E-commerce programot indított a gazdasági minisztérium
forrás Prim Online, 2004. április 28. 09:00
Az E-commerce, mint a KKV fejlesztés eszköze elnevezésű program, hogy a
vállalkozások részére információkat és ismereteket nyújtson az
elektronikus kereskedelem és az elektronikus üzlet alapjaival és
működésével kapcsolatban.
A tegnapi nyitókonferencián beszédet mondott Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter, Jürgen Köppen, az Európai Bizottság Magyarországi Delegációjának vezetője és Galovicz Mihály, Phare programengedélyező, a VÁTI Kht. ügyvezetője.
Az e-commerce programot az Európai Unió Phare programja támogatja, a társfinanszírozást a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium biztosítja.
A program keretében általános és specifikus oktatáson közel ezer KKV-nak lesz alkalma megismerni az elektronikus kereskedelem lehetőségeit, valamint a vállalkozásoknál tartott műhelymunka révén saját e-stratégiáját elkészíteni. Ezt követően pedig a tanácsadási szolgáltatások keretében több mint 200 cég alakíthatja ki részletes stratégiáját és a megvalósításhoz szükséges terveket. A stratégiával és tervekkel rendelkező cégek sikerrel pályázhatnak a finanszírozási lehetőségekre is.
A projekt keretében igénybe vett oktatási, tréning és tanácsadói szolgáltatások a KKV-k részére ingyenesek. Segítséget vehetnek igénybe a testre szabott elektronikus kereskedelmi stratégia elkészítéséhez, valamint az elektronikus kereskedelemi fejlesztésekhez (mint pl. e-marketing, webbolt-kialakítás).
A projekt 2 millió euró hazai és plusz ugyanennyi EU-forrással gazdálkodik, ami azt jelenti, hogy - mai árfolyamon számolva - a költségvetése 1 milliárd Ft.
A program 2004. május elejétől közel másfél évig tart. Első szakaszában a pályázatok potenciális résztvevői az elektronikus kereskedelemről és a programról szóló tájékoztatókon vehetnek részt a megyeközpontokban. A tájékoztatókkal egyidejűleg meghirdetik a pályázatokat, amelyekkel élhetnek a vállalkozások. Pályamunkáik elbírálását követően indul meg a munka a vállalkozásoknál. A pályáztatással párhuzamosan történik egy olyan internetes portál kifejlesztése KKV számára, melynek igénybevételével az erre felkészült vállalkozások érdemi kapcsolatba léphetnek egymással az üzleti tevékenységüket integrálhatják.
A megyei és fővárosi rendezvények időpontjai:

- Budapest április 27.
- Szekszárd május 4.
- Pécs május 5.
- Kaposvár május 6.
- Székesfehérvár május 11.
- Tatabánya május 12.
- Győr május 13.
- Szombathely május 18.
- Zalaegerszeg május 19.
- Veszprém május 20.
- Nyíregyháza május 25.
- Debrecen május 26.
- Békéscsaba május 27.
- Salgótarján június 1.
- Eger június 2.
- Miskolc június 3.
- Szolnok június 8.
- Kecskemét június 8.
- Szeged június 9.
- Pest megye június 10.
Kapcsolódó cikkek
- Az EU vizsgálja a filmstúdiók Blu-ray/HD DVD szerződéseit
- Az EU nagy büntetést szabott ki a Telefónica cégre
- Pornográf az európai YouTube?
- A kartellügyek közel kétmilliárdot hoztak az EU-nak
- Az EU a YouTube-on keresztül informál
- Megjelent az EU rendelete a roamingról
- A magyar EP-képviselő szerint a roaming-díjcsökkentéssel minden fogyasztó jól jár
- Június 30-án hatályba lép az uniós roamingrendelet
- Magyar IT-piac: 4,6 milliárd dolláros EU-többletforrás
- EU: 3 milliárd eurós program a nanoelektronikára
Trend ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Ezek az idei kulcstémák a webes és marketing stratégiák terén
Mások mellett Balogh Levente, a Szentkirályi ásványvíz alapítója, Wolf Gábor kisvállalati marketing szakértő, Sárospataki Albert, a Billingo vezérigazgatója és Huszár Viktor, a Teqball társalapítója is előadást tart az idei Maximum Web és Marketing Konferencián, ahol a résztvevő vállalkozók elsősorban a sikeres cégvezetés és online működés megvalósításához gyűjthetnek hasznos tudást a leghitelesebb példaképektől.
2024. május 14. 14:52
A Continental autógumija az első helyen végzett a Tyre Reviews szakportál négyévszakos abroncstesztjén
Újabb megmérettetésen, a Tyre Reviews 2024-es négyévszakos abroncsteszten győzedelmeskedett a Continental AllSeasonContact 2 modellje. Hét 205/55R16-os méretű, VW Golfra autóra felszerelt, egész évben használható modellből álló tesztmezőnyben ért el első helyezést.
2024. május 14. 13:17
Cikkgyűjtő
További fontos híreink
Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció
2024. május 3. 19:59
Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben
2024. április 20. 11:36