Magyarország kedvelt célpontja az európai vezető vállalatok szolgáltatáskihelyezéseinek

forrás Prim Online, 2004. június 16. 08:00
Minden tizedik európai vállalatból négy már megkezdte szolgáltatási tevékenységeinek külföldre való kihelyezését, derült ki az első, vezető európai cégek offshore stratégiájáról szóló átfogó tanulmányból.
A kutatást az UNCTAD és a Roland Berger Stratégiai Tanácsadók Cég közösen végezték, vállalatok olyan reprezentatív mintáját vizsgálva, melyek az 500 vezető európai vállalat teljes bevételének több mint 20%-át adják.

Elsősorban brit, Benelux államokbeli és német származású cégek helyezték már offshore területre szolgáltatási tevékenységük egyes részeit. Ezen országok - s köztük is elsősorban Anglia - vállalatai kínálják az összes kihelyezett, szolgáltatásszektoron belüli álláslehetőségek 90%-át, s vezetnek valamennyi mennyiségi mutató területén. A kutatásban részt vevő cégek több mint a fele tervez további, külföldre történő kihelyezéseket az elkövetkezendő néhány évben.

Thomas Eichelmann, a Roland Berger szenior partnere és az igazgatótanács tagja a felmérés kapcsán hangsúlyozta, hogy az európai vállalatok jelentős hányada már a múltban kihasználta az "offshore" lehetőségeket és további hasonló lépéseket tervez a jövőben, míg a cégek egyre csökkenő másik csoportja egyáltalán nem rendelkezik tapasztalattal a külföldre helyezéseket illetően. Alapvetően a rendelkezésre állás, a képesített munkaerő és az infrastruktúra költségei jelentik azokat a tényezőket, melyek a tevékenység, szolgáltatás kihelyezését, illetve a célországot döntően befolyásolják.

A külföldön szolgáltatási központokat létrehozó vállalatok 80%-a sikeresnek tekintik az outsourcing projektet, szemben az elenyésző 5%-ukkal, akik sikertelennek látják ezt a lépést. Bár a szolgáltatáskihelyezés kiterjedtebb, magasabb minőségi színvonalú szolgáltatásokat eredményez és biztosítja a szaktudáshoz és infrastruktúrához való hozzáférést, a vállalatok továbbra is a költségcsökkentést tartják legvonzóbb előnyének. A különböző tevékenységek áthelyezésével jellemzően 20-40%-os költségmegtakarítás realizálható, amely gyakran meghaladja a vállalatok eredeti várakozásait. Minden harmadik, offshore szolgáltatási tevékenységet folytató vállalat könyvelhetett el szolgáltatásainak elvárásait meghaladó minőségi javulását.

A kutatás rámutatott, hogy a célország kiválasztásában nem csak kézzelfogható tények, vagyis költségek, képzettség és időzóna játszanak nagy szerepet, hiszen a vállalatok több mint 40%-át "puha" tényezők befolyásolnak döntésükben. Vagyis a versenytárs követése, a célország által kifejtett promóciós tevékenység és egy külföldi leányvállalat belső lobbitevékenysége szintén fontos mérlegelendő tényező. A célországokat tekintve, a kihelyezési projektek több mint fele Európán belül valósul meg. Vezető európai helyszínek közé tartoznak olyan nyugat-európai országok, mint Nagy-Britannia, Spanyolország és Portugália, illetve Kelet-Európában Lengyelország, Magyarország és Románia. Minden 10 projektből 4 Ázsiát, s ezen belül Indiát célozza meg. Az Ázsiát célzó projektek méretüket tekintve a legnagyobbak, így ebben a régióban a legmagasabb a munkahelyteremtések száma.

A szolgáltatások teljes skálája, a "front office" funkcióktól a "back office" feladatokig lehetséges jelöltje egy jövőbeli kihelyezési projektnek. Nem volt olyan alapvető kihelyezéshez kapcsolódó üzleti folyamatot, amelyet a válaszadók több mint 20%-a kifejezetten kihagyott volna. "Rendszeresen és szisztematikusan felülvizsgáljuk szolgáltatásainkat, lehetséges kihelyezési szolgáltatások által nyújtott előnyök kihasználása szempontjából" nyilatkozta egy szállítmányozó nagyvállalat képviselője, "azonban, a közfelháborodást elkerülendő, mindent megteszünk annak érdekében, hogy vállalatunk nevét nyilvánosan ne kapcsolják a tevékenységek külföldre helyezésének általános trendjéhez." A meginterjúvolt európai vállalatok esetében a kihelyezett szolgáltatások 60%-a a pénzügy, könyvelés, IT támogatás, humán erőforrás menedzsment és egyéb back office szolgáltatások közül kerülnek ki. A vállalatok egyharmada említette például telefonos vevőszolgálat, vagyis front office szolgáltatás kihelyezését. Átfogóan azt lehet mondani, hogy nincsenek "szent tehenek", szinte mindegyik szolgáltatás kihelyezhető.

Míg az európai vállalatok általában elmaradnak a szolgáltatások kihelyezésében egyesült államokbeli versenytársaiktól, a vállalatok több mint 50% nem tekinti az USA szolgáltatáskihelyezési keretrendszerét alkalmazhatónak Európában. Főbb különbségként az európai munkaerőpiac szabályozását és alacsonyabb rugalmasságát, a kulturális sokszínűséget és az angol mint világnyelv helyzetét látják.

"Igazgatási elvek tekintetében az országoknak azonosítaniuk kell azokat a piaci réseket, amelyekben vonzó alapot tudnak biztosítani szolgáltatás export számára" - összegezte a felmérés eredményét Karl P. Sauvant, az UNCTAD befektetési részlegének igazgatója. "Bár csupán néhány ország fogad jelenleg hasonló szolgáltatásokat, a lehetőség fennáll, hogy ebből más országok is előnyösen részesüljenek, amennyiben a költségek, képzettség és infrastruktúra megfelelő keverékét tudják biztosítani, illetve, helyszíneiket megfelelően tudják értékesíteni."

Azok a vállalatok, amelyek szolgáltatásaikat már offshore területre helyezték, meg vannak győződve arról, hogy ebből anyaországuk is előnyökhöz jut, elsősorban megerősödött versenyképesség és alacsonyabb árak formájában. Ez pedig azt sugallja, hogy a szolgáltatáskihelyezési tevékenység nagyon fontos az európai vállalatok számára, amerikai versenytársaikkal szembeni versenyképességük szempontjából.

  • Az UNCTAD jelenti a fókuszpontot az Egyesült Nemzeteken belül, a kereskedelem és fejlődés, illetve az ehhez kapcsolódó témakörök, a pénzügy, technológia, befektetések és a fenntartható fejlődés átfogó kezelését illetően.

  • A Roland Berger Stratégiai Tanácsadókat 1967-ben alapították. A világ egyik vezető stratégiai tanácsadó vállalata. 22 országban 32 irodát működtet világszerte 1685 alkalmazottal, minden jelentős nemzetközi piacon rendelkezik sikeres képviselettel. A cég forgalma 2003-ban meghaladta az 530 millió eurót. Stratégiai tanácsadás részlege független partneri együttműködés, amely a több mint 160 partner tulajdonában van. A Roland Berger Strategy Consultants Budapesten 1996 óta működtet irodát.
Kulcsszavak: outsourcing

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55