Az SAP felvásárolja az amerikai A2i szoftvercéget

MTI Sajtóadatbank, 2004. július 14. 09:50
A legnagyobb európai számítógépprogram-gyártó konszern, az SAP felvásárolja az amerikai A2i szoftvercéget. A vételi árat nem hozták nyilvánosságra a keddi bejelentéskor.
Az 1993-ban alapított, Los Angeles-i székhelyű A2i Inc. cégek közötti irányítási szoftvereket kínál a tartalomszolgáltatástól a katalóguskiadásig.

Az SAP elnöke szerint felvásárlási stratégiájuk nem a nagy potenciális jelöltekre irányul, nem akarnak piaci részesedést, vagy ügyfeleket vásárolni. Az SAP sokkal inkább olyan kiegészítő technológiákat akar szerezni, amelyekkel maga nem rendelkezik, vagy amelyeket megfelelő ráfordítással és időkereten belül maga nem tud kifejleszteni.

Az SAP második negyedévi bevételeit 1,78 milliárd euróra becsli, ez 9 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A cég, amely az üzleti tervezési programok legnagyobb gyártója a világon, és a programgyártók világranglistáján a harmadik, második negyedévi forgalmát számítógépprogramok felhasználási engedélyeiből 495 millió euróra becsülte pénteken. Ez 15 százalékkal több, mint a tavalyi első negyedben.

Az üzemi eredményt a negyedben 380-390 millió euró között valószínűsítik, 426 millió eurós elemzői várakozás mellett.

Az SAP forgalma tavaly 7,025 milliárd euró volt, 5 százalékkal kisebb a 2002-es 7,413 milliárdnál. A programfelhasználási engedélyekből 2,148 milliárd euró származott, 6 százalékkal kevesebb az előző évi 2,291 milliárdnál. Az üzemi eredmény tavaly 11 százalékkal 1,88 milliárd euróra nőtt a 2002-es 1,68 milliárdról, az adózott eredmény pedig 1,077 milliárd euróra az előző évi 509 millióról.

Az SAP kedden kora délután 127,70 eurón állt Frankfurtban, 0,55 százalékkal drágábban a 127,00 eurós hétfői zárónál. Kedden 128,30 eurón nyitott. Az év eleje óta 4,58 százalékot olcsóbbodott, 143,75-119,05 euró között mozgott. Egy évvel ezelőtti áránál most 20,47 százalékkal drágább.
Kulcsszavak: +céginfo SAP

Európai akciók a kibocsátásmentességért

Az Európai éghajlati paktum 2020-ban jött létre az Európai Bizottság kezdeményezésére. Fontos eszköze annak a célkitűzésnek, hogy 2050-re Európa kibocsátásmentessé váljon, megalakulása óta már több mint tízmillió kilogramm szén-dioxid csökkenéshez járult hozzá.  A Paktum évről-évre különböző akciókat szervez, hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás hatásainak mérséklésének fontosságára. Ebben az évben többek között fotópályázatot indít a környezettudatos cselekvések bemutatására.

2024. május 10. 09:55

Indul a negyedik nagy digitális kaland

A Digitális Tudásért Alapítvány (DTA), amely szívügyének tekinti a digitális oktatást hazánkban, ismét büszkén rendezi meg 2024. május 23-án, immáron negyedik alkalommal az ország legnagyobb digitális csapatversenyét, a Nagy Digitális Kaland-ot.

2024. május 9. 20:55

Machete Video Editor Lite 5.1 Build 44

Az ingyenes Machete Video Editor Lite videószerkesztő programmal videofájlok gyors és egyszerű vágást, összefűzését oldhatjuk meg. Törölhetjük a számunkra felesleges részeket (pl. reklámok), feldarabolhatjuk és az egyes darabokat külön-külön elmenthetjük, eltávolíthatjuk a hangfájlokat a videofájlokból. A segédprogram az AVI, WMV és ASF formátumokat támogatja.

2024. május 9. 20:32

Ultra Adware Killer 10.9.0.0

Az Ultra Adware Killer segítségével Windows rendszerekből tudjuk eltávolítani az adware és rosszindulatú programokat. Kitörli a böngésző felesleges eszköztárait, hirdetéseit, plug-injeit, a böngészőnk átállított keresési szolgáltatását és az elállított kezdőlapokat, a nemkívánatos programokat, a trójaikat, a rootkiteket és a rosszindulatú programok minden egyéb formáját.

2024. május 9. 20:30

Legendás magyar konstruktőrök nyitják meg a School-Computer kiállítást Budapesten

Új helyszínen, a Neumann Társaság Báthori utca 16. alatti székházában mutat be időszaki kiállítást az Informatika Történeti Múzeum Alapítvány – alapítója, a Neumann Társaság szakmai anyagaira építve – az iskolagépek történetéről. School-Computer – a digitális kultúra megjelenése a közoktatásban a címe a tárlatnak, amely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával május második felétől október végéig látogatható. A május 17-én, 17 órakor zajló megnyitón a legendás Homelab számítógépek konstruktőrei, Lukács József és Lukács Endre mesélnek a személyi számítógépek hőskoráról. 

2024. május 9. 19:27

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36