Az ELTE Informatikai Karának hallgatója lett az idei Gábor Dénes OTDK Ösztöndíjasa
A kétévente odaítélhető Gábor Dénes Országos Tudományos Diákköri ösztöndíjat idén Nagy Gergely, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Informatikai Karának hallgatója nyerte, aki az ELTE által szervezett 35. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Informatikatudományi Szekciójában nyújtott tudományos kutatási eredményeiért érdemelte ki a műszaki tanulmányait inspiráló elismerést.
Dolgozatának címe: Robusztus kvaternió Zernike momentumok és alkalmazásuk színes képek elemzésére és felismerésére
Témavezető tanára: Németh Zsolt (ELTE IK Informatikatudományi Intézet egyetemi adjunktusa)
Nagy Gergely és tanára Németh Zsolt
Nagy Gergelyt az OTDK főzsűrije javasolta az ösztöndíjra, eredményei kiemelkedő tudományos értéke miatt.
Szilvágyi Linett Anna balról a második, Varga Bence jobbról a második
A NOVOFER Alapítvány „Világjárvány Idején” Gábor Dénes Középiskolai Ösztöndíj 2021-es pályázatának díjazottai közé az ELTE szombathelyi Bolyai János Gyakorló Gimnáziumának két tanulója is bekerült, Varga Bence (felkészítő tanára: Dobre Norbert) és Szilvágyi Linett Anna (felkészítő tanára Finta Zsanett). Pályamunkájukért az Alapítvány kuratóriuma 100–100.000 Ft-os ösztöndíjban részesítette a diákokat.
„A jövőt nem lehet megjósolni, de a jövőnket fel lehet találni”
(Gábor Dénes)
Forrás: gabordenes.hu
Kapcsolódó cikkek
E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.
Elhunyt Zsakó László, a hazai számítástechnika tanárképzés elindítója
Életének 67. évében elhunyt Zsakó László, az ELTE Informatikai Kar Média- és Oktatásinformatika Tanszék nyugalmazott egyetemi docense, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Tehetséggondozási Szakosztályának vezetője.