A viselhető számítógépek kiszorítják a mobiltelefonokat?

Tóth Kristóf, 2001. június 19. 23:04
Az elmúlt évek kétségtelenül legnagyobb sikert arató elektronikus termékei a mobiltelefonok voltak, sőt talán még az előttünk álló jó pár évben is tudnak még majd újat mutatni ezek a parányi hordozható telefonok, hiszen a 2,5G, a 3G, sőt a már tervezőasztalon levő 4G mobiltelefonok jelentősen megváltozathatják majd telefonálási, illetve mobil internetezési szokásainkat. Egyesek szerint azonban már leáldozott a hagyományos mobiltelefonoknak, és nemsokára már mindenki hordozható, pontosabban viselhető számítógépekkel helyettesíti majd ezeket a parányi eszközöket.
A viselhető számítógépekre az eddigiekben a legtöbben, mint érdekes játékszerekre tekintettek, és nem túl sokan vették komolyan az ilyen eszközökben rejlő képességeket. Steven Schwartz, a Massachusettsi Technológiai Intézet Média Laboratóriumának egyik kutatója szerint ezen a területen hamarosan nagyon komoly változások mennek majd végbe, és ha minden jól megy, akkor a hordozható, viselhető számítógépek nem is olyan sokára már teljesen kiszorítják a piacról a hagyományos mobiltelefonokat.

"Az általunk kifejlesztett újfajta viselhető számítógép hamarosan értelmetlenné teszi majd a jelenlegi mobiltelefonok használatát. Nyugodtan állíthatom, hogy egy teljesen újonnan kifejlesztett, bombasztikus eszközről van szó" - nyilatkozta Schwartz, aki a megjelentek számára bemutatta az ő vezetésével kifejlesztett viselhető számítógépet, mely lényegében egy speciális szemüvegből, és egy hozzá kapcsolt számítógépből áll. Schwartz a bemutatón egy teljesen szokványos öltönyt viselt, mely öltöny alatt egy olyan speciális mellényt hordott, melyre a számítógép működéséhez szükséges eszközök voltak rögzítve. A fejlesztők elmondása szerint a viselhető számítógép és a mobiltelefon ötvözéséből létrehozott eszköznek az a legnagyobb előnye, hogy a felhasználók a speciális szemüveg segítségével egy nagyképernyős televízió méretéhez hasonló méretű kijelzőt nézhetnek, melyen összehasonlíthatatlanabbul több és részletesebb adat fér el, mint egy hagyományos mobiltelefon kijelzőjén.

A viselhető számítógép MIThril névre keresztelt áramköreinek segítségével a felhasználók bárhol, akár az utcán sétálva is elolvashatják elektronikus leveleiket, vagy akár szörfölhetnek is a weben, mindezt úgy, hogy állítólag a környezetükre is figyelemmel tudnak lenni. Az újdonság sorozatgyártásának megkezdéséről és várható áráról egyelőre semmilyen információt nem közöltek a fejlesztők.

Kulcsszavak: +fohir mobiltelefon trend

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36