Harminc százalékos bevétel-növekedéssel számol a PSINet

forrás: Prim Online forrás: Prim Online, 2001. december 13. 18:06
A magyarországi PSINet helyzete stabil, őrzi közel huszonöt százalékos részesedését (az üzleti ISP-ben piacvezető) a hazai piacon - jelentette ki Graur Tamás ügyvezető a cég mai sajtóreggelijén. Hozzátette, hogy tárgyalások zajlanak egyes PSINet leányvállalatok eladásáról, így az irányítása alatt működő hazai vállalkozásról is. Annyit elárult a részletekről, hogy jelenleg már csak egy kiválasztott befektetői csoporttal zajlanak az egyeztetések.
Az ügyvezető szerint az itthoni 2001-es infokommunikációs piac üzleti szegmensét az jellemezte, hogy miközben meredeken visszaestek az árak, nem következett be az ilyenkor várható piacbővülés. Tehát árcsökkenés mellett, méretében nem növekedő piactéren, általános informatikai keresletcsökkenés hangulatában kellett talpon maradniuk. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy ebben az évben várhatóan ugyanolyan négymilliárdos nagyságrendű bevétellel számolhatnak, mint 2000-ben. Ez az eredmény - összehasonlítva a konkurensek negatívba hajló kimutatásaival - jelentős üzleti sikert jelent.

A PSINet mérlege - még cash-flow szinten is - folyamatosan nyereséget mutat. Graur Tamás szerint ebben szerepet játszott két új szolgáltatás bevezetése: elsősorban az internet-alapú hangátvitel (VoIP), illetve az ADSL kínálat megjelenése.

Újságírói kérdésre az ügyvezető megjegyezte, hogy az ADSL színre lépése nem befolyásolta jelentősen a bérelt vonali ügyfeleiket. Előfizetőik nem váltottak az árban ugyan olcsóbb, de technikailag bizonytalanabb lehetőségre.

A további tervekről szólva Graur Tamás kijelentette: emelt szintű hosting szolgáltatások részére kívánják a hálózzati hátteret biztosítani. It elsősorban ASP jellegű szolgáltatásokról van szó, melyeket partnereiken - elsősorban a Webigen-en - keresztül kínálják. Tovább folytatják az országos gerinchálózatuk bővítését is, itt a sávszélességet megnégyszerezik. Ebben a rendszerben nyújtják az IP VPN (Virtual Private Network) szolgáltatást, tehát a több telephellyel rendelkező megrendelők részére a saját hálózat működtetésének alternatíváját.

Az elemzők a magyarországi üzleti internet-piacot húsz milliárd forintra becsülik. A PSINet jelenleg ennek megközelítőleg egynegyedét birtokolja. Graur Tamás reális célnak tartja ezt a piaci részesedést megtartani illetve némileg bővíteni.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36