Internetes felvételi jelentkezési lehetőség az OFI-nál
A sajtótájékoztatón bemutatták a felület működését, kitérve a különböző technikai megoldásokra, ismertették a kapacitásra és a biztonsági intézkedésekre vonatkozó tudnivalókat.
További információk: a rendszer használatához internetképes számítógép, aktív saját e-mail cím, védett felület szükséges. A helyesírási programmal, a helyes kitöltést segítő "varázslóval" is felszerelt rendszer mellett a honlapon a teljes felsőoktatási felvételi információk is szerepelnek. Eddig máris 383 jelentkező töltötte ki a felvételi kérelmét elektronikus úton, 1139-en pedig már regisztráltak a rendszerre. Egy jelentkező 30 dokumentumot tölthet fel, dokumentumonként a kapacitás max. 30 MB. Az OFI szakemberei szerint egy elektronikus jelentkezés teljes "munkaideje" 1-1,5 óra, ennyi idő alatt lehet mindent pontosan megadni, kitölteni, a dokumentumokat elküldeni. A felületet 128 bites SSL titkosítással és a Thawte tanúsítványkiadó kulcsával hitelesíti az OFI. A teljes rendszer https protokollon keresztül érhető el. Az OFI szakemberei szerint az idei ún. "tanuló év", amikor is a 100 és 200 ezer közötti jelentkezőből néhány ezer fogja jelentkezését internet segítségével benyújtani. Egy azon időpontban ezren dolgozhatják ki, illetve adhatják be kérelmüket elektronikusan, telefonos segítségnyújtásban naponta 9-17 óra között egy időben maximálisan húszan részesülhetnek. Az elektronikusan jelentkezőknek papírhordozón egy ún. regisztrációs lapot is be kell küldeniük az OFI-hoz.
A bemutató szubjektív tapasztalatai: a kétségtelenül korszerű kezdeményezés jelenleg még több "gyermekbetegségben" szenved: a kitöltési oldalak nem egységesek, nem követnek EU-s vagy más, kipróbált, bejáratott formákat; a sok beépített ellenőrzés ellenére kitöltés menete még messze nem teljesen "idióta biztos", nem az összes beírásra kiterjedően ellenőriz a szoftver; a használt ún. segítő piktogramok nagyrészt egyediek, így eltérnek a nemzetközi gyakorlatban használtaktól.
Kapcsolódó cikkek
- Új kurzusokkal bővül a Cisco Hálózati Akadémia képzési portfóliója
- Elektronikus tananyag-piactér és a digitális könyváruház indul
- Az oktatásban is előretör a Linux
- RFID tantárgyat oktat a VRH
- Mesterképzések a BMF-en
- A Szegedi Tudományegyetem megállapodás kötött egy informatikai világcéggel
- Új színhely az ingyenes és nyílt forráskódú számítástechnika számára
- Hálózati termékek oktatási intézményeknek
- Újabb 204 diák kapott Cisco CCNA diplomát
- Nagy port vert fel a diákok adatainak esetleges gyűjtése
Június 11-én ismét megérkezik Magyarországra a Startup Safari Budapest
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Jön az év legnagyobb innovációs és startup fesztiválja
A 2015-ben indult Startup Safari Budapest hazánk egyik legnagyobb startup konferenciájaként idén ismét megnyitja kapuit, június 11-én 12 helyszínen közel 100 előadással és interaktív programmal várja az érdeklődőket, melynek során számos hazai szakember mellett nemzetközi előadókkal élőben is lehet majd találkozni és kérdezni tőlük. Nemcsak üzleti, hanem mélyebb technológiai és innovációs témákkal foglalkozik az esemény, angol és magyar nyelven egyaránt.
Érkeznek az Arctis Nova termékcsalád legújabb tagjai
A SteelSeries, az úttörő Arctis Nova headsetsorozat megalkotója, az eredeti esport márka, amely egyesíti a gaminget a kultúrával, és a gaming- és esport-perifériák világelső gyártója kibővítette az Arctis Nova termékcsaládot az Arctis Nova 5 sorozatú headsetek és a Nova 5 Companion App bevezetésével.
Bővíti a napenergia-kapacitást üllői gyártóüzemében a Lenovo
Új, a nagy teljesítményű számítástechnikai (HPC) innovációkat ellátó napelemeket telepített a Lenovo üllői gyártóüzeme. A vállalat 2023 októberében átadott létesítményében működő globális innovációs központja ezáltal azt is biztosítja, hogy az ügyfelek 100%-ban napenergiával tesztelhessék a HPC-munkaterhelést.
Ezekkel a gumikkal télen is biztosan célba ér a fuvar!
A Bridgestone, a prémium gumiabroncsok és fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új prémium téli gumiabroncsát kisteherautók számára. A Bridgestone a Duravis Van Winter ENLITEN-nel a kisteherautó-flották tulajdonosait támogatja a mindennapi téli felhasználás közben, amellett, hogy segít csökkenteni a teljes tulajdonosi költségüket (azt, hogy a termék a teljes élettartama alatt mennyibe kerül a vállalkozásnak).