A Cesky Telecom startol a német piacon
Amint azt a Czech Telecom Germany ügyvezető igazgatója elmondta, Németország fontos üzleti partner minden közép- és kelet-európai ország számára. A németországi indulás a hazai és nemzetközi ügyfelek állandóan növekvő keresletét hivatott kielégíteni. A Cesky Telecom a saját esélyeit mindenekelőtt minőségi, értékes, de költségkímélő szolgáltatóként képzeli Kelet- és Nyugat-Európa között. Kinyilvánított célja hídként működni Európa két térsége között: a cseh ügyfelek részéről erős kereslet mutatkozik a nyugati szolgáltatásbővítésre.
A Cesky Telecom az idei év eleje óta gyorsan terjeszkedik: a pozsonyi, bécsi és frankfurti leánycégek után az év végéig Budapest és Varsó következik. Mint mondták, a terjeszkedés időpontját az EU-bővítés miatt időzítették így.
A Cesky Telecom tavaly 52,9 milliárd cseh koronás (1,65 milliárd eurós) cseh korona forgalmat bonyolított, és ezzel az első tíz cseh vállalat között volt. A 4,3 milliárd koronás tiszta nyereségével a Cesky Telecom Európa legjövedelmezőbb távközlési szolgáltatói közé tartozik, annak ellenére, hogy a tiszta nyereség 29 százalékkal, hatéves mélypontra mérséklődött a 2001-es 6,07 milliárd koronáról. A bevétele 5,4 százalékkal zsugorodott a 2001-es 55,9 milliárd koronáról. A Cesky Telecom pénzforgalmi többlete (EBITDA) 26,2 milliárd koronára mérséklődött tavaly az egy évvel korábbi 27,1 milliárdról.
Magyarországon és más közép-európai országokban alternatív vezetékes telefonszolgáltatásokat - elsősorban a nemzetközi hívások terén - kíván nyújtani a Cesky Telecom. - Magyarország és Lengyelország a terjeszkedés második szakaszában vannak. Magyarországi szolgáltatásaink beindítását az év végéig tervezzük. A magyar piacot már feltérképeztük, megvannak a megfelelő kapcsolataink – fejtette ki a cég szóvivője korábban az MTI-nek. - Ezek a piacok nagyon fontosak számunkra azon célkitűzésünk megvalósítása érdekében, hogy Közép-Európa egyik legjelentősebb kommunikációs tranzitszolgáltatójává válhassunk - szögezte le a szóvivő.
Kifejtette: a Cesky Telecom saját nemzetközi optikai távközlési kábelrendszerrel rendelkezik, amelyhez a szomszédos országokban csatlakozó helyeket épít ki, egyebek között Pozsonyban, Bécsben, Budapesten, Varsóban és Majna-Frankfurtban. Szolgáltatásaikat elsősorban a különféle telekommunikációs szolgáltatóknak, illetve a nagy cégeknek ajánlják, amelyeknek munkájukhoz, vállalkozásaikhoz szükségük van a külföldi telekommunikációs szolgáltatásokra.
A Cesky Telecom csak Csehország területén 27 000 km optikai kábellel rendelkezik, míg külföldön hasonló vonalakat bérel. Csehországban 3,7 millió vezetékes telefont üzemeltet a cég, s távközlési vonalai nemzetközi értékelések szerint a legkorszerűbbek közé tartoznak Európában.
A Cesky Telecom szerdán délután fél háromkor 360,30 koronán állt a prágai értéktőzsdén, keddi zárásáshoz képest 1,58 százalékkal olcsóbban.
Kapcsolódó cikkek
- Az elemzői várakozásoknál jobban nőtt az első negyedben a Cesky Telecom
- Telefónica 02 CR néven egyesül a Cesky Telecom és az Eurotel
- Az S&P leértékelte a Cesky Telecomot
- Versenyjogi bírság a Cesky Telecomnak
- Cesky Telekom - 23 százalékos profitcsökkenés
- A spanyol Telefónica a cseh mobilpiac első számú szereplőjévé vált
- EU-jóváhagyás a Cesky Telecom-Telefonica ügyletre
- Cesky Telecom: 14 százalékkal nőtt a negyedéves adózott eredménye
- A spanyol Telefónica SA veheti meg a Cesky Telecomot
- A spanyol Telefónica adta a legmagasabb vételi ajánlatot a Cesky Telecomra
Telekom ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Telefonunk biztonsága a személyes biztonságunk
Az okostelefonok óriási segítséget jelentenek a hétköznapokban, és a munkától kezdve a szórakozáson át a pénzügyekig mindent intézhetünk rajtuk. Ezzel együtt azonban komoly veszélynek is kitehetjük magunkat – már ha nem figyelünk arra, hogy óvjuk a személyes adatainkat, és illetéktelenek ne férhessenek hozzá készülékünkhöz. Az alábbiak figyelembevételével nemcsak eszközünktől, hanem személyes adatainktól is távol tarthatunk másokat.
Vissza a valóságba a Nokia 3210-zel
25 évvel az eredeti megjelenése után a Human Mobile Devices (HMD) idén újra elhozza a legendás Nokia 3210-et – most megújult, izgalmas "Y2K" arany, tengerkék és sötétszürke színekben. A cél pedig ezúttal sem más, mint összekötni az embereket – csakhogy ezúttal a képernyőtől való elszakítással.
A Rakuten Viber itthon is bevezeti a hívószám azonosítást Android felhasználói számára
A Rakuten Viber, a privát és biztonságos üzenetküldés és hangalapú kommunikáció globális vezetője bemutatja új hívóazonosító funkcióját, amely nemcsak megvédi a felhasználókat a spamektől, de segítségével a felhasználók maguk dönthetik el, hogy mikor válaszolnak ismeretlen hívásokra. A hívószám-azonosító funkció mostantól Magyarországon is elérhető az Android-felhasználók számára, így ők is élvezhetik az ezzel járó hatékony spam-védelem előnyeit. A hívószám-azonosító funkciónak köszönhetően a Viber-felhasználók egy figyelmeztető üzenetet kapnak a Vibertől, amikor ismeretlen számról érkezik a hívás, amit a rendszer „biztonságosnak” vagy „potenciálisan spamnek” jelöl.
Megérkeztek a HMD legújabb nyomógombos telefonjai
Ínycsiklandó tech csemegével készült a Human Mobile Devices (HMD), a vállalat ugyanis épp most mutatta be legújabb kreációját, egy különleges klasszikus telefonokból álló válogatást a Nokia 215 4G, a Nokia 225 4G és a Nokia 235 4G készülékekből. A három kis nyomógombos csoda a szivárvány színeiben érkezik, 23 990 Ft fogyasztó árról indulva.
A tíz gigabites 5.5G-t használó innovatív eszközöket mutatott be Budapesten a Huawei
Már világszerte tesztelik az 5G sebességének tízszeresére képes 5.5G mobilhálózatokat, az ezeket használó eszközök várhatóan még az idén megjelennek a kereskedelmi forgalomban.