ATI Technologies: irány a 0,13-0,11 mikron!
Az ATI Technologies egykori alapítója és jelenlegi
elnök-vezérigazgatója a napokban azt nyilatkozta, hogy cége rendkívül
agresszív stratégiával rendelkezik a legújabb 0,13 mikronos, illetve
0,11 mikronos gyártási technológiákra történő átállást illetően.
"Elmondhatom, hogy semmilyen problémánk sincs a 0,13 mikronos chipgyártási technológiákra történő átállással. Éppen ellenkezőleg! Mindent megteszünk annak érdekében, hogy mihamarabb megjelenhessünk a piacon az immár 0,13 mikronos, illetve 0,11 mikronos csíkszélességgel rendelkező legújabb termékeinkkel" - nyilatkozta a napokban az ATI Technologies első számú embere, majd hozzátette, hogy a vállalat 0,13 mikronos chipjeinek kihozatala megfelel a korábbi várakozásoknak.
Az örök rivális Nvidia vezetői ezzel szemben az elmúlt időkben többször is elmondták, hogy a 0,13 mikronos csíkszélességű GeForce FX grafikus processzorok kihozatala minden várakozást alulmúl. Szakértők szerint mivel az ATI Technologies a 0,13 mikronos termékek kapcsán nem rendelkezik kihozatali problémákkal, a GeForce FX-et érintő ilyen jellegű nehézségek miatt nem az ezen chipeket gyártó TSMC (Taiwan Semiconductor Manufacturing Company), hanem sokkal inkább a chipeket tervező Nvidia okolható.
Tudni lehet, hogy az ATI Technologies jövő év első felében forgalomba kerülő összes grafikus chipje már 0,13 mikronos csíkszélességgel fog rendelkezni, ezt követően pedig a gyártó valamikor 2004 második felében áll át a 0,11 mikronos technológiák alkalmazására. A vállalat első 0,11 mikronos csíkszélességű grafikus processzora egyébként várhatóan az R500 lesz.
Kapcsolódó cikkek
- HD képességgel rendelkező ATI VGA kártya
- AMD-ATI R600 grafikus processzor néhány részlete
- Mesterségesen tartotta magasan az árakat az ATI és az Nvidia?
- Jelentősen csökkent az ATI piaci részesedése
- Az ATI felveszi a kesztyűt a Radeon XPress chipkészlettel
- ATI generációváltás az ASUS-nál is
- Az ATI R580 GPU négy változatban érkezik
- ATI R580 GPU januárban
- CrossFire technológia az összes ATI Radeon X1000 PCIe GPU-n
- Az ATI R580 GPU néhány részlete
Tökéletesre csiszolt autóval döntené meg világrekordját a Széchenyi-egyetem hallgatói csapata
A SZEnergy Team tavaly májusban az energiahatékonysági és az autonóm kategóriát is megnyerve, kettős győzelemmel és saját korábbi világcsúcsát megdöntve zárta a világ legnagyobb energiahatékonysági versenyét, a Shell-Eco Marathont. A győri Széchenyi István Egyetem csapata idén a szokásosnál is magasabbra tette a lécet: a cél a dupla címvédés, ha lehet, újabb világrekorddal. Mielőtt elutaztak volna a verseny helyszínére, bemutatták elkészült fejlesztéseiket.
A Continental budapesti gyára „Megbízható Munkaadó” díjat kapott
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara (DUIHK) idén többek között a Continental budapesti telephelyét, a Continental Automotive Hungary Kft.-t díjazta a „Megbízható Munkaadó” címmel – melyet 2022-ben a teljes magyarországi Continental csoport nyert el. A rangos díjat az újonnan bevezetett szabályok értelmében a győztes az eddigi kettő helyett, immáron három évig tudhatja magáénak. Az elismeréssel azon cégeket tüntetik ki, amelyek példaértékű módon gondoskodnak dolgozóik munka-, valamint életkörülményeiről.