Az IVSZ elnöke tagja a Kormány ma induló kínai delegációjának
A kínai piacon az IVSZ kiváló exportlehetőséget lát a hazai informatika számára
Csepeli György, az IHM politikai államtitkára és Dr. Kóka János a következő napokban kínai politikusokkal, társadalmi szervezetek képviselőivel és üzletemberekkel találkozik. A tárgyalások témái között a Kínába irányuló magyar szoftver-export ugyanúgy szerepel, mint a tőkebefektetési lehetőségek feltárása, vagy a Magyarországon élő kínaiak és az ide látogató kínai turisták speciális informatikai igényeinek kielégítése. Az IHM és az IVSZ vezetői útjuk során együttműködési megállapodásokat készítenek elő a kínai kormányzat illetékeseivel, illetve az informatikai vállalkozásokat tömörítő testvérszervezettel.
Dr. Kóka János a Szövetség mind a 262-t tagját képviseli majd a kínai szaktárca képviselőjével illetve a helyi informatikai ágazat szakmai szervezetével folytatott találkozások és tárgyalások során. „Bizom benne, hogy a magyarországi szoftveripar képes bekapcsolódni a távol-keleti ország elektronikus közigazgatási rendszereinek kialakításába. A hazai kínai közösség vagy a Kínából Magyarországra érkező turisták informatikai igényei pedig az informatikai vállalkozók számára jelentenek új, eddig kiaknázatlan piacbővítési lehetőséget, amelynek azonban elengedhetetlen előfeltétele az államközi-, a vállalatközi-, és a szakmai kapcsolatok fejlesztése."
Kapcsolódó cikkek
- IT-piac: A szolgáltatási szektor a legerősebb
- Ismét magyar tag a legnagyobb európai infokommunikációs szövetség elnökségében
- Új vezető az IVSZ élén
- Tizedik alkalommal lehet pályázni az IVSZ Gyurós Tibor-díjára
- Szittya Tamás az IVSZ "Nemzetközi piac, hardver-szoftver kereskedők" szakterületének vezetője
- Új elnökség és szervezeti átalakítás az IVSZ-ben
- Szathmári Géza az IVSZ alelnöke lett
- IVSZ Üzleti Akadémia: Beck György, Bojár Gábor és Kemény Dénes a vezetésről
- Az IVSZ szerint létfontosságú a szerzői jogdíjak rendszerének reformja
- Egy héten belül két rangos iparági elismerés
Magyar innováció: Közel száz tűzvédelmi szakembert képeztek ki az új módszerrel
Sikeres a tűzvédelmi szakemberek képzése, akik már egy új iparági sztenderd alapján sajátítják el a papírmentes tűzvédelmet. Az innovatív magyar megoldás e-naplós rendszere átláthatóbb és könnyebb hozzáférést biztosít a tűzvédelmi eszközökhöz és az ellenőrzéshez. A papírmentes rendszer egyre szélesebb körben terjed itthon és már akkreditált képzések is elérhetőek a témában.
A MOL nyerte a funkcionális átalakítás nagydíját az SAP Quality Awards versenyen
Az üzleti transzformáció a folyamatosan változó környezetben elengedhetetlen. Az SAP éppen ezért immár tizennegyedik alkalommal díjazza azokat az üzleti átalakítást megvalósító vállalatokat, amelyek élen járnak a változásban, és jó példaként szolgálnak a sikeres bevezetésben. Az SAP Quality Awards egyik nagydíját idén a magyar MOL nyerte el.
Egy neves szaklap másodszor díjazta a K&H innovációs tevékenységét
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.
A Thermaltake bemutatja a The Tower 300 mikro toronyházat
A Thermaltake, a prémium PC-hardvermegoldások vezető márkája bejelentette a The Tower 300 mikro toronyházat. A The Tower sorozat az egyik legnépszerűbb termékcsalád, ami az ikonikus függőleges toronyház-kialakításáról ismert. Most egy új mikro-ATX házzal egészült ki – a The Tower 300-zal – egészült ki a sorozat, jellegzetes nyolcszögletű megjelenéssel, és lehetővé téve a hagyományos függőleges és az egyedi vízszintes elhelyezést.
K&H: ismét a legjobb digitális bank Magyarországon
A K&H Csoport az egymást követő második évben, 2024-ben is elnyerte a neves brit pénzügyi szaklap, a Global Banking and Finance Review „Legjobb Digitális Bank Magyarországon” díját. Az indoklásban a K&H innovatív digitális pénzügyek terén játszott úttörő szerepét emelték ki, különös tekintettel a világszínvonalú és könnyen kezelhető mobilbankra, valamint a hozzá kapcsolódó, a szektorban itthon elsőként beszédhanggal is és magyarul kommunikáló digitális pénzügyi asszisztensre, Kate-re.