A GTS Datanet tavaly jelentősen növelte profitját

MTI Sajtóadatbank, 2005. február 22. 08:50
A GTS-Datanet Távközlési Kft. tavaly a mintegy 10 milliárd forint nettó árbevétel mellett 20 százalékos kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti nyereséghányadot (EBITDA) ért el, és az idén további jelentős emelkedéssel számol.
Szathmári Géza, a társaság vezérigazgatója hétfőn Budapesten az új szerverközpont bemutatásával összekapcsolt sajtótájékoztatón elmondta, hogy a tavalyi több mint 13 százalékos árbevétel- növekedéshez képest az idén az árbevétel 10-20 százalékos növekedését tervezik. Az árbevétel egyharmada az internet-szolgáltatásból, egyharmada a hangátvitelből és egyharmada az adatforgalomból származott. A budaörsi távközlési központ mellett a most megnyitott pesti Datahome szerverközpont elsősorban a kis- és közepes cégeknek kínál "jó sávszélességet jó helyen" - mondta Szathmári Géza.

A szerverhosting piacon meghatározó szereplővé akar válni a GTS-Datanet - közölte a vezérigazgató. Hozzátette: most a harmadik legnagyobb cég ebben a tevékenységben. A jelenleg még szinte korlátlan kapacitást jelentő budaörsi központ bővítését is tervezi a társaság. Erről a nyáron várható döntés, ezt követően a bővítés már jövőre megvalósulhat. Az irodákkal együtt 14 ezer négyzetméter új központ beruházási költsége 3-3,5 milliárd forint.

A vállalatok egyébként - egy amerikai felmérés szerint – IT fenntartási és üzemelési költségeiknek a 30-40 százalékát takaríthatják meg a szerver kihelyezésével. A GTS-Datanet - a szabályozás változásától függően - megkezdi a Matáv hálózatán az úgynevezett next generation network (következő generációs szolgáltatások) kiépítését, ami lehetővé teszi, hogy a GTS-Datanet az ADSL internet szolgáltatással együtt telefonos szolgáltatást is nyújtson. A tervek között a hazai akvizícók is szerepelnek, valamint Szerbiában és Horvátországban cégvásárlás és cégalapítás is napirenden van. Ezekben az országokban a távközlésre akar koncentrálni a GTS-Datanet.

Kulcsszavak: +céginfo GTS Datanet

A Jobsgarden kutatása szerint a cégek 62 százaléka tervez foglalkozni a mesterséges intelligenciával a közeljövőben

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 20:39

Indul a K&H STEM pályázat: az IT hallgatók innovatív megoldásait várják

Technológiai pályázatot hirdet a K&H a hazai IT képzést nyújtó felsőoktatási intézmények hallgatói számára, hogy elismerje azon fiatal szakembereket, akik kiemelkedő szakmai, tudományos dolgozataikkal hozzájárulnak az új, innovatív megoldások kitalálásához és inspirációként szolgálnak mások számára. A közel 2 millió forint anyagi támogatást és szakmai projektmunkában való részvételi lehetőséget biztosító pályázatra alap- és mesterképzés kategóriákban, összesen 8 témakörben – köztük AI, fintech és felhőtechnológiában – lehet jelentkezni itt.

2024. május 6. 19:53

Elmaradnak a nemzetközi átlagtól automatizálás és AI terén a magyar cégek

A vállalatok többsége digitálisan még éretlen, ha a HR folyamatok automatizációjáról van szó – derült ki egy friss felmérésből. A munkavállalók azonban korántsem tartanak annyira az AI előretörésétől, mint gondolnánk: mindössze tíz százalékuk gondolja azt, hogy a mesterséges intelligencia ténylegesen veszélyeztetné az állását. A kutatás arra a kérdésre kereste a választ, hogy a technológia gyors ütemű változása mellett mire számíthatnak az álláskeresők, a munkavállalók és a munkaadók a közeljövőben. 

2024. május 6. 18:10

Clipboardic 1.18

A kis segédprogram figyeli a vágólap tevékenységét, és minden alkalommal, amikor másol valamit a vágólapra, automatikusan menti a másolt adatokat egy Windows vágólapfájlba (.clp). Később, amikor újra szüksége lesz a másolt adatokra, egyszerűen kiválaszthatja a megfelelő vágólapfájlt, és a Clipboardic automatikusan beilleszti azt. A Clipboardic lehetővé teszi a vágólap adatainak egyszerű megosztását a helyi hálózat több számítógépe között.

2024. május 6. 16:30

100 éves a kismegszakító, amely lehetővé teszi az energetikai átállást

Az ABB-nek a maga nemében első kismegszakítója (Miniature Circuit Breaker/MCB) már 100 éve biztosítja az elektromos áramkörök védelmét, és a jövő fenntarthatósági igényeihez igazodva napjainkban is tovább fejlődik. Mivel az összes tűzeset közel egynegyede lakóépületekben keletkezik, ezért kijelenthető, hogy a kismegszakítók az otthonok biztonságossá tételével forradalmasította az életmódunkat, sőt megteremtette az elektromos biztonságot az egész társadalom számára, a vasúti infrastruktúrától kezdve a gyárakon, a kereskedelmi épületeken át, az adatközpontokig.

2024. május 6. 16:29

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55