Százezer látogató a ferihegyi Aeroparkban

forrás: Prím Online, 2022. december 29. 12:11

Idei százezredik látogatóját köszöntötte az Aeropark, ezzel Magyarország leglátogatottabb kiállítóhelyei közé került. A ferihegyi repülőmúzeum a télen is fogadja a látogatókat, évről évre gazdagabb gyűjteménye pedig tovább bővül.

A pandémia előtti időszakban évente jellemzően 70.000 látogató fordult meg az Aeroparkban, de a tavalyi „csonka" esztendőben is ugyanennyi vendéget fogadott a Légiközlekedési Kulturális Központ által üzemeltetett kiállítóhely, annak ellenére, hogy a múzeum a 2021 eleji korlátozások miatt csak májusban nyithatta meg a kapuit. Az idei 100.000 látogató viszont minden szempontból rekord. A vendégek mintegy harmada a népszerű reptérlátogatás programra is jegyet váltott, az Aeropark túravezetői – mintegy 900 túrán – közel 30.000 embert kalauzoltak a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér kulisszái mögött, valamint az Aeroplex of Central Europe karbantartóbázisán – közölte Kránitz Balázs, az Aeropark ügyvezető-helyettese. Az idei évtől Ferihegy mellett a Debreceni Nemzetközi Repülőtéren is beindultak a reptérlátogatások.

 

 

A magánszemélyek által alapított, közhasznú nonprofit szervezetként működő Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) közel egy évtizede, válságos állapotban vette át a kiállítóhely üzemeltetését, azóta törekszik a gyűjtemény, közösségi tér és az ismeretterjesztő programok folyamatos fejlesztésére. A látogatók minden évben jelentősebb újdonsággal találkozhatnak, és a polgári légiközlekedés egyre szélesebb spektrumát ismerhetik meg. Az idei év újdonságai közé tartozott a történelmi repülőgépek között a „kukacbombázónak" becézett Kamov Ka-26-os mezőgazdasági helikopter, szintén idén nyáron érkezett a kiállítóhelyre az a Cessna Citation, amelynek köszönhetően az üzleti gépek világába nyerhetnek betekintést az érdeklődők. A restaurálási program ezévi elemeként külső-belső felújításon esett át az a Jak-40-es repülőgép, mely hosszú időn át a műszeres leszállítórendszer kalibrálását látta el Ferihegyen, és számos balkáni repülőtéren. Két nagyméretű, utasbeszállító autóbuszban pedig tematikus kiállítást rendeztek be a szakemberek: az egyikben azt ismerhetik meg a vendégek, hogyan dolgoznak a Hungarocontrol légiforgalmi irányítói, míg a másikban az Aeroplex hangáraiban zajló repülőgépkarbantartások folyamatát mutatjuk be.

 

Az LKK – a BKV és a Volánbusz mellett – az ország legnagyobb aktív Ikarus nosztalgiabusz-flottáját üzemeltető szervezete, mely egyben a repülőtér történetéhez szorosan kötődő autóbuszok felkutatását, restaurálását és bemutatását is jelenti. Az Aeropark így a magyar ipartörténet egyik legsikeresebb márkájának kultúráját is gondozza – emelte ki Somogyi-Tóth Dániel, az LKK alapítója.

 

A fejlesztések 2023-ban sem állnak meg. Folyamatosan újulnak meg a Malév történelmi repülőgépeinek pilótafülkéi, és utasterei, de a Budapest Airportnak köszönhetően újabb repülőgépek és autóbuszok érkezése is várható a múzeumba. A már évek óta működő Airbus A320Neo és Cessna szimulátor mellett a látogatók januártól már abba is belekóstolhatnak, hogyan dolgoznak a helikopterpilóták, 2023 elején ugyanis szolgálatba áll az új Mi-2-es szimulátor. Akárcsak idén, jövőre is számos nagy rendezvényt szervez az Aeropark, amely a nyári szezont a Múzeumok éjszakájával indítja, amit a Kéklámpás találkozó követ, október első hétvégéjén pedig újfent a magyar autóbuszgyártás ikonikus járművei költöznek be a parkba, a 10-12 ezer látogatót vonzó V. Ferihegyi Ikarus Találkozóra.

 

Az Aeropark együttműködésben a Budapest Airporttal, a Hungarocontrollal és az Aeroplex-szel arra törekszik, hogy minél többen ismerjék meg a magyar polgári repülés és a légiközlekedési iparág múltját, jelenét, valamint a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér működését. Emellett kiemelt feladat a repülőtéri szakmák megismertetése és az utánpótlás-nevelés, ennek jegyében minden évben óvodás és iskolás csoportok százait visszük pályaorientációs reptérlátogatásra, a nyári hónapokban pedig repülős táborokat szervezünk az általános és középiskolás korosztálynak. A repülős ismeretterjesztés nemcsak a múzeumban, hanem a világhálón is folytatódik. Az Aeropark légiközlekedési Youtube-csatornája közel 73 ezer követővel rendelkezik, az eddig megjelent mintegy 260 repülős dokumentumfilm 20,3 millió megtekintést ért el.

Kulcsszavak: repülőmúzeum Aeropark

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

A Rakuten Viber visszatér a Formula E-be

A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hívások globális vezetője örömmel jelenti be, hogy az ERT Formula E csapattal kötött új partnerség révén visszatér az ABB FIA Formula E World Championshipbe.

2024. május 11. 15:36

Copilot for Microsoft 365 már magyarul is

A Microsoft bejelentése szerint 16 újabb nyelvvel gyarapodott azon nyelvek száma, amelyeket a vállalat generatív mesterséges intelligenciára alapuló alkalmazása, a Copilot for Microsoft 365 támogat mind az üzleti, mind pedig az egyéni felhasználók esetében. A magyar is ezek között van.

2024. május 11. 13:43

Ilyen lesz az első, személyzet nélkül is működő magyar bolt

A tervek szerint már idén nyáron elindulnak az első távfelügyelt boltok Magyarországon. A technológia révén a hagyományos üzletek átalakítást követően személyzet jelenléte nélkül is nyitva tarthatnak, akár 24/7-es üzemmódban. 

2024. május 11. 12:01

A régiós pénzügyi vezetők harmada már teszteli a generatív AI megoldásokat

Közép-Európában már minden harmadik szervezetnek közvetlen tapasztalata van a generatív mesterséges intelligenciával, és mindössze a vállalatok négy százaléka várja passzívan, hogy a versenytársak tegyék meg az első lépést. A régióban négyből három pénzügyi vezető (73%) véli úgy, hogy az AI fontos a vállalatuk stratégiája szempontjából. A Deloitte legfrissebb CFO felmérése szerint a megkérdezett pénzügyi vezetők fele költségcsökkentést vár a mesterséges intelligencia bevezetésétől. 

2024. május 11. 10:22

360 fokos felmérést készített az IAB az influencerpiacról

Kik, milyen platformokon és hányan követnek ma influencereket? Mennyire tartják őket hitelesnek, és hányan vásárolnak terméket ajánlásaikra? Milyen típusai vannak az influencertartalmat fogyasztóknak? És a piaci szakemberek vajon mennyire látják hatékonynak az influenceres együttműködéseket?

2024. május 10. 20:41

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36