Már szinte minden bevásárlásnál használjuk az AI-t – de lehet, nem is tudunk róla

forrás: Prím Online, 2024. január 25. 14:31

Sokkal közelebb van hozzánk a mesterséges intelligencia, mint azt gondolnánk: elég csupán egy mozira vagy vásárlásra beugrani a Westendbe, hogy robotok, virtuális asszisztens és mesterséges intelligencia alapú biztonsági rendszer vegyen körül minket. A látogatói élmény mellett azonban már a vezetői döntéshozásban is komoly szerepet kap a technológia a bevásárlóközpontot üzemeltető Gránit Pólus csoportnál. 

Nemcsak sokat hallunk a mesterséges intelligenciáról, de valójában gyakrabban használjuk, mint gondolnák – akár úgy is, hogy észre sem vesszük. A Gránit Pólus csoport a technológia lehetőségeit a vásárlók és az üzemeltetés oldaláról egyaránt fontosnak látja, ezért Budapest olyan ikonikus épületeinél, mint a Westend, a Művészetek Palotája és a Budapest Aréna, már fokozatosan beépíti a mindennapi működésbe és a döntéshozási folyamatba is. 

 

„A hazai ingatlanszektor vezető, magántulajdonban lévő ingatlanvállalkozásaként elkötelezettek vagyunk az innováció és a digitális fejlődés iránt. A mesterséges intelligencia alkalmazása pedig számtalan területen és módon eszközt nyújt számunkra ahhoz, hogy egy fenntarthatóbb és intelligensebb jövőt építsünk. Ezért már négy évvel ezelőtt elindítottunk egy átfogó, digitális megújulás programot, amelynek célja a látogatói élmény fokozása és a menedzsment hatékonyságának növelése. Ennek eredményeként olyan MI-alapú eszközöket és alkalmazásokat valósítottunk meg, amelyek a látogatók egyszerűbb és könnyebb vásárlását és a menedzsment adatalapú döntéshozatalát is támogatják” – tájékoztatott Gyertyánfy Miklós, a Gránit Pólus csoport működési vezérigazgató-helyettese.  

 

Freepik

 

Hibrid bevásárlóközpont

 

A személyes vásárlás digitális funkciókkal kibővítésére ad megoldást a Westend, hiszen a személyes vásárlás élményét olyan, mesterséges intelligenciára épülő megoldások fokozzák, mint Léna, a virtuális asszisztens, aki élőbeszéd alapú chat megoldással segíti a látogatókat. Az eddigi legnagyobb beruházással megújuló Food&Friends ételudvaron tálcagyűjtő robot szolgálja a vendégek kényelmét, a Westend rendszeresen frissülő mobilalkalmazása pedig vásárlói lojalitásprogramon túl az épületen belüli navigációtól az érintésmentes parkoláson át a gépkocsi e-töltők irányítását is lehetővé teszi. A folyamatosan bővülő funkciók eredménye, hogy az applikáció már túllépte a 140 ezres letöltést, és ezzel a legnépszerűbb a hazai bevásárlóközpontokban használt alkalmazások között. 

 

Saját fejlesztésű üzleti intelligencia platform 

 

A mesterséges intelligencia már a vezetői döntéshozásnak is részét képezi a cégcsoportnál. Microsoft AI alapú üzleti intelligencia elemző platformot fejlesztettek, ami egyidejűleg több mint 10 adatforrásból gyűjti be és elemzi az adatokat, amik vezetői információs dashboardon követhetők nyomon. Az így elérhető forgalmi, látogatói és egyéb adatok predikciós modellel történő elemzése az üzemeltetéstől a kontrollingon át a marketingig minden területnek komoly támogatást nyújt az adatalapú döntéshozáshoz. 

 

„Saját fejlesztéseink tapasztalatainak megosztása miatt csatlakoztunk a Mesterséges Intelligencia Koalícióhoz. A fragmentált, egymástól elszigetelten létrehozott céges megoldások helyett ugyanis a közös gondolkodás, együttműködés lehet a technológia hatékony alkalmazásának jövője. Ráadásul mindez az erőforrás-felhasználás szempontjából is kedvezőbb lehet – akár az emberi erőforrás oldalát, akár az energiaigényt nézzük” – hangsúlyozta Gyertyánfy Miklós, a Gránit Pólus csoport működési vezérigazgató-helyettese.

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Üzembe állt a Siemens e-kamion töltője

A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson helyezték mindennapos üzembe a Siemens e-kamionok tankolására is alkalmas új csúcstöltőjét.

2024. május 9. 12:59

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36