40 százalékkal nőtt az ATI bevétele
A kanadai központú társaság
szerint a jelentős bevételnövekedés oka elsősorban a közelmúltban fellendült PC
eladásokban keresendő, amelynek következtében a társaság a korábbi időszakoknál
jóval több grafikus processzort tudott értékesíteni.
Az ATI bevétele a november
30-ával végződő három hónapos időszakban mintegy 469,7 millió dollár volt, amely
23 százalékkal több a megelőző negyedév eredményénél, és 40 százalékkal jobb a
tavalyi év azonos időszakánál. A társaság hivatalos közleménye szerint a
kedvező eredményt a PC piac fellendülése, valamint az alaplapi chipkészletek és
grafikus chipek ezzel összefüggésben álló keresletnövekedése váltotta ki. A
társaság emellett megkezdte a PCI Express alapú megoldások szállítását is.
Az ATI Technologies nyeresége
47,4 millió dollár, vagyis részvényenként 19 cent volt az időszakban. Egy évvel
korábban a társaság 7,3 milliós, részvényenként 3 centes nyereséget ért el.
A Markham (Ontario) székhelyű
óriáscég az elkövetkező negyedévre a szokásos éveleji visszaesés ellenére is
mintegy 430 millió - 470 millió dolláros bevételt vár, elsősorban a tovább
bővülő PC piac miatt.
Ky Ho, az ATI vezérigazgatója
jelentős sikernek nevezte, hogy a társaság a közelmúltban megrendelést kapott a
Microsofttól az Xbox következő generációjába tervezett komponensekre. A két
társaság még augusztusban állapodott meg az Xbox 2 grafikus rendszerének
szállításáról.
Kapcsolódó cikkek
- Versenyhivatali áldás a Microsoft-aQuantive ügyletre
- Újabb művészi kapcsolószekrények Budapest utcáin
- A Verbatim felvásárolja a SmartDisket
- Kivonul a Tele2 Magyarországról
- Eladja a Synergon a horvát leánycégét
- A Google nem használhatja a Gmail nevet Németországban
- Magyar Telekom: integrált ügyfélszolgálati központ Szegeden
- Perből szövetség: SanDisk-Ritek
- Megalakult a D-Link ( Magyarország) Kft.
- Átláthatóságot, jobb kommunikációt ígér a Siemens új vezére
Rename Master 3.18
Sok fájl átnevezése eléggé fárasztó munka, ezért is nagy segítség ez az ingyenesen használható, remekül testre szabható szoftver, amely nagy mennyiségű állományok csoportos és gyors átnevezésére használható.
Password Cracker 4.8.2.567
Elfeledett jelszavaink visszaszerzésében nyújt hathatós segítséget ez az apró és nagyon egyszerűen használható alkalmazás. Csupán a csillagokkal, vagy más karakterekkel kitöltött jelszómező fölé kell húzni az egerünket, és máris láthatjuk az eredményt.
Ezért egyre erősebb a felújított mobilok piaca
Erősödő újkészülék-eladások, a termékek hosszabbodó szoftveres támogatása és életciklusa, valamint a bevizsgált készülékek iránti növekvő bizalom is segíti Magyarországon a felújított okostelefonok piacának bővülését. A Rejoy.hu a távközlési világnap alkalmából gyűjtötte össze az aktuális trendjeit.
Compliance-szakemberi szerepben teszteli az AI-t a KPMG
A Joint Venture Szövetség (JVSZ) által rendezett Innovációra Magyar! konferencián számolt be a KPMG Magyarország munkatársa arról a kísérletükről, melynek keretében gépi tanulási modell fejlesztésével támogatták a vállalati anyagok feldolgozásának folyamatát. A vonatkozó szabályzatoknak való megfelelőség ellenőrzésére bevetett mesterséges intelligencia egyelőre nem helyettesíti a szakértői munkát, azonban jelentősen gyorsítja a folyamatot, 80% feletti hatékonyságú dokumentációs alapot hozva létre. Így a fennmaradó időben az emberi beavatkozás a nagy figyelmet igénylő, alaposabb elemzést tudja elvégezni.
A műholdas távközlés szerepe óriási mértékben nőtt
A legújabb űrtávközlési technológiák, a műholdas szolgáltatások és az űrkutatás álltak az idei Távközlés Világnapjához kapcsolódó konferencia fókuszában. A győri Széchenyi István Egyetem (SZE) eseményén kiosztották a Dr. Magyari Endre-díjakat is, amit idén Dr. Gschwindt András és Petres István hírközlési szakemberek vehettek át. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) az esemény kiemelt támogatója.