Flottacserével pörög az e-mobilitás
Április végéig 9 hibrid személyautóval bővül a Schneider Electric Zrt. járműflottája. A társaság budapesti központjában is folyamatos a töltőállomás-infrastruktúra bővítése, és év végére összesen 6 töltőpont áll majd rendelkezésre a komplexumban.
Magyarországon is elindult a Schneider Electric Green Fleet programjának megvalósítása, a társaság hazai flottájából az év végéig mintegy 30 autót cserélnek le, és az új járművek jelentős része már alternatív hajtású modell lesz. Az első ilyen autók egyébként már megérkeztek a céghez és április végéig 9 hibrid járművel bővül a flotta. A következő években további jelentős beruházásokat tesz a vállalat magyar érdekeltsége és ennek eredményeként 2025-re a teljes hazai, mintegy 210 autóból álló flotta 45 százaléka alternatív hajtást használ majd.
A Schneider Electric még a múlt év elején jelentette be, hogy elindítja a Green Fleet programot, melynek keretében 2030-ig világszinten mintegy 14 ezer járműből álló teljes flottáját alternatív meghajtású autókra cseréli le. A lépéssel a cég a Climate Group nevű nonprofit szervezet EV100 kezdeményezéséhez csatlakozott, melynek célkitűzése az elektromos járművek elterjedésének felgyorsítása.
A múlt évben valamivel több mint 6000 tisztán elektromos, illetve plug-in hibrid új személygépjárművet helyeztek forgalomba Magyarországon a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) tájékoztatása szerint, ami nagyjából duplája az egy évvel korábbinak. Bár a fejlődés látványos, az alternatív hajtású autók még tavaly is csak kevesebb mint öt százalékát adták a teljes újautó-piacnak. Az elektromos járművek hazai terjedésének kedvez az igénybe vehető állami támogatás, az érdeklődést pedig jól mutatja, hogy a 2020-ban meghirdetett 5,8 milliárd forintos keret egy nap alatt elfogyott.
Az alternatív meghajtású járművek térhódítása szempontjából kulcskérdés az is, hogy milyen kiszolgáló infrastruktúra áll rendelkezésre. A European Alternative Fuels Observatory adatai szerint a múlt év végén 1295 nyilvános elektromosautó-töltőállomás volt Magyarországon, ami számottevő előrelépést jelentett a 2019-es 716-hoz képest. A Schneider Electric Green Fleet programjának része az is, hogy a társaság által használt fontosabb létesítményeknél az alternatív autózást támogató infrastruktúrát is kialakítják. A vállalat budapesti központjában is folyamatos az infrastruktúra bővítése, a közelmúltban telepítettek egy dupla karos 22 kW-os töltőt, amit idén még kettő hasonló követ, így év végére összesen 6 töltőpont áll majd rendelkezésre a komplexumban.
Kapcsolódó cikkek
- Már online is vásárolhatunk új autót
- Beszáll a Föld Órája akcióba a Schneider Electric
- Digitalizációval javulhat a vízgazdálkodás
- Így gondozd az irodád COVID idején
- Nőtt a női vezetők száma a Schneider Electricnél
- Nő, de rohamosan öregszik a személygépkocsi állomány
- A hazai autóstársadalom is sebességet váltott
- Új fegyver a klímaváltozás elleni küzdelemben
- A világ legelismertebb vállalatai között a Schneider Electric
- A Maserati MC20-as modelljét választották 2021 legszebb szuperautójának
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Új elnökségi tagokat választott a Magyar Marketing Szövetség
A szakma meghatározó szervezete, a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ) május 15-én, a Haris Parkban szervezte tisztújító közgyűlését, amelyen a tagok kibővült, immár 18 tagú Elnökséget választottak, amelyben továbbra is a hazai marketing és kommunikációs szakma meghatározó döntéshozói, illetve szereplői kaptak helyet.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Teljes mértékben napenergiával működtethető a Lenovo üllői gyárának innovációs központja
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Így működnek majd a távfelügyelt boltok
A közelmúltban jelentették be, hogy rövidesen Magyarországon is elindulnak az első úgynevezett „hibrid” boltok, melyek nappal a ma ismert formában, a megszokott nyitvatartási időn kívül pedig személyzet nélküli üzemmódban várják a vásárlókat. A lehetőség technikai feltételeiről, illetve a használatának módjáról a megoldást fejlesztő Laurel Kft. május 15-i retailkonferenciáján közöltek részleteket.