A PSINet nem adja meg magát

Kiss Ádám Zoltán Kiss Ádám Zoltán , 2001. április 30. 19:43
A pénzügyileg nehéz helyzetbe került internetszolgáltatónál új vezetői rendszer kiépítésére törekednek, ezért létrehozták a pénzügyi elnöki posztot, melyet Lawrence Hyatt tölt be, a gazdasági vezetéssel pedig William L. Schrader helyett Harry Hobbs korábbi elnököt bízták meg.
Hobbs célja olyan pénzügyi tervezet kidolgozni, mely átsegítheti a vállalatot az átszervezés nehéz időszakán. A cég vezetése szerint a mostani idők drasztikus intézkedéseket követelnek, hiszen az egykor kapós PSINet-részvények, melyek 2000 márciusában elérték az 59 dollár 81 centes csúcsértéket, mára mindössze értékük negyedét érik.

A kommunikációval foglalkozó társaságokat olyan súlyosan érinti az informatikai válság, hogy még a nagy cégek, a Cisco Systems, a Nortel Networks, a Lucent Technologies és az AT&T vállalatvezetői is megérzik a pangás következményeit. A PSINet legfelsőbb köreit is teljes mértékben érintik a változások, a vállalat nem adta fel a reményt, annak ellenére, hogy bejelentette, könnyen készpénzé tehető tulajdona nem elégséges pénzügyi helyzetének rendezésére. Az igazgatótanács a Dresdner Kleinwort és a Goldman Sachs pénzügyi tanácsadó cégek felkérése után közölte, hogy külön bizottság is segíti a cég átszervezését – írja a CNet.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36