Az otthoni gépek 95 százalékát éri hackertámadás

Tóth Kristóf, 2001. augusztus 15. 12:35
Ha naponta akár csak pár órát töltesz a világhálón, máris jó esélyed van arra, hogy felhívd magadra valamelyik veszélyes hacker figyelmét.
Szinte minden megkérdezett ember találkozott már szörfözés közben azokkal a szoftver-letapogatókkal, melyeket a hackerek is használnak a rendszer sebezhető pontjainak felderítéséhez. A Symantec által kezdeményezett felmérésben résztvevők gépeit tűzfallal látták le, mely a védelmen kívül a szoftverrobotok minden egyes látogatását is rögzítette. Akadt persze olyan gép is, amin már alapból táborozott egy-két trójai, melyek külső irányítást vagy bizalmas adatok kiszolgáltatását hivatottak szolgálni.

167 vállalkozó szellemű számítógép-felhasználó vágott bele az egyhónapos kísérletbe. A számítógép és a netkapcsolat között meghúzódó firewall minden átmenő adatforgalmat rögzített, illetve blokkolta a veszélyesnek tűnőket. A résztvevők között otthoni és üzleti felhasználók is helyet kaptak, a telefonos kapcsolattól a nagysebességű internettel rendelkezőkig.

Egy hónap alatt 1703 betörési kísérletet regisztráltak, a 167 felhasználóból mindössze 8 ember gépe maradt érintetlen, volt azonban olyan is, akit 91 különböző támadás ért.

"Szeretnénk felhívni az emberek figyelmét, arra az adatra, miszerint a felmérésben résztvevők 95 százalékának rendszerébe megpróbáltak behatolni" - mondta Aled Miles, a Symantec angliai igazgatója. Elmondta továbbá, hogy a behatolásokat nem a hackerek maguk követik el, hanem olyan szoftverszondák, melyek a számítógépes bűnözés egyre közkedveltebb eszközei lesznek. Általában ezek a letapogató programok a rendszer védtelen pontjait keresik, vagy azokat az alapszoftvereket használó gépeket melyeknek már eleve ismerik a gyengéit. Sokszor ezekkel a szoftver-letapogatókkal felszerelt gépek a webhelyek elleni támadások eszközei is. A támadások 70 százalékában a Backdoor SubSeven elnevezésű trójai programot próbálták bejuttatni a rendszerbe, mellyel az áldozat gépe távolról irányítható lesz olyannyira, hogy a hacker akár teljesen uralhatja is a rendszert.

"Automatizált veszély leselkedik a felhasználókra, akiknek vállalniuk kell a felelősséget és cselekedniük saját védelmük érdekében" - tette hozzá Miles.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36