Minden eddiginél több diák vett részt az idei e-Hód informatikai versenyen
Több mint háromszáz iskola közel negyvenkétezer diákja mérette meg magát az idei e-Hódon: ez egy olyan online zajló verseny, amelyen a mindenki számára szükséges informatikai gondolkodással megoldható feladatokban bizonyították rátermettségüket a diákok. A Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Kara által bonyolított tanulmányi verseny tizenhárom éves történetében minden egyes évben megdőlnek a részvételi rekordok – ez idén sincs másképp.
A BEBRAS (motiváció és gondolkodás az informatika területén) nemzetközi versenymozgalom részeként idén a tizenharmadik alkalommal zajlott november 13-24. között Magyarországon az e-Hód nevű online tanulmányi verseny a Neumann Társaság és az ELTE Informatikai Karának közös szervezésében. Az online zajló versenybe öt korcsoportban kapcsolódhattak be az érdeklődő diákok a 3-4. osztályos kishódoktól a 11-13. osztályos seniorokig.
Az e-Hód verseny idén, tizenharmadik alkalommal megrendezve is részvételi rekordot döntött: 301 iskola összesen 41,595 diákja vett részt a megmérettetésen.
Így nőtt az évek során az e-Hód versenyen részt vevő diákok száma
A 45 perces időtartamú, tanórai keretek között zajló e-Hódon nem klasszikus programozási feladatok vártak a versenyzőkre, a részvételhez informatikai előképzettségre nem volt szükség. Ugyanakkor a feladatok megoldásához elengedhetetlen a strukturált és logikus gondolkodás.
“Büszkeséggel tölt el, hogy a hazai pedagógusok támogató munkájának köszönhetően újabb részvételi rekord született Magyarország egyik legjelentősebb informatikai versenyén. Az ELTE és a Neumann Társaság kiváló együttműködését tükrözi az, hogy az idei évben tovább emelkedett minden korosztály részvételi aránya. Az integráló e-Hód verseny révén egyre többen ismerkedhetnek meg az informatika izgalmas világával, ezzel pedig nagyban hozzájárulhatunk az informatikai terület hazai népszerűsítéséhez” – mondta Pluhár Zsuzsa, a Neumann Társaság Közoktatási Szakosztályának elnöke, az ELTE IK kutatója és a verseny főszervezője.
Az elmúlt évekhez hasonlóan az életkori csoportok közül idén is a 9-10. osztályos tanulók körében volt a legnépszerűbb az e-Hód, az ebbe a korcsoportba tartozó juniorok közül közel tizennégyezren oldották meg a feladatokat.
Kapcsolódó cikkek
- Bukaresttől New Yorkig Neumann János százhuszadik évfordulóját ünneplik
- Kitüntette az év informatikai újságíróját a Neumann Társaság
- Újra személyes jelenléttel tart Nyílt Napot az ELTE Informatikai Kara
- Jövőfókuszú konferenciával ünneplik a #neumann120 évet
- Tízéves az informatika egyedülálló hazai múzeuma
- Negyvenéves magyar mikroszámítógépre fejlesztenek új játékokat
- Egy arany- és egy bronzérmet is szereztek a magyar diákok a juniorok informatikai diákolimpiáján
- Hat érmet hoztak haza a magyar diákok a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiáról
- Két ezüstérmet is szerzett a magyar csapat a Közép-Európai Informatikai Diákolimpián
- Két ezüstérmet szerzett a magyar csapat a harmadik Európai Lány Informatikai Diákolimpián
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Idén Kő Róbert, a Dorsum Zrt. alapítója nyerte el a Gyurós Tibor-díjat
Idén is a MENTA konferencia keretében adta át az IVSZ – Digitális Vállalkozások Szövetsége az egykori elnökéről, Gyurós Tiborról elnevezett Év menedzsere-díjat. A 2024-as díjazott Kő Róbert, a fintech megoldásaival a nemzetközi piacokon is jelen lévő magyar vállalat, a Dorsum Zrt. alapítója, igazgatósági elnöke.
Az iPhone csúcstelefonja mostantól hazánkban is elérhető
A várva-várt iPhone 16 termékcsalád szeptember 20-án hivatalosan is megérkezett a boltok polcaira. A legújabb iPhone 16, iPhone 16 Plus, iPhone 16 Pro, iPhone 16 Pro Max telefonok mellett az Apple ezen a napon dobja piacra az Apple Watch Series 10 óráját, valamint az AirPods 4 fülhallgatók két új verzióját is. Az okostelefon-technológia élvonalába tartozó újgenerációs termékek a mai naptól megvásárolhatók az iSTYLE hazai Apple Premium viszonteladói hálózatában.
A Sony 1000X széria már elérhető füstös rózsaszín színben is
A Sony bejelentette a díjnyertes 1000X zajszűrős fej- és fülhallgató termékcsalád legújabb tagjait. A WH-1000XM5 fejhallgató és WF-1000XM5 zajszűrős fülhallgató mostantól füstös rózsaszín színben is kapható. Ez a szín a rózsaszín árnyalat és az elegáns tónus révén új lehetőségeket kínál az egyedi stílus kiegészítéséhez, így a hangzásjavító divat alapdarabjává válik!
Jelentős szakmai sikerrel zárult az ELTE pályaorientációs és tehetséggondozó programja
A Kulturális és Innovációs Minisztérium megbízásából a Nemzeti Kulturális Támogatáskezelő, „STEMpont” komplex pályaorientációs és tehetséggondozó program (NTP-STEM-23) megvalósítására kiírt pályázatán az ELTE Informatikai Kar 20 millió forint, a Természettudományi Kar pedig csaknem 18 millió forint támogatási összeget nyert el.
24. alkalommal lehet jelölni a reáltárgyak legjobb oktatóit a Rátz Tanár Úr Életműdíjra
Az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért 2024-ben is várja a jelöléseket a Rátz Tanár Úr Életműdíjra, amelyet immáron 24. alkalommal ítélnek oda olyan tanároknak, akik különösen sokat tettek a hazai reáloktatásért.