A költségcsökkentés javította az IBM eredményét

MTI Sajtóadatbank, 2003. április 16. 07:12
Az International Business Machines (IBM) csaknem két év óta első ízben tudta növelni negyedéves nyereségét. Ennek hátterében a költségek csökkentése, valamint néhány régi chipgyártó üzem bezárása áll.
Az IBM közölte azt is, hogy egyetért a Wall Street elemzőinek az idei évre vonatkozó árbevételi és nyereségprognózisával. Az IBM nettó részvényarányos nyeresége az idei első negyedévben 79 centre emelkedett az egy évvel korábbi 68 centről. A vállalatóriás tavaly 15 ezer főt épített le. Az IBM részvényeinek árfolyama idén 3,3 százalékkal emelkedett, az ágazatba tartozó vállalatok részvényeinek árfolyammozgásait összesítő American Stock Exchange Computer Hardware Index ez idő alatt hét százalékkal süllyedt.

A kedvező hírek nyomán az IBM részvényeinek árfolyama a hétfői tőzsdezárás utáni kereskedelemben 81,24 dollárra emelkedett a hivatalos záró 80,07 dollárról. Az IBM nyeresége az első negyedévben - nem számítva a merevlemez meghajtó gyártást, amelytől ekkor szabadult meg a vállalat - 1,4 milliárd dollárra, részvényenként 79 centre emelkedett az egy évvel korábbi 1,3 milliárd dollárról, részvényenként 73 centről. Az árbevétel 20,1 milliárd dollárra nőtt 18 milliárd dollárról. A Wall Street elemzői 19,86 milliárd dollárra számítottak átlagosan.

John Joyce, az IBM pénzügyi vezetője az adatok közzétételét követően elmondta, hogy a társaság egyetért az idei évre vonatkozó elemzői várakozásokkal, amelyek szerint az árbevétel 88,04 milliárd dollár, az egy részvényre jutó nyereség pedig 4,32 dollár lehet.

Az első negyedévben a társaságcsoport szolgáltatásokból származó bevétele 10,2 milliárd dollárra emelkedett, ezt segítette a PricewaterhouseCoopers Consulting felvásárlása. A negyedév során az IBM szolgáltatásokra vonatkozó újonnan megkötött szerződései állományának értéke 12 milliárd dollár volt.

A hardware-értékesítésből származó árbevétel 5,81 milliárd dollárra süllyedt az egy évvel korábbi 5,88 milliárd dollár után. A társaság szerint a fogyasztók az idei év hátralévő részére időzített új hardware-rendszerek piacra dobását várva fogták vissza vásárlásaikat. A szoftvereladásokból származó bevétel nyolc százalékkal 3,1 milliárd dollárra emelkedett.

Az IBM részvényeinek árfolyama a New York-i tőzsdén a hivatalos kereskedelemben 1,7 százalékkal 80,07 dollárra emelkedett hétfőn, a gyorsjelentés közzététele előtt.

Kulcsszavak: +céginfo IBM

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36