Munkára fogott e-mailek
Levelezőlisták az online csapattevékenységben
Három vezetői szerep
A levelezőlisták esetében három vezetői szerepkör létezik, amelyet betölthet három különböző személy, de lehet ugyanaz is mindegyik szerepkörben.
A listagazda felveszi a listára az új embereket, törli a távozók, kilépők, netán kizártak e-mail címét, rögzíti az adminisztratív problémákat, illetve felelős a lista működtetésének minden technikai követelményéért.
A moderátor szerepkörét betöltheti egy-két vagy több moderátor, aki áttekinti az üzeneteket, mielőtt azokat a csoportnak szétküldik.
Az online csoportmunkához elengedhetetlen a facilitátor. Ő az, aki összehozza az embereket, segíti az interakciókat, azaz az online párbeszédeket, a középpontban áll, döntéseket hoz. Elsősorban támogatja a csoportot, annak tagjait, mégpedig abban és úgy, hogy a lehető legtöbbet hozzák ki magukból a megfogalmazott közös célok érdekében.
Liz Rykert úgy véli, ha egy csoportnak online facilitátorra van szüksége, akkor olyan embert kell keresni, akinek mindig van egy „extra falat" információja a többiek, a csoporttagok számára. Az online facilitátor estében azt érdemes mérlegelni, hogy vannak olyan emberek, akik nem félnek megmondani, ha valamit nem tudnak, de azt sem tartják magukban, ha tudnak valamit. Ők azok, akik nyugodtan dolgoznak az átlátható munkakörnyezetben, és nem nyugtalanítja őket, ha mások kritizálják azt, amit leírtak. A legtöbben közülük nagyon megbíznak az elektronikus környezetben, habár nem feltétlenül kell magas fokú technikai tudással rendelkezniük. Az ilyen virtuális közösségben dolgozók nem félnek egy problémát rögzíteni, és addig kérdezni, amíg megfelelő választ nem kapnak. Nagyon jól tudják, hogy az emberek csoportja hogyan dolgozik együtt. Nyitottak, hajlandók odafigyelni, közbelépni, összefoglalni, beszélgetni. Ez utóbbi interperszonális készségek elengedhetetlenek az online facilitátor tevékenységéhez.
Nem működik magától
Sokan létrehoznak levelezőlistákat vagy online csoportos munkatereket, és azután nem történik semmi. Úgy gondolkodnak, hogy „ha megcsináltuk, majd jön minden magától". Ezzel szemben a virtuális munkában olyan emberekre van szükség, akik használni akarják a levelezőlistát, méghozzá nagyon is elkötelezetten. Ezenkívül az online munkacsoportnak világos céllal is kell rendelkeznie, amely kimondja: „ez az, amiről beszélünk" – tehát a misszió, a küldetés megfogalmazása szintén nagyon fontos.
A virtuális csoportmunkát szolgáló levelezőlistának nem véletlenül van négy alapkövetelménye:
– elkötelezett csoport,
– osztott cél,
– jó facilitáció,
– jól szervezett terv, illetve annak végrehajtása.
***
IDRC
Az International Development Research Centre-t a kanadai kormány alapította. Célja, hogy a fejlődő világban segítse a megoldások keresését a szociális, gazdasági és foglalkoztatási területektől egészen a kutatásokig.
Kapcsolódó webcím: http://www.idrc.ca
***
Liz Rykert
Liz Rykert szociális munkás és közösségszervező. Legnagyobb szenvedélye az életben az, hogy elkötelezetten segítse az embereket együtt dolgozni. Tapasztalata, gyakorlata van a facilitálásban, a közösségépítésben. Érdeklődése az utóbbi időben az online munkatér felé fordult, ezt igyekszik a legkülönbözőbb módokon és eszközökkel segíteni. Mindezt elsősorban azért teszi, hogy az internethasználók megértsék: az új technológia, az új infokommunikációs eszközök használata ugyanolyan könnyűvé és magától értetődővé válhat az életükben, mint bármi más, ami már eszköz, módszer, amit már régóta magabiztosan használnak.
Liz Rykertről angolul a következő címeken olvashatunk bővebben:
http://community.web.net/wto/about.htm
http://www.metastrategies.com/about/index.cfm?sec=2
***
Magyar listagenerátorok
Két olyan jelentős, magyar nyelvű levelezőlista-szerver létezik, ahol bárki indíthat levelezőlistát: az egyik a Terminál készítőinek LX-oldalon, a másik a Prím portálján található. Nagyjából egy időben indultak, de az utóbbi mintegy kétszer akkora népszerűségre tett szert, legalábbis ha a népszerűséget a listák számában mérjük. A Prímlista jócskán túl van a kétmilliomodik elküldött levélen, és lapzártánk időpontjában (május végén) 3540 lista működött a rendszerben, amelyből 1341 volt publikus. A nem publikus lista azt jelenti, hogy arról a tagjain kívül más még tudomást sem igen szerezhet, tehát akár egy munkacsoport tagjainak kapcsolattartására is alkalmas az egyetlen e-mail címre elküldött körlevelekkel. A publikus listára sem feltétlenül írhat mindenki: ezt a tulajdonos szabályozza.
Prímlista: http://lista.prim.hu
LX: http://www.lx.hu
Kapcsolódó cikkek
- Kínai rakétahordozó tengeralattjáró a Google Earth-ön
- Új szolgáltatások HR szakembereknek és álláskeresőknek
- MSN: online nézettségi rekord a Live Earth koncerttel
- Kínában is szolgáltathat tartalmat a Google
- Google: A Blogger elérhető már magyarul is!
- 400 ezer dollár bírság eBay-csalásért
- Premierfilmek kölcsönzését tervezi az Apple az iTunes-on
- Elindult a T-Mobile Kapcsolat koncert honlapja
- Elindult az online jegyértékesítés a Hegyalja fesztiválra
- Két gigabyte-nyi postafiók minden T-Online netelőfizetőnek
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.