AMD Opteron alapú Sun számítógépek

Széll Zoltán, 2003. november 19. 14:30
Scott McNealy a Sun Microsystems elnöke a "COMDEX ’2003 Ősz" konferencia első napján jelentette be, hogy a Sun 2004-ben két új AMD Opteron alapú szervert bocsát ki. Ezzel a vállalat a második legnagyobb céggé válik, amelyik adoptálta az új processzort. Az IBM már korábban bejelentett Opteron alapú szervereket.
A Sun az Opteron alapú szervercsalád mellett bejelentette, hogy Kínában növeli a Linux asztali szoftverek szállítását, illetve közös fejlesztését egy kínai céggel. A harmadik újdonság, hogy növelik a processzorarchitektúra képességeit. A cél a China Standard Software Co. vállalattal a Java Desktop Desktop System telepítése 1 millió asztali PC-re 2004-ben.

A Sun az Oprteron alapú szervereket még ebben az évben elküldi hardver- és szoftverpartnereinek. A termékek szállítása 2004 első felében kezdődik. A Solaris operációs rendszer AMD Opteron alapú szerverekhez optimalizált változata 2004 augusztusban lesz kapható. Az egyik szerver egy Opteron processzort, a másik jelentősen több mint egy Opteron processzort tartalmaz. A vállalathoz közel álló források szerint a Sun két- és négy processzoros szerverek bevezetését tervezi. A Sun Opteron alapú rendszerek általános célú modellek, amelyeken olyan kereskedelmi programok futtathatók, mint a Java Enterprise System, és a Sun szerverszoftver kollekció.

Az AMD hosszú távon biztosítja, hogy az új lapkák kompatibilisek legyenek a rivális Intel x86 processzorokkal és Opteron lapkákkal. Az Opteron lapka 64 bites konstrukció, ezért sokkal több memóriát képes címezni, mint a 32 bites AMD Athlon és az Intel Xeon. Az Intelnek szintén van 64 bites processzora. Az Itanium 2 lapka sokkal nagyobb teljesítményű, mint az Opteron, de az ára is magasabb, ezért elsősorban sokprocesszoros, nagy teljesítményű rendszerekben használható. A Sun a processzorarchitektúra-növekedést jelentős mértékben megnövelt új szoftvertermékek bevezetésével követi.
Kulcsszavak: Sun AMD desktop Comdex 2003

Még mindig óvatlan az online vásárló magyarok ötöde

A magyar lakosság majdnem háromnegyede rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül (69 százalék), és szinte mindenki (97 százalék) tudatában van az ezzel járó kockázatoknak. A megkérdezettek négyötöde legalább egy módszert alkalmaz is a biztonsága érdekében viszont ötből egy fő még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét – derült ki az OTP Mobil friss felméréséből. 

2024. május 8. 14:16

GKID-Mastercard: elfogyni látszik a belföldi e-kereskedelem lendülete, miközben hazánkban is hódítanak a kínai webshopok

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 13:19

Építőipari innováció: egyedülálló vizsgálatot végeznek a Széchenyi István Egyetem munkatársai

Igazi kuriózum az a vizsgálat, amelyet a győri Széchenyi István Egyetem Építőanyag- és Szerkezetvizsgáló Laboratóriumában végeznek az intézmény munkatársai. Feladatuk egy piaci bevezetés előtt álló termék, a rozsdamentes acélból készített, hullámos gerincű gerenda viselkedésének feltérképezése. A hullámos kialakítás jelentősége, hogy a gerinc merevsége nagyobb a hagyományos, egyenes gerinchez képest, ezáltal csökkenthető a profil vastagsága, súlya, végső soron bekerülési költsége és az előállítás környezeti terhelése is.

2024. május 8. 12:50

GKID-Mastercard Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/I

Továbbra sem látszik a fellendülés a belföldi e-kereskedelmi piacon. Ráadásul a jelenség nem magyar sajátosság, szinte minden régiós és EU-s piacot érint. Az okok között pedig elsősorban az elmúlt két év folyamatos vásárlóerő-csökkenése,  valamint a látványosan megerősödő kínai e-kereskedők térhódítása áll. Ebben a piaci környezetben az online vásárlókért folyó versenyben egyre nehezebb dolga van a hazai vállalkozásoknak – derül ki a GKID és a Mastercard közös, Digitális Kereskedelmi Körkép néven publikálásra kerülő riportjának legújabb, 2024-es kiadásából.

2024. május 8. 11:28

HONOR tippek a gigabájtok jó kihasználásához

A technológia fejlődésével egyre nagyobb jelentősége van az okostelefonok tárhelyének. Az egyre jobb minőségű képek és videók, a komplex alkalmazások és az MI megoldások mind egyre inkább csak igénylik a tárhelyet. Ugyan a HONOR eszközei kifejezetten magas tárhellyel érkeznek, mi magunk is tehetünk azért, hogy a legtöbbet hozzuk ki belőlük.

2024. május 8. 10:06

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36