A mobilpiac kilátásai a 2001-es esztendő második félévére

Kollár Csaba, 2001. június 19. 22:43
Az értékesítési adatok és az előrejelzések egyaránt arról számolnak be, hogy miközben a PDA eladások növekednek, a telefoneladások csökkennek. Most néhány szakértő bejelentette, hogy még kevesebb telefon fog fogyni ebben az évben, mint tavaly. Az ok a fösvény és maradi fogyasztó.
Az iparági elemzők, hivatkozva a Merrill Lynch-re, azt állítják, hogy a csökkenés mértéke elérheti akár a 15 milliót is az előző évhez viszonyítva. Hogy lehet ez akkor, amikor a világ legnépesebb országa, Kína hatalmas piacot jelenthet bármely mobiltelefon-gyártó cég számára?

A szakértők úgy vélik, hogy hiányzik az emberekből az állandó megújulás iránti igény, így nem feltétlenül veszik meg a legújabb modelleket. Miközben a mobilkommunikációs cégek 12 hónapra tették egy átlagos termék használati idejét, addig a gyakorlatban ez 18-24 hónap. Ennek egyik oka az lehet, hogy az amerikai gazdaság csökkenő pozitív eredményei kihatnak az európai piacra, így a fogyasztóikra is, akik egyre garasoskodóbbak. Ez a folyamat tulajdonképpen nem új előttünk – állítja az elemző – hasonló jelenséggel a PC piacon már tavaly találkoztunk. Habár egyre több és több ember lett PC-tulajdonos, a hardver- és szoftverösszetevőket nem cserélték olyan gyakran, ahogy azt a gyártók remélték. A Merrill Lynch úgy gondolja, hogy az idei év mobilkereskedelmében áttörést csak Karácsony hozhat, amikor egy szolid megugrás lehet a GPRS-kompatibilis telefonok helyes időzítése miatt. Bár arról sem szabad elfeledkeznünk, hogy számos vásárló csak januárban, az új évben szánja rá magát arra, hogy megvegye az eddiginél lényegesen jobb mobiltelefonját.

Kulcsszavak: +fohir trend mobiltelefon

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36