25 éves a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége

forrás: Prím Online, 2022. május 11. 19:50

A Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége május 5-én szakmai konferenciával és gálavacsorával ünnepelte megalakulásának 25. évfordulóját.

Gyárkapun innen és túl címmel szervezett születésnapi szakmai konferenciát a Magyarországi Vezető Informatikusok Szövetsége (VISZ) alapításának 25. évfordulója alkalmából. Az előadók az IT és az OT határterületeit érintő megoldásokat, projekteket mutattak be. A rendezvényt Fritsch Róbert, a Budapesti Vízművek CIÓ-ja, a VISZ elnöke nyitotta meg, aki felidézte a szövetség megalakulásának történetét Popovicsné Koncsos Brigitta, az E.ON Digital Technology Hungary Kft. ügyvezető igazgatója, és a szervezet korábbi elnökei segítségével. A nonprofit szakmai szervezetet hivatalosan 1997. március 12-én alapították. Alapszabályban rögzített feladatai között szerepel a vállalati, intézményi vásárlók érdekeinek védelme, az informatikai kultúra általános fejlődésének és terjesztésének támogatása és az informatikusok, informatikai vezetők elismertségének növelése is. A szervezet első elnökének az alapítók – Balogh István, Bartók Sándor Péter, Dina István, Farkas Ferenc, Horváth János, Juhász Miklós, Kardos János, Klár András, Mester Sándor, Sándor László és Turmezey László – Farkas Ferencet választották meg. További elnökök: Jenei Zoltán, Jungbauer József, Takács Tibor, Braun Péter és Strausz György.

 

A szakmai program részeként a közönség megismerkedhetett többe között az MVM csoport termelési stratégiával Dr. Kiss Csaba termelési vezérigazgató-helyettes jóvoltából, vagy a Contintental a Digital Lean szemléletű gyártási koncepciójáról, melyet Molnár István, a Continental Automotive Hungary, Ipari Mérnökségi Igazgatóságát irányító vezetője mutatott be. Hasonló témát boncolgatott Vass Gergely BPR szenior folyamatszervező is a Fővárosi Vízműveknél alkalmazott a lean szemlélet kapcsán.

 

 

Mivel az elmúlt években, nem kis részben az elmúlt hónapokban felerősödött kiberháborús tevékenységek miatt jelentősen megnőtt az ipari létesítményeket, berendezéseket informatikai rendszereken át támadó események száma. Emiatt a téma a születésnapi konferencia előadásaiban is nagy hangsúlyt kapott. Szintén több előadás foglalkozott a digitalizáció emberi oldalával. Gaál Melinda HR generalista (Electrolux) bemutatta például, hogyan lehet a kékgalléros kollégákkal is digitális úton, hatékonyan kommunikálni. Paulovics Barnától, a Bonafarm, IT igazgató-helyettesétől (Bonafarm) pedig megtudtuk, hogy miként lehet elkerülni a húsdarálót az informatikai szervezetükben.

 

A tartalmas szakmai előadásokat egy kerekasztal beszélgetéssel zártuk, amit a hely átrendezése után egy vacsora követett, ahol fehér asztal mellett volt alkalma az informatikai vezetőknek átbeszélni a szakmai ügyeket.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36