Öt évet kapott az ex Synergon-vezér
Különösen nagy kárt okozó csalás, adócsalás és más bűncselekmények miatt első fokon hét év letöltendő börtönbüntetéssel sújtotta a pécsi számlagyárosként elhíresült Vagyon Tibort, valamint elítélte 16 társát a Pécsi Városi Bíróság kedden - adta hírül az MTI. A bíróság Gyenis Gábor másodrendű vádlottat három év börtönbüntetésre, a harmadrendű Szalóczy Zsoltot, a Synergon Rt. egykori vezérigazgatóját pedig öt év börtönbüntetésre ítélte. Hasonló nagyságrendű ítélet sújtotta az ügy huszonhetedrendű vádlottját is, ő az első fokú ítélet értelmében három és fél év börtönre számíthat.
A pécsi számlagyár-ügy 27 vádlottja közül főbüntetésként még ketten kaptak letöltendő, hatan felfüggesztett szabadságvesztést, tíz embert felmentettek, a többieknek pénzbüntetést kell fizetniük.
Vagyon-vagyon
A Vagyon Tibor által 1997 és 2000 között alapított és irányított cégek összesen mintegy egymilliárd forint bruttó összértékű fiktív számlákat állítottak ki megrendelőknek, akik így akarták adójukat csökkenteni. A számlák ellenértékét átutalással fizették, a Vagyon-cégek pedig a beérkező pénzeket 10 százalék jutalék ellenében visszajuttatták a megbízóknak.
Az ítélet szerint a társaság tagjai az ÁFA illetve a társasági adó be nem fizetése miatt az államot körülbelül háromszáz millió forinttal károsították meg. A kiadott számlák legnagyobb részét a Synergon fogadta be, ennek ellenére a bíróság az ügy többi synergonos vádlottját felmentette az ellenük hozott vádak alól - tudósított a HavariaPress.
Nem jogerős
A Szalóczy Zsolt ellen hozott ítéletről a Synergon is hírt adott a Budapesti Értéktőzsde honlapján. A közlemény szerint az ítélet nem befolyásolja a társaság tevékenységét.
Az ügy némely szereplőjét egyébként adócsalásban, csalásban, magánokirat-hamisításban, illetve számviteli fegyelem megsértésében is bűnösnek találták az ítélkező bírák. Egy vádlott nem jelent meg a bíróság előtt, így az ő esetében még nem lehetett kihirdetni az ítéletet, ami amúgy is elhúzódott a sok vádlott miatt.
A fellebbezések miatt az ítélet nem jogerős.
Forrás: Index
Kapcsolódó cikkek
- Eladja a Synergon a horvát leánycégét
- DVD-szabványok miatt pereli az LG a Quantát
- A Synergon nyerte az MFB üzemeltetéstámogatási pályázatát
- A kartellügyek közel kétmilliárdot hoztak az EU-nak
- Saját részvényt vásárolt a Synergon
- Adásszünettel a zenéért
- A fájlcserélők miatt olcsó a kukorica
- Tovább megőrizné az adatokat a Google
- 2009-től digitális átállás, döntött az Országgyűlés
- Jogtalanul gyűjt adatokat az FBI
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.