Complex megoldás – virtuális magánhálózat IP-alapokon

, 2001. augusztus 19. 14:09
Azt mondják, a telefon legyőzi a távolságot. Ennek köszönhető, hogy a térben szétszórtan elhelyezkedő vállalati telephelyek mintha csak a szomszéd irodában lennének, egy szál dróton keresztül azonnal elérhetők. De nem mindegy, mennyiért. A Matáv az IP Complex és IP Complex Dial Up szolgáltatásaival nemcsak költséghatékony árakat, hanem egyszerű, egységes kommunikációs infrastruktúrát és jövőálló technológiát kínál, mindezt anélkül, hogy a felhasználónak saját műszaki fejlesztésekbe kellene fognia.
Addig még csak-csak eljutottak a nagyobb vállalatok, hogy telephelyeiken, akár több városban is, kialakították saját belső hálózataikat. Ám ha két ilyen hely között kommunikálni, beszélni, adatokat cserélni kell – márpedig egyre inkább kell –, akkor vagy visszatérnek a megszokott, hagyományos távhíváshoz, vagy jobbik esetben bekapcsolják a modemet, rosszabbik esetben a küldönc vonatra száll a floppykkal, esetleg az iratcsomókkal. Persze lehetne állandó összeköttetéssel több végpontos tényleges vagy virtuális saját hálózatot is működtetni, ám aki ezt kipróbálta, tudja, hogy csak akkor érdemes, ha kihasználtsága arányban áll a költségeivel.

A műszaki fejlődés új lehetőségeket teremt, ilyen például az IP-technológia, amely már önmagában gazdaságosabb működést eredményez. A Matáv pedig komplex megoldást formál ezekből a lehetőségekből, s így olcsóbb megoldást tud kínálni.

Az IP Complex szolgáltatás a több telephelyes vállalatok és intézmények számára biztosítja lokális hálózatainak (LAN-jainak) WAN-ba történő összekapcsolását, az egyes LAN-ok közötti IP-forgalom átvitelét anélkül, hogy az egyes telephelyek között pont–pont kapcsolatot kellene kialakítani. Ehelyett az előfizetők adatforgalma a Matáv IP-gerinchálózatán továbbítható. Az alkalmazott IP-technológiából adódó költségmegtakarítás mellett további előnyt jelent, hogy a szolgáltatás segítségével a Matáv hatékonyabban használja ki gerinchálózati kapacitásait, s így az alacsonyabb önköltségszint révén még alacsonyabb árakat tud kínálni.

Az IP-technológia lehetőségeiből adódóan az IP Complex lehetőséget teremt az integrált hang-, adat- és multimédia-alkalmazások használatára, sőt a beszédhang adatként való továbbítására, továbbá lehetővé teszi az egyszerűbb, egységesebb kommunikációs infrastruktúra kialakítását.

A felhasználók a Matáv IP-gerinchálózatának legközelebbi hozzáférési pontjáig csatlakoznak be, a meglévő hozzáférési technológiákat (MLLN, ATM) használva. A gerinchez történő csatlakozás sávszélessége széles skálán választható (64 kbps-től 100 Mbps feletti sebességig), és ez akár telephelyenként különböző is lehet ugyanazon VPN-en belül. Így a nagyobb sávszélességet igénylő központi telephelyek és a kis forgalmú fiókirodák is csatlakoztathatók ugyanahhoz a virtuális hálózathoz.

Ez a hálózat azonban a végpontokból további csápokat ereszthet a telefonon behívható IP Complex Dial Up szolgáltatás segítségével. Például a vállalat az utazó vagy otthon dolgozó munkatársainak jogosultságot adhat arra, hogy hagyományos telefonjukról a kapcsolt vonalon (PSTN, ISDN) a vállalati virtuális magánhálózathoz kapcsolódjanak. Ez elsősorban akkor előnyös, ha a telephelytől távolról (távolsági hívással) kell belépniük a vállalati hálózatba. Mivel az IP Complex Dial Up országosan helyi díjas hozzáférést biztosít, így az előfizetők megtakaríthatják a távolsági telefonhívás díját. A telefonos előfizetői (dial up) hozzáférés elsősorban az IP Complex lehetőségeit egészíti ki, de akár önállóan is igényelhető.

Az IP Complex esetében a költségmegtakarítás az előfizető számára jelentős lehet, különösen a sok telephelyet összekötő bérelt vonalas magánhálózatokhoz képest. Alkalmazását elősegíti, hogy az internetprotokoll gyakorlatilag minden asztali számítógépen megtalálható, számos szoftveralkalmazás támogatja azt, így az IP Complex segítségével könnyen kialakíthatók olyan vállalati alkalmazások, amelyek hatékonnyá teszik a mindennapi munkát, hiszen a vállalati ERP-rendszerek, szoftveralkalmazások többsége IP-t használ. Az egységes protokoll világméretű összeköttetésre is lehetőséget kínál, a jövőben pedig az alkalmazási lehetőségek köre rohamosan bővülhet (e-commerce, intranet).

Az IP Complex Dial Up a távolsági telefontarifák megtakarítása mellett költséghatékony magánhálózat kialakítását teszi lehetővé olyan telephelyek között, ahol nincs szükség online kapcsolatra, ugyanakkor szükséges a zárt, biztonságos belső hálózat. Az így megvalósítható távmunka további járulékos takarékossági előnyökkel járhat.

Az IP előnyeit kihasználó szolgáltatás olyan nagy- és középvállalatoknak előnyös, amelyek ötnél több telephellyel rendelkeznek, a telephelyekre kiterjedő elosztott számítógépes alkalmazásokat (osztott adatbázisok, csoportmunkavégző szoftverek, vállalati erőforrás-kezelő szoftveralkalmazások) használnak, nyitottak az IP-technológia és a komplex vállalati szoftveres alkalmazások bevezetésére, ugyanakkor mivel érzékenyek a költségekre, eddig azok használatát aligha engedhették meg maguknak.

Minden bizonnyal sikeres lehet az IP Complex és annak dial up változata, amelyek igénybevételével a felhasználók mentesülnek a komplex hálózatok kialakításának költségeitől, az üzemeltetéshez szükséges szakembergárda, technikai eszközök fenntartásának költségeitől, így lehetővé válik számukra az, hogy fő üzleti tevékenységeikre összpontosítsák erőforrásaikat. A szolgáltatás bevezetése óta idén februárban a Matáv csökkentette árait, és az előfizetők igényeinek függvényében további kedvezményeket tud nyújtani.

Kulcsszavak: hálózat IP Matáv

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55