A lengyel Elektrim heteken belül eladja PTC-részesedését a Deutsche Telekomnak

MTI Sajtóadatbank, 2004. augusztus 19. 12:50
A lengyel Elektrim konglomerátum az elkövetkező hetekben várhatóan eladja a mobiltelefon-szolgáltató PTC-ben meglévő érdekeltségét a Deutsche Telekomnak.
Idén már tett egy 1,1 milliárd eurós vételi ajánlatot a Telekom Kelet-Európa legnagyobb mobilszolgáltatójának, a PTC-nek az Elektrim által a Vivendivel közösen birtokolt 51 százalékára. A tárgyalások azonban megszakadtak, mert az Elektrim, kötvényesei és a Vivendi nem tudott egyezségre jutni a befolyó készpénz elosztásáról.

"A PTC eladásával kapcsolatos megállapodás végső változatáról a tervek szerint az elkövetkező hetekben befejeződnek a tárgyalások a Telekom és az Elektrim-Vivendi közös vállalat között. Az Elektrim és a Vivendi elvi megállapodásra jutott... eszerint a PTC 51 százalékát a Telekom leányvállalatának, a T-Mobile Deutschlandnak adják el" - áll a most ismertetett dokumentumban.

Délben az Elektrim árfolyama 5,9 százalékos emelkedéssel 8,05 zlotyra nőtt; a Telekom részvényeinek árfolyama a hírre nem reagált, kis változással keddi szintje közelében, 13,88 eurón állt.

A dokumentum arra kéri az Elektrim kötvényeinek tulajdonosait, járuljanak hozzá 440 millió euró értékű kötvény feltételeinek megváltoztatásához, tegyék lehetővé, hogy a kötvényekért az eladásból befolyó pénzből fizessenek. Az Elektrim pénteken jelentette be, hogy a kötvényesek gyűlését szeptember 3-ára hívták össze; további kommentárt most ehhez nem fűztek.

A Deutsche Telekom, Európa legnagyobb telekommunikációs társasága jelentős erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy felvásárlásokkal ellensúlyozza a német piacon csökkenő bevételeit; a cég vezérigazgatójának, Kai-Uwe Rickének kedvenc befektetési terepe Kelet-Európa. A csoport már meghatározó tulajdoni részesedéssel rendelkezik a Matávban, a szlovák és a horvát telefontársaságban és egy cseh mobilszolgáltatóban is, 25 százaléknál magasabb a tulajdonrésze az orosz Mobile TeleSystemsben.

A Deutsche Telekom múlt héten kinyilvánította, hogy még mindig meg akarja venni a PTC részesedést, így ajánlata még áll. A T-Mobile International szóvivője szerint a csoport üdvözölné, ha előrelépésre került volna sor a lengyelországi tárgyalásokon, de elzárkózott a további értékeléstől.
Kulcsszavak: Elektrim Deutsche Telekom

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Továbbra is Christian Klein az SAP első embere

2024. május 7. 13:17

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36