Konferenciát rendez a Magyar Informatika Napja alkalmából a Neumann Társaság
Az első Neumann-elvek alapján működő magyar elektronikus számítógép, a szobányi méretű M-3 egykori sajtópremierjének évfordulója alkalmából a szuperszámítógépektől a gépi látásig változatos informatikai vonatkozású témákat feldolgozó konferenciát szervez a Neumann Társaság. A január 18-án délután zajló Magyar Informatika Napja konferencián előzetes regisztrációt követően ingyenesen részt vehetnek az érdeklődők.
A Magyar Informatika Napját a Neumann Társaság kezdeményezésére ünneplik meg, arra emlékezve, hogy hatvanöt évvel ezelőtt, 1959. január 21-én jelentették be a sajtóban az első magyar elektronikus számítógépet, a szobányi méretű M-3-at: így ez a dátum tekinthető a magyar számítástudomány megszületésének. A Neumann Társaság 2022-ben teremtett hagyományt e jeles évforduló megünneplésére.
Mivel 2024-ben az évforduló hétvégére esik, a Magyar Informatika Napja konferenciát a társaság támogatója, a 4iG székházában 2024. január 18-án 14 óra és 18 óra között rendezi meg a Neumann Társaság. Az eseményen a szuperszámítógépektől a gépi látásig és a tehetséggondozásig egy sor friss, mai témáról követhetnek előadásokat a résztvevők az Neumann Társaság 2023-as díjazottjaitól és szakosztályainak képviselőitől. A rendezvény nyitott minden előzetesen regisztráló érdeklődő előtt.
A MIN2024 konferencia tervezett programja:
● 14.00-14.15 – Beck György, a Neumann Társaság elnökének nyitóelőadása
● 14.15-14.20 – Prof. Dr. Báger Gusztáv (NKE-EJKK) Az első magyar számítógép (M-3) 50. születésnapjára (vers, felvételről)
● 14.20-14.45 – Ropolyi László (ELTE) előadása: Neumann válogatott írásai – miért aktuális ma is?
● 14.45-15.10 – Nikházy László (Neumann Társaság, ELTE) előadása: Milyen feladatokat és hogyan oldanak meg az informatikai olimpiákon, hogyan történik az ellenőrzés?
● 15.10-16.00 – Dr. Gál Zoltán (DE) előadása: Szuperszámítógépeket igénylő egyetemi projektek
● 16.00-16.20 – kávészünet
● 16.20-16.45 – Kató Zoltán (SZTE) előadása: Gépi látás és képfeldolgozás
● 16.45-17.10 – Bari Ferenc (Neumann Társaság OBSZ, SzTE, PE) előadása: A mesterséges intelligencia az élettudományi képzésben: lehetőségek és kockázatok
● 17.10-17.35 – Pacskó Vivien (Lechner Tudásközpont, Neumann Társaság Térinformatikai Szakosztály) előadása: Űrfotók felhasználása
● 17.35-17.40 – Beck György, zárszó
A MIN2024 időpontja: 2024. január 18. 14-től 18 óráig
A konferencia helyszíne: 4iG Nyrt, 1013 Budapest, Krisztina krt. 39. (térkép)
A Neumann Társaság a programváltoztatás jogát fenntartja.
Kapcsolódó cikkek
- Százhúsz éve született Neumann János
- Újjáalakult és kreatív, új 8bites játékokat vár a HCC szakosztály
- Ingyenesen letölthető a Neumann Társaság frissített IT biztonsági tankönyve
- Jó példák és megőrzendő hagyományok: digitális kultúra a közoktatásban
- Minden eddiginél több diák vett részt az idei e-Hód informatikai versenyen
- Bukaresttől New Yorkig Neumann János százhuszadik évfordulóját ünneplik
- Kitüntette az év informatikai újságíróját a Neumann Társaság
- Jövőfókuszú konferenciával ünneplik a #neumann120 évet
- Tízéves az informatika egyedülálló hazai múzeuma
- Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?
A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.
Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban
Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén.
Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére
A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde
A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből.