. 

Ennek köszönhetően az egyik kiválasztott az Adománytaxi, a másik a Kisközösségi Program lett. Mindkettő a maga területén rendkívül fontos közösségformáló vállalkozás és több ezer ember számára nyújt segítséget. A GreenGo túl azon, hogy egy – egy egyedi, kreatív matricázással ellátott autóján mutatja be ezeket a szervezeteket, saját kommunikációs felületein is megoszt értékes tartalmakat az Adománytaxiról és a Kisközösségi Programról, hogy karácsony közeledtével mindkettőjük karitatív tevékenységébe bekapcsolódhassanak még az érdeklődők.

 

„A 2023-as évünk kiemelten a közösségformálásról szólt, amit a saját tevékenységünkön túlra is kiterjesztettünk. Csupa nagyszerű, társadalmi, gazdasági és környezeti szempontból fontos üggyel, kezdeményezéssel ismertettük meg az ügyfeleinket, követőinket. Többek közt az ételpazarlás és a hulladéktermelés megelőzésére, a tudatos energiafelhasználására hívtuk fel a figyelmet a mellénk álló partnereink segítségével. Karácsony alkalmából a rászorulók, illetve a helyi összefogás támogatására helyeztük a hangsúlyt az Adománytaxi és a Kisközösségi Program bemutatásával.” – mondta Boruzs Ákos, a GreenGo marketingvezetője.

 

Az Adománytaxinál az értékmentésre fókuszálnak, hogy az emberek felismerjék azt, hogy ami az egyik háztartásban már felesleggé vált, egy másikban komoly érték lehet. Az elmúlt nyolc évben közel 100 településre vittek adományt több mint 3800 budapesti háztartásból. Babakocsik, ágyak, konyhai eszközök vagy épp gyerekjátékok kezdtek így új életet. A szervezet munkatársai, aktivistái valódi kapcsolatokat teremtenek és közösséget építenek.

 

A GreenGo által most felkarolt másik kezdeményezés a Kisközösségi Program, amelynek célja, hogy minél több helyi ökoközösség működjön itthon kezdve az aprófalvaktól a nagyvárosokig. Ezek olyan kisközösségek, amelyek hozzájárulnak egy kevésbé környezetterhelő életmód kialakításához, az egy helyen lakó emberek közösséggé kovácsolásához, valamint a helyi gazdaság erősödéséhez. A 15 éve működő program fő tevékenységei közé tartozik az ökoközösségek hálózatának koordinálása, a Kiutak.hu portál működtetése, könyvírás, közösségi ökotáborok szervezése gyerekeknek és felnőtteknek, illetve a humánökológia tanfolyam szervezése, amelyeket a szervezet munkatársai kizárólag magánadományokból valósítanak meg. 

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36