Finisben a nagy generációváltás! Az első száz év a tét!
Eljött a stafétaváltás ideje. A rendszerváltó magángazdaság úttörőinek harmada már profi módon megoldotta az utódlást. Megteremtette cége és családja biztonságos jövőjét akár 100 évre, generációkat átívelően is. A PP Konferenciaközpont – BKIK „Finisben a nagy generációváltás! Az első száz év a tét!” című konferenciájának előadói megmutatják, hogyan lehet elkerülni a generációváltás sikertelenségét.
Szeretne ön is eljutni már odáig, hogy hátra dőljön, mert az utódba vetett bizalma teljes? Hol tart a vezetés átadásában? Van utódjelölt a családban? Kiderült, hogy nincs? S akkor gondolkodik-e cége eladásában, vagy idegenre bízásában? Mik azok az akadályok, amiken még nem sikerült túljutni sem az elődnek, sem az utódnak?
Az első sikeres hazai generációváltó modellek már megszülettek. Érdemes tanulni a buktatókból és a sikerekből is a gyeplőt még kézben tartó alapítóknak! Míg nem késő! Ne várjuk meg, amikor a kényszer fog dönteni helyettünk!
Tanuljuk meg a hazai első generációs modellek lényegét és adaptáljuk! A szakértőkre pedig ne sajnáljuk az időt és a pénzt! Egyedül csak nagyon keveseknek sikerült.
A PP Konferenciaközpont – BKIK „Finisben a nagy generációváltás! Az első száz év a tét!” című hibrid konferenciáján február 7-én várjuk azokat az első generációs alapítókat és stafétaátvevőket, akik még nem oldották meg a generációváltást a cégnél.
Lehet jönni személyesen a helyszínre és lehet másnaptól 10 napig videón nézni az eseményt!
Earlybird utolsó napja: január 24.
Részletes program és regisztráció: https://ppkonferencia.hu/konferenciakozpont/finisben-a-nagy-generaciovaltas/
Kapcsolódó cikkek
- Konferenciát rendez a Magyar Informatika Napja alkalmából a Neumann Társaság
- Csapatépítési trendek – 2024. Építs agilis csapatot!
- Tedd láthatóvá a tudásvagyont! Sokszorosát érné a céged!
- Sales trendek – 2024. A szív dönt, nem az ész!
- Jó példák és megőrzendő hagyományok: digitális kultúra a közoktatásban
- Egymillió mesterséges intelligenciára épülő munkahely 2030-ig
- Kiemelt érdeklődés övezte az I. Dróntechnológiai konferenciát
- A mesterséges intelligencia és a technológiai fejlődés átalakítja a világunkat
- Pénz, de honnan? 2023. Aktuális pénzügyi segítségek kkv-knak!
- Mesterséges intelligenciával zárkózhatnak fel a vállalkozások
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.