A Dell beszáll a hálózati üzletágba

Kiss Ádám Zoltán Kiss Ádám Zoltán , 2001. július 26. 19:05
A Dell Computer bejelentette, hogy a visszaeső PC-eladások miatt módosítani kívánja működési területét, és a számítógépgyártás mellett beszáll a hálózati termékek gyártásába.
A Dell a 3Com és a Cisco Systems által uralt piac alsó kategóriáját célozza meg, olyan eszközök gyártásával, mely kis és középméretű vállalkozások számára biztosítja számítógépeik és szervereik összeköttetését. Míg a Cisco inkább a nagy hálózatokban érdekelt, a 3Com is szeretné megerősíteni pozícióját a belépőszintű rendszerekben, nem is beszélve sok olyan vállalatról, melyek nevét általában nem a hálózatokkal hozzák összefüggésbe, ilyen például az Intel vagy a Hewlett-Packard. A CNet elemzői szerint az elképzelés sikert arathat, mivel a Dell sok szervert forgalmaz, melyekkel együtt kínálhatják ezentúl a helyi hálózati kapcsolatot biztosító eszközöket is. A vállalat ilyen módon megpróbálhatja összekapcsolni termékkínálatát, és a Dell a Dell-lel biztos jól működik alapon együtt forgalmazhatja egymást erősítő termékcsoportjait, felhasználva meglevő ügyfélkapcsolatait.

Kulcsszavak: +céginfo hálózat Dell

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55