Még mindig népszerűbbek a boltok a webshopoknál

forrás: Prím Online, 2023. október 3. 19:01

Az e-commerce megoldások felfutása miatt sokan gondolhatták úgy a kereskedelemben, hogy a hagyományos üzleteknek bealkonyul. A vásárlók azonban, úgy tűnik, másként vélekednek és nem hajlandóak lemondani arról az élményről, amit csak a bevásárlóközpontokban élhetnek át. Az igények, az elvárások folyamatosan változnak, a látogatók egyre inkább komplexitásra vágynak, amelybe a vásárlás mellett a szórakozás és a szabadidő eltöltése is egyaránt beletartozik.

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai*  szerint idén júliusban a kiskereskedelem forgalmának volumene 7,6 százalékkal csökkent, ezen belül a nem élelmiszer szegmensben valamivel enyhébb, 5,5 százalékos volt a visszaesés az előző év azonos időszakához képest. A GKID piackutató összefoglalója**  szerint 2022-ben Magyarországon az online kiskereskedelemi piac 1323 milliárd forintos forgalmat generált, a szektor lendülete azonban az év előrehaladtával folyamatosan csökkent: az első három hónap ugyan 23 százalékos bővüléssel zárult, de a kiemelt időszaknak számító negyedik negyedév növekedése már csak 4 százalékot tett ki. A piac tavaly így összességében 9,9 százalékkal bővült, de a jelentés szerint az infláció mértékét is figyelembe véve ez már csökkenést jelent 2021-hez képest.

 

Az online áruházak térnyerése ellenére a forgalom nagy részét változatlanul a hagyományos üzletek bonyolítják le, részben azért, mert egyes áruk egyszerűen nem illenek az online boltokba és a vásárlók sem mondanak le a találkozásokról, a személyes élményekről. A Reacty Digital és az olcsobbat.hu közös, a járvány lecsengése után készített felmérésének***  eredménye is azt igazolja, hogy a vásárlók ragaszkodnak a hagyományos üzletekben való vásárláshoz. Bár a korcsoportokban nagy volt a szórás, a megelőző évben online rendelést lebonyolító válaszadók 56 százaléka nyilatkozott úgy, hogy ha teheti, előnyben részesíti a bolti vásárlást, mert élményeket akar szerezni.

 

Freepik

 

A bel-budai MOM Park mellett több más retail ingatlant is üzemeltető ICON szakértői úgy látják, a jövő bevásárlóközpontja akkor lehet sikeres, ha a vásárlás mellett a szórakozás és a szabadidő eltöltésének központi helyévé válik, a látogatóknak teljeskörű élményt nyújt. Erre kiváló példa a vállalat által üzemeltetett MOM Park, mely egy találkozási pontként funkcionál, ahol az exkluzív márkák sora mellett számos egyedi program, művészeti kiállítás és különböző vásárláshoz kötött tematikus napok várják az új és visszatérő látogatókat, kiemelt figyelmet szentelve a minőségi üzleteknek és szolgáltatásoknak, illetve a kulináris élvezeteknek. 

 

„Egy prémium bevásárlóközpont kezelése önmagában kihívást jelent, különösen egy olyan ikonikus ingatlan esetében, mint a MOM Park. Hisz a háznak ki kell szolgálnia az igényes vásárlóközönség, a sokszor presztízsmárkákat képviselő bérlők és az ő működésüket támogató beszállítók eltérő igényeit. Mindezt állandó magas színvonalon, de az ingatlan műszaki üzemeltetését folyamatosan igazítva a szezonális, promóciós és időjárási ingadozásokhoz. Az összetettebb folyamatok több kommunikációt és odafigyelést kívánnak meg az összes érintett fél részéről. Épp ezért immáron egy éve, jó iparági gyakorlatként a property management feladatok mellett a facility managementet is az ICON csapata látja el, maximalizálva a két terület együttműködéséből fakadó előnyöket. Célunk, hogy a látogatók egy kellemes légkörben a vásárlásra és a szórakozásra koncentrálhassanak, és figyelmüket ne vonja el semmilyen kellemetlenség. Ez pedig egybecseng a bérlői és a tulajdonosi elvárásokkal.” – mondja Kákosy Zsolt MBA MRICS, az ICON senior igazgatója, a property management területért felelős vezetője.

 

Az irodaházak mellett a kereskedelmi ingatlanok üzemeltetésének szakértőjeként az ICON Real Estate Management a MOM Parkon kívül több más retail központot is üzemeltet, ilyen például a belvárosi Zara Ház vagy a Tökölön található Sziget Center. Az ezeknél az épületeknél is alkalmazott minőségi, rugalmas és egyedi igényekre szabott ingatlankezelési megoldások a vásárlókkal közvetlen kapcsolatban álló bérlőkkel szorosan együttműködve hozzájárulnak a kiemelkedő és komplex látogatói élmény megteremtéséhez és a stabil, rendszeresen visszajáró vásárlói bázis felépítéséhez. 

 

________________________

*Forrás: A KSH gyorsjelentése

**Forrás: A GKID piackutató vállalat összefoglalója

***Forrás: A Reacty Digital és az Olcsobbat.hu közös, 2022. november 10-22. között végzett reprezentatív kutatása

Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36