Így dolgoztak diákok és tanáraik a mesterséges intelligenciával a Telekom Kraft AI Bajnokság döntőjén

forrás: Prím Online, 2024. január 3. 17:03

Tíz középiskolai csapat mérte össze mesterséges intelligenciával kapcsolatos tudását a Telekom Kraft AI Bajnokság döntőjében. A verseny során kiderült, hogy a legújabb technológiákkal történő kísérletezés miként teszi élménytelibbé, gazdagabbá és interaktívabbá a tanulást. A történelmi, kulturális, irodalmi, biológiai és zenei feladatokra a diákokból és tanáraikból álló csapatok izgalmas, AI-alapú megoldásokat alkottak, amit szakértő zsűri értékelt.

Lezajlott a Telekom Kraft AI Bajnokság döntője, ahol az ország különböző pontjairól érkező tíz középiskolai csapat mérte össze a mesterséges intelligenciával kapcsolatos gyakorlati tudását. A versenyen résztvevőknek lehetőségük volt megmutatni tehetségüket és innovációs képességeiket olyan területeken, amik sokak számára még ismeretlenek, de egyre többen fedezik fel maguknak. A tanáraikkal kiegészült csapatok a digitális kihívásokat komoly elkötelezettséggel és kreativitással várták, és lenyűgöző megoldások születtek. 

 

A bajnokság célja, az volt, hogy konkrét példákat mutasson arra, hogyan tehető élményszerűbbé, interaktívabbá és izgalmasabbá a tanulás a mesterséges intelligencia alkalmazásával, és hogy megmutassa: a legmodernebb technológiát használni a tanulás folyamatában különleges tudás nélkül is lehet. A Magyar Telekom az ősszel meghirdetett bajnokságra diák és tanár összetételű csapatok nevezését várta. A döntő pedig Budapesten egy élő eseményen zajlott. Ezt egy szakértő zsűri felügyelte, mivel összetétele rendkívül színes volt, így zenei, irodalmi, művészeti, illetve AI-szakmai szempontból tudott értékelni.

  

(1.kép – Budapest a jövőben – HAL 9000 csapat, 2. kép – Maják csokit esznek – X csapat, 3. kép – Kleopátra, mint egyiptomi influenszer – Főnix csapat)

 

A zsűritagok:

 

Készman József – művészettörténész, a Ludwig Múzeum kiállítási osztályának vezetője, kulturális evangélista

Szendrői Csaba – író, az Elefánt zenekar frontembere

Babaitisz Jorgosz, „Lil Frakk” – rapper, műsorvezető

Böbe – zenész, énekesnő

Horváth Varga János – Head of AI / Enterprise Unit – Magyar Telekom

Barna Péter – szegmenskommunikációs vezető – Magyar Telekom

 

A döntőben többek között jelentős történelmi időszakot, találmányt, természeti ökoszisztémát, adott civilizációk kulturális közegét kellett ábrázolniuk az AI segítségével statikus képeken. Bónusz pontért ezekhez kapcsolódó zenét és mozgóképet készíthettek a mesterséges intelligenciával. 

 

 

A Telekom Kraft AI Bajnokság döntőjének eredményei:

 

1. helyezett: X csapat (Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnázium)

2. helyezett: Főnix csapat (BKSZC Erzsébet Királyné Szépészeti Technikum)

3. helyezett: – HAL9000 (BKSZC Pogány Frigyes Technikum)

 

Digitális szakértők

 

„Merni kell kísérletező módon hozzáállni ehhez a lehetőséghez. A Telekomnál fontos célunk, hogy bemutassuk, miként lehet a digitális eszközök segítségével gazdagabbá és interaktívabbá tenni az oktatást. Meggyőződésünk, hogy az AI egyre nagyobb szerepet játszik majd ezen a területen, ezt a technológia napról napra bizonyítja is. A bajnoksággal azt szerettük volna bizonyítani, hogy nem kell tőle tartani: tudatosság és kreativitás segítségével remekül használható. A versenyen résztvevő diákok és tanárok olyan tudással gazdagodtak, amellyel reményeink szerint később az iskolai közösségüknek is segítséget tudnak nyújtani a mesterséges intelligencia alkalmazásában. Mint digitális szakértők, elkötelezettek vagyunk a technológiák lehetőségeinek felfedezése mellett, és küldetésünknek érezzük, hogy megmutassuk, hogyan teszik könnyebbé ezek a megoldások mindennapi életünket, ideértve az oktatást és a tanulást is” – mondta Pereszlényi Zoltán, a Magyar Telekom kereskedelmi vezérigazgató-helyettese.

 

A Telekom Kraft AI Bajnokságon résztvevő csapatok saját elmondása szerint további lendületet kaptak a mesterséges intelligencia terén való fejlődéshez és az innovációhoz. 

 

Ezt a gondolatot támasztja alá a Telekom Kraft oldalán végzett nem reprezentatív felmérés arról, hogy diákok használják-e mesterséges intelligenciát. A válaszadók mindössze 13 százaléka mondta azt, hogy nem próbálta még ki a technológiát valamilyen tanulási folyamatnál. Érdekesség, hogy azok közül, akik nem használták, csak minden második válaszadó mondta, hogy nem is ajánlanák a tanuláshoz vagy az oktatáshoz. Azok, akik viszont próbálták már az AI-t, 100 százalékban javasolták a technológia alkalmazását iskolai környezetben. A legtöbben történelemhez, irodalomhoz, sokan látják értelmét a reál tantárgyaknál, a nyelveknél, de többen csak annyit válaszoltak: minden tantárgynál jól jöhet.

 

Fotók: Neményi Márton

E-világ ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Ezeket a munkaköröket válthatja ki a magyar cégeknél a mesterséges intelligencia

Az elmúlt években figyelemreméltó fejlődésen ment át a mesterséges intelligencia, ami mára valamilyen formában szinte minden felhasználóhoz eljutott. Persze, ahogy az a nagy technológiai áttörések esetében lenni szokott, az MI megítélése is meglehetősen vegyes, valamint arról is megoszlanak a vélemények, hogy milyen gazdasági következményeket hoz magával és milyen hatással lesz a munkára. 

2024. május 9. 11:27

Új pályázatok segítik a hazai innovációk szellemitulajdon-védelmét

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal vissza nem térítendő támogatás formájában 500 millió forint keretösszeggel hirdet felhívásokat hazai vállalkozások, kutatóhelyek, illetve magánszemélyek számára szellemi alkotásaik levédetésére, elősegítve azok hatékony hasznosulását akár a nemzetközi piacokon is. 

2024. május 9. 09:54

Process Solutions: Mit várnak el a gazdasági vezetők és a cégvezetők a könyvelési szolgáltatójuktól?

A technológiai fejlődés és az üzleti környezet változásaival párhuzamosan a cégvezetők, vállalati döntéshozók elvárásai is folyamatosan változnak. Nemcsak a törvényi megfeleltetéssel kapcsolatos kötelezettségek betartását várják el könyvelőiktől, hanem stratégiai partnerséget és technológiai innovációt is.

2024. május 8. 19:41

Bemutatta legmodernebb újításait a Huawei Dubajban

Legújabb, innovatív viselhető-, audió- és irodai okoseszközeit mutatta be a Huawei a Dubajban rendezett nagyszabású nemzetközi eseményén. 

2024. május 8. 18:02

Telefonunk tárhelye kihat készülékünk működésére

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 17:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36