Neumann verseny: nagy érdeklődés a pályaművek iránt

forrás Prim Online, 2006. január 29. 12:30
A Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a szekszárdi I.Béla Gimnázium és Informatikai Szakközépiskola 2005 november végén második alkalommal hirdette meg az Általános és Középiskolások Neumann János Nemzetközi Programtermék Versenyét.

A diák programtermékek magyarországi versenye 1984-ben - Szekszárdon - a Garay versennyel kezdődött. A termékversenyt az NJSzT, a Mikroszámítógép Magazin (az első magyarországi diák számítástechnikai havilap) és a Garay János Gimnázium hirdette meg. A 20 alkalommal megrendezett nagy múltú diák-számítástechnikai versenyt - a diákok és a város "nyomására" - 2003-ban újra indították, amit - a Neumann-év tiszteletére - röviden Neumann versenynek neveztek el. A 2005-ös verseny döntőjére december 5-7. között került sor.

"A verseny a zsűri véleménye szerint az előző évinél is magasabb színvonalú volt - mondta el lapunknak Kovács Győző zsűrielnök, a Garay és a Neumann versenyek egyik alapítója. "A versenyzők a döntőben mintegy 10-15 perces bemutatót tartottak a programjaikból, majd a zsűri kérdéseire válaszoltak. A verseny sajátossága, hogy a mindig nagy számban jelen levő nézők is kérdéseket intézhettek a versenyzőkhöz, így nagyon gyakran szakmai konzultációk alakultak ki. Emiatt, és a sok versenyző miatt a verseny eredetileg tervezett időkeretei nem sikerült tartanunk, és az kissé elhúzódott. Ezt azonban láthatóan senki nem bánta, a verseny végig izgalmas és érdekes volt."

A döntőbe 9 általános iskola és 29 középiskola versenyzői jutottak, szinte egyenletes területi megosztásban. A hazai iskolák mellett egy határon túli általános iskola (Nagykároly, Románia, III. számú Általános Iskola) és két gimnázium (Beszédes József MMIK, Magyarkanizsa, és Kosztolányi Dezső Gimnázium, Szabadka, mindkettő, a Vajdaságból - Szerbia Montenegró) diákjai kerültek be a döntőbe, ahol mindenki kapott díjat, a legértékesebbeket a zsűri - természetesen - az első helyezetteknek ítélte.

Kovács Győző elmondta még, hogy a következő Neumann versenyt háromnaposra tervezik. Az első napon a versenyzők és a Tolna megyei iskolák tanulói részére egy konferenciát tartanának, ahol - talán megvitatás céljából is - a diákok az érdeklődő intézmények, cégek képviselőinek bemutathatják azokat a szoftvertermékeiket és fejlesztési eredményeiket, amiket az iskolákban szeretnének felhasználni. A szponzoráló cégek már most is érdeklődnek a versenyző diákok pályaművei iránt. A zsűrielnök szerint ebből a cég-diák kapcsolatból még nagyon sok hasznos dolog származhat, többek között például a szponzoráló cégek felkarolhatják és részidőben akár alkalmazhatják is a Neumann verseny tehetséges diákjait, akikből később - vagy akár ma is - még a munkatársaik is lehetnek. Erre már korábban is volt példa, most ezt a lehetőséget szeretnék minden - döntőbe jutott - versenyző számára megteremteni.

A verseny végeredménye megtekinthető az Általános és Középiskolások Neumann János Nemzetközi Programtermék Versenye honlapján.

Kulcsszavak: Garay-verseny verseny

Oktatás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55