Szerzői jogok háborúja 2002

Lemezkiadók, filmstúdiók: elérték a céljukat?

Tóth Kristóf, 2003. január 3. 13:34
A 2002-es év a lemezkiadók és filmstúdiók, valamint a különböző fájlcserehálózatok csatájától volt hangos. A szerzői jogok védői győzelmet arattak a bíróságon, de vajon el tudták-e érni valódi céljukat?
2002-ben a zene- és videofájlok illegális online terjesztéséhez kapcsolódó ügyek a helyi bíróságoktól egyenesen az amerikai kongresszusig emelkedtek. Miközben a lemezkiadók továbbra is perekkel igyekeznek megakadályozni a különféle fájlcserehálózatokat fejlesztő cégek működését, a hollywoodi filmstúdiók az amerikai kormány szintjén igyekeznek kezelni a problémát, és törvényekkel szeretnék korlátozni az internetezők jogait.

Az új fájlcserehálózatok, mint a KaZaA vagy a Morpheus eközben megszilárdították pozíciójukat, mint a Napster helyébe lépő utódok, a fizetős szolgáltatások azonban nem arattak sikert.

2002-ben az is nyilvánvalóvá vált, hogy a P2P-alapú fájlcserehálózatokat még akkor sem lehet perekkel felszámolni, ha az adott hálózatot fejlesztő cég alul maradt a bíróságon folytatott küzdelemben. Az amerikai törvényhozók ezért olyan, meglehetősen átfogó lépéseket helyeztek kilátásba, mint például az összes PC beépített másolásvédelemmel való ellátása. Elképzelhető, hogy a szerzői jogok tulajdonosainak a jövőben jogában áll majd hackertámadást indítani az illegális tevékenységet folytató felhasználók számítógépe, valamint a fájlcserehálózatok ellen.

Ezek a tervek szembefordították a technológiai ipart a lemezkiadókkal és a filmstúdiókkal, sőt az utóbbiakkal szemben a hackerek is látványos online támadásokkal fejezték ki ellenérzésüket.

Mivel az eddigi próbálkozások mind eredménytelenek voltak az online zene- és videoterjesztés megfékezésében, a kiadók az internetszolgáltatókat is célba vették, és a kalózoldalak elérésének megakadályozását, a működtetők személyes adatainak kiadását követelték tőlük. Számos nagyvállalat is értesítést kapott, hogy súlyos büntetésre számíthat, ha engedi, hogy alkalmazottai a vállalati hálózaton illegális fájlcserét folytassanak.

A fájlcserehálózatok a kiadók erőfeszítései ellenére azonban továbbra is zökkenőmentesen működnek.

Kulcsszavak: jog +legfontosabb Kazaa

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36