Kétszázan a SAS Klub 2002 konferencián

Kovács Attila, 2002. október 17. 16:32
Transzparens pénzügyi tevékenységeket segítő szoftvereszközök és iparági megoldások jellemezték az október 16-án és 17-én, kilencedszer megrendezett SAS Klub konferenciát.
A Budapest Kongresszusi Központban a két nap során kétszáz résztvevőnek mutatták be a SAS új, tevékenység alapú költségszámítási megoldását (Oros), a bankszektornak pozícionált rizikómenedzsment-rendszert (Basel II.), valamint iparági megoldásokat (Intelligence Solutions).

A konferencián részt vett és a kísérő sajtótájékoztatón előadást tartott Mikael Hagström, a SAS Institute észak-, közép- és kelet-európai alelnöke, aki többek között különböző nemzetközi alkalmazói példákkal és profitabilitási vizsgálatokkal illusztrálva mutatta be a SAS termékek befektetésmegtérülési sebességét, korszerűségét. A SAS-nak 25 éve egyfolytában nő a bevétele (a legutóbbi üzleti évben 1,1 milliárd dollár volt), és eddig minden egyes évben profitot hozott a tevékenység. A cég éves bevételének nem kevesebb mint 25%-át kutatás-fejlesztésre fordítják - mondta Hagström.

A konferencia első napján felső vezetői fórumot tartottak, amelyen többek között a Generali-Providencia vezérigazgatója beszélt a SAS üzlet teljesítmény-menedzsmenttel kapcsolatos tapasztalatokról, a szervezetintelligencia témában az MKB vezetője, míg az ügyfél- és lakossági intelligencia témában a CIB Bank igazgatója tartott előadást. A második napon az új alkalmazások és SAS-termékek voltak terítéken: összesen 32 előadás hangzott el. A konferencia résztvevői továbbra is a nagy bankok, biztosítók, telekommunikációs és államigazgatási cégek vezetői és informatikai menedzserei voltak. A SAS továbbra is a hazai "top 50-re" fókuszál.

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36