A BT és a DT együtt építik a 3G-t

MTI Sajtóadatbank, 2001. június 13. 08:32
A British Telecom és a Deutsche Telekom megállapodott, hogy mind Nagy-Britanniában, mind Németországban együttműködnek a harmadik generációs mobiltelefon-szolgáltatás kiépítésében.
Mindkét vállalatot hatalmas adósságok terhelik, főleg a harmadik generációs koncessziók tavalyi ára miatt. A két cég keddi közleménye szerint a British Telecom 20 százalékot elérő megtakarításra számít a teljes költségből az együttműködés révén, illetve 30 százalékos megtakarításra tíz év alatt a hálózatépítés költségéből. Egyeztetik az infrastruktúra kiépítését, együttműködnek a hálózatépítésben, megosztják meglévő és megépítendő alapállomásaikat és antennáikat a nagyvárosi körzetekben. Így a működtetés költségein is takarékoskodni tudnak majd.

A British Telecom eredetileg 10 milliárd fontot szánt öt évre a harmadik generációs, multimédiás szolgáltatás kiépítésére otthon és külföldön. Ebből már a kezdeti időszakban 1,3 milliárd fontos megtakarításra számít. Tavaly már 9 milliárd fontot költött koncessziók megszerzésére odahaza és Németországban.

Nagy-Britanniában a BT Cellnet fog együttműködni a One2One-nal, a Deutsche Telekom T-Mobile vállalkozásának brit részlegével. Németországban a T-Mobile működik majd együtt a British Telecom ottani leányvállalatával, a Viag Interkommal. Ez az első költségcsökkentő megállapodás, amelyet két nagy távközlési vállalat kötött a tavalyi drága koncessziók után, a további költségek csökkentése végett.

A költségcsökkentés sürgős a Deutsche Telekomnak is. Az európai hitelminősítő, a Fitch hétfőn egy fokozattal rontotta a Deutsche Telekom rövid távú adósi besorolását, "A"-ról "A minusz"-ra. Egyidejűleg hosszú távú adósi besorolásának kilátását stabilról negatívra változtatta. Mindezt azzal indokolta, hogy a német cég kockázata nőtt a mobilkoncessziók költségei és az amerikai Voicestream/Powertel megszerzésének költségei miatt. A hitelminősítő hétfőn még nem tartotta megnyugtatónak a Deutsche Telekom menetrendjét sem a nem alapvető tevékenységeinek leépítésére, értékesítésére. A Deutsche Telekom még örülhetett hétfőn, hogy az amerikai Standard and Poor's hitelminősítő viszont megerősítette a korábbi besorolását, igaz, ugyancsak "A mínusz" szinten, negatív kilátással. Ha az amerikai minősítő a három B kategóriába tolta volna vissza a német távközlési vállalatot - elemzők ezt sem tartották kizártnak -, akkor kötvényeinek kamata fél százalékponttal emelkedett volna.

A Deutsche Telekom kedd délelőtt 24,29 euró volt a frankfurti értéktőzsdén, 2,14 százalékkal drágább a hétfői zárónál. Közben a British Telecom 4,31 fontra emelkedett Londonban, 1,29 százalékkal meghaladva a hétfői záróértékét.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36