Az Alcatel harmadik negyedéve: 36,4 százalékkal nőtt a profit
Négyévi visszaesés utáén először növekedett a bevétel a vezetékes berendezésekből - 6,6 százalékkal 1,282 milliárd euróra a tavalyi harmadik negyedévi 1,203 milliárdhoz képest -, és 22,3 százalékkal nőtt a bevétel a mobil távközlési berendezésekből - 1,092 milliárd euróra 893 millióhoz képest -, messze meghaladva a piaci átlagot, habár ezt azzal a politikával is magyarázták, hogy jelentős költségekkel erőltetik a piacszerzést.
Erre az évre a bevétel-növekedés előrejelzését "5-8 százalék felső szélénél" adták meg csütörtökön, de az üzemieredmény-ráta kilátását 9 százalékra csökkentették az eddig jósolt 10 százalékról.
A második negyedben az Alcatel adózott eredménye 208 millió euróra nőtt a tavalyi második negyedévi 117 millióhoz képest, elsősorban a mobil üzletág bővülésének köszönhetően.
Az üzemi eredmény 263 millió euróra emelkedett 257 millióhoz képest.
A bevétel 8,5 százalékkal 3,14 milliárd euróra emelkedett az egy évvel korábbihoz képest, változatlan árfolyamokon 10 százalékos lett volna a növekedés.
A vállalatnál egész évre 5-8 százalékos bevételnövekedést jósolnak.
A növekedés a cég várakozását is meghaladta a mobil üzletágban, elsősorban a feltörekvő piacok keresletének bővülése miatt, igazolva egyszersmind a kínai vegyes vállalat megalapítását, amelybe a mobilkészülék-gyártást bevitték. Ugyanakkor a vezetékes üzletágban is lassúbb volt a csökkenés, mint amire korábban számítottak.
A társaság jelentős átalakuláson ment keresztül az utóbbi időben, csökkentették a költségeket, és a távközlési berendezések globális piacon mutatkozó általános keresletcsökkenése miatt jobban összpontosítanak a feltörekvő piacokra.
Az első negyedévben az Alcatel - a világ legnagyobb szállítója szélessávú internetberendezésekből - 124 millió eurós adózott eredményt ért el a tavalyi utolsó negyedévi 25 millió euró helyett, de az eredmény visszaesett a tavalyi első negyedévi 278 millió euróhoz viszonyítva. Ezt a "nagyon versengő" piaci környezettel magyarázták a cégnél, és azzal, hogy a tavalyi év eleji eredmény nagyobb egyszeri bevételt tartalmazott részesedések értékesítéséből, mint az idei.
Az üzemi eredmény 107 millió euróra nőtt, ez fordítva: a tavalyi utolsó negyedévi, 468 millió eurós eredményhez képest esett vissza, ellenben 27 százalékkal jobb volt a tavalyi első negyedévi 84 millió eurónál. A rátája 4,1 százalékos volt. Az egész évre 10 százalékos rátát valószínűsítenek a cégnél.
A forgalom 2,607 milliárd euró volt, kisebb a negyedik negyedévi 3,806 milliárdnál, de 3,7 százalékkal több a tavalyi első negyedévi 2,515 milliárdnál. Változatlan euróárfolyamon 6,1 százalékos lett volna a növekedés.
Tavaly az Alcatel javította helyzetét 2003-hoz képest, de jelentősen elmaradt a piaci várakozástól. A tavalyi évről még nem fizetnek osztalékot, de azt ígérték, hogy erről az évről "már lesz valami".
Tavaly az egész évi adózott eredmény tavaly 281 millió euró lett a 2003-as 1,94 milliárd eurós veszteség után. A pénzforgalmi többlet 978 millió euróra gyarapodott 449 millióról, a nettó értékesítés 12,27 milliárd euróra nőtt 11,61 milliárdról.
Az idei első negyedre és az egész évre is a forgalom további, 3-5 százalékos növekedését jósolták korábban a vállalatnál.
A 2003-as eredményeket módosították, leszámítva a száloptikai tevékenységet, a mobilkészülék-gyártást és más tevékenységeket, amelyeket tavaly kivettek a csoportmérlegből. Az Alcatelnél tavaly áprilisban közölték, hogy a kínai TCL céggel vegyes vállalatot alapítanak mobilkészülékek gyártására. Az Alcatelnek 45 százaléka van a közös cégben, TCL-részvényekre való átváltás opciójával, 55 százalék pedig a kínai partneré, amely 55 millió eurónak megfelelő készpénz-befektetéssel járult hozzá az alapításhoz. Az Alcatel 45 millió eurót fektet be, és a közös vállalatba vitte a mobiltelefon-üzletágát. A japán-svéd Sony Ericcson után ez a második európai próbálkozás olcsóbban termelő ázsiai partnerrel vegyesvállalatban föllendíteni a készülékgyártást - a jelek szerint sikerrel -, amely az Alcatelnél korábban veszteséges volt.
Az Alcatel, háromévi sorozatos veszteség után, a tavalyi első negyedévtől ismét nyereséges, mindenekelőtt a mobilhálózati berendezések iránt növekvő keresletnek köszönhetően.
Kapcsolódó cikkek
- Az Apple közzétette második negyedéves pénzügyi eredményét
- Bevétel- és profitnövekedés a Nemetscheknél
- F-Secure első negyedév: rekordszintű árbevétel és javuló jövedelmezőség
- HostLogic: tavaly 25 százalékos növekedés
- Az Infineon második üzleti negyedéve: ismét veszteség
- 611 millió dolláros veszteségről számolt be az AMD
- Nokia-negyedév: csaknem 10 milliárd eurós eladás
- A vártnál kisebb veszteség az LG.Philipsnél
- A France Télécom tavalyi éve: 28 százalékkal csökkent a profit
- A Telekom Austria tavalyi éve: 37,4 százalékkal nőtt a profit
A Vodafone országos hálózatfejlesztési programja újabb mérföldkőhöz érkezett
A Vodafone Magyarország hálózatfejlesztési stratégiájának részeként 2024 végéig országosan az állomások 40 százalékán végez kapacitásbővítést, ami a hívásminőséget és a letöltési sebességet is jelentősen javítja. A hálózatfejlesztési programnak köszönhetően többek között Debrecenben, Miskolcon, Veszprémben, Székesfehérváron és Nyíregyházán élvezhetik a szolgáltató ügyfelei a gyorsabb mobilinternetet.
Digitális gyermekvédelmi konferenciát szervezett az NMHH és az ELTE
A szabályozás területén megindult fejlődés Európa és Magyarország számára is kiemelten fontos, csak ez teremti meg a lehetőséget a gyermekek szexuális kizsákmányolásának feltárásához, és teszi lehetővé, hogy a bántalmazás önkéntes bejelentése és a monitorozási kötelezettség közösen segítse a gyermekek védelmét az online térben. Többek között ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával, az ELTE Állam- és Jogtudományi Kar által a gyermekek online bántalmazása elleni védekezésről szervezett konferencián.
Gaming mindenkinek: nagy teljesítményű gaming kedvező áron
Az AGON by AOC – a világ egyik vezető gaming monitor* és IT-kiegészítő márkája – bemutatja a G4 sorozat legújabb tagjait az elismert AOC GAMING portfólióból, a 23,8 hüvelykes (60,5 cm) 24G4XE és a 27 hüvelykes (68,6 cm) 27G4XE modelleket. Az idén bemutatott, formabontó, lopakodó repülőgépek által inspirált dizájnnal rendelkező új G4 sorozat, a 24G4X és 27G4X állítható magasságú Full HD modellekkel, valamint a QHD Q27G4X modellel, már elérhető a piacon.
My Mp3 Splitter 3.3.0.0
A felhasználóbarát My MP3 Splitter lehetővé teszi az MP3-as zenék vágását és szerkesztését. A program által készített új fájlnak ugyanaz lesz a hangminősége, mint az eredetinek, hiszen minőségveszteség nélkül tudja elvégezni a rábízott feladatot. Remekül használható telefonos csengőhangok létrehozására is. Az alkalmazás metaadat szerkesztési képességgel is rendelkezik.
Just Color Picker 6.0
A magyarul is tudó apró, de nagyon hasznos színfelismerő alkalmazással rendkívül egyszerű a színek azonosítása, mentése és szerkesztése. Kezelt formátumok: HTML, RGB, HEX, HSB / HSV, HSL, HWB, CMYK és Delphi.