Szétválik a Graphisoft szoftver- és ingatlanfejlesztő cégre
A kiválásról szóló megállapodást és a szükséges mérlegeket a részvételre vonatkozó szándékok ismertében készítik el, és erről a második közgyűlés határoz várhatóan idén júniusban. Az igazgatóság várakozásai szerint az egész eljárás 2006-ban befejeződik.
A jelenlegi részvényesek belátásuk szerint maradhatnak részvényesek a Graphisoft Rt.-ben és tulajdonossá válhatnak a Graphisoft Park Rt.-ben is, vagy a tulajdonukban lévő részvények nettó saját értékének megfelelő kompenzációban részesülhetnek. Azok a részvényesek, akik nem kívánnak tulajdonosok maradni a Graphisoftban, azok, a számítások szerint részvényenként 2,3 eurót kapnának, azok pedig akik a Graphisoft Parkban sem akarnak tulajdont, részvényenként 2,1 eurónak megfelelő forint készpénzhez juthatnak. Azok a részvényesek, akik tulajdont akarnak a kiválással létrejövő Graphisoft Parkban, azok Graphisoft részvényük arányában kapnak az új részvényből.
Az igazgatóság javasolja a megalakuló Graphisoft Park SE részvényeseinek, hogy az első közgyűlésükön, várhatóan idén szeptemberben kezdeményezzék a társaság részvényeinek tőzsdei bevezetését.
Az igazgatóság az átalakítást azzal indokolta, hogy a cég tulajdonában lévő ingatlanporftólió fejlesztése külön finanszírozási forrást igényel. Ugyanakkor a befektetők szakosodása nem kedvez annak, hogy az alaptevékenységként szoftverfejlesztéssel és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokkal foglalkozó cég, ingatlanfejlesztéssel foglalkozzon. Az igazgatóság a társaság szétválasztásától az aktív befektetői bázis bővülését reméli.
A közgyűlési dokumentumban az igazgatóság az előnyök mellett felhívta a figyelmet a kockázatokra is. Egy viszonylag alacsony tőzsdei tőkeértékű társaság két kisebb kapitalizácíójú cégre válik szét. Az alaptevékenységet végző társaság saját tőkéje csökken. A Graphisoft jelenlegi pénzügyi stabilitását a nagy, jelzálogmentes ingatlanvagyon is támogatja. A kiválást követően Graphisoftnál az összköltségek közel kétharmadát kitevő készpénz és egyéb likvid eszköz maradna. A kiválás évi mintegy 100 ezer euró többletköltséget okoz, nem számítva a tőzsdei bevezetés várhatóan idén jelentkező egyszeri költségét.
A Graphisoft Park 82 354 négyzetméter földtulajdonon nettó 16 900 négyzetméter felépítménnyel rendelkezik. Az ingatlanportfólió értékcsökkenési leírással módosított bekerülési értékét az igazgatóság 24 millió euró értékben vette figyelembe, és a folyamatban lévő, valamint a tervezett projektek becsült további költségei mintegy 40 millió eurót tesznek ki. A Jones Lang LaSalle elemzői szerint a porftolio piaci értéke 38,5 millió euró. A Graphisoft alaptevékenységének értékelését a Raiffeisen Bank Rt. végezte el. A relatív árazási módszerrel történt számítás a szoftvertevékenység sajáttőke értékét - konzervatív megközelítésben - 55 millió euróra becsülte.
A Graphisoft Park az idén várható bevétele a bérbeadásból 3,2 millió euró lesz, jövőre 4,8 millió euró, 2008-ban 6,3 millió euró, 2009-ben pedig 6,8 millió euró. A tervek szerint 2008 végére körülbelül 40 ezer négyzetméter terület - iroda, raktár, parkoló - lesz bérelhető. A Graphisoft igazgatósága által javasolt üzleti stratégia szerint az adózott nyereséget osztalékként kifizetnék, ami a számítások szerint a következő négy év során részvényenként 0,04 euróról 0,17 euróra emelkedik és hosszú távon 0,22-0,24 euró lehet.
A közgyűlés napirendjének egyik pontja a cég átalakítása. A többi napirendi pontra vonatkozó előterjesztést a Graphisoft később teszi közzé - tájékoztatta az MTI-t a befektetési kapcsolatokért felelős Bihari Sándor, a Graphisoft pénzügyi igazgatója.
Kapcsolódó cikkek
- Graphisoft: 50 százalékkal nőtt a nettó nyereség
- A Nemetscheké a Graphisoft
- Graphisoft: Már csak egy hét…
- Graphisoft, 2006 - 1,259 millió euró veszteség
- Graphisoft Park: a vártnál kedvezőbb működés
- Nemetschek: PSZÁF jóváhagyás a Graphisoft-felvásárláshoz
- Graphisoft: változás az igazgatótanácsban
- Nemetschek vételi ajánlat a Graphisoft részvényeire
- A Nemetschek Csoport vezető pozíciót szerez a világ AEC szoftvermegoldásainak piacán
- A Graphisoft főrészvényesei vételi opciót adtak a Nemetschek AG-nak
Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI
Újra a megszokott mederben a FoxPost, levonult a szökőárszerű terhelés
A FoxPost felszámolta azt a Maglódon felállított ideiglenes csomagautomatát, amely az elmúlt hetek rendkívüli terheléshullámának kezelésére szolgált, egyidejűleg megszüntették a további rendkívüli intézkedéseket is. A döntésre azért került sor, mert a probléma megszűnt és a működés ismét a szokott mederben folyik. Ezzel egyidőben a vállalat több száz új csomagautomata telepítésébe kezdett országszerte.
Még mindig rengeteg ügyfél bankol ezzel a világelső, de drága magyar találmánnyal
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2024. februári adatai szerint a számlavezetés során a bankok felé kifizetett díjak 15 százalékát teszik ki az SMS szolgáltatások. Bár a jegybank nyolcezer forint közelébe becsülte az SMS-ekre fordított éves átlagos ügyfélköltséget, a BiztosDöntés.hu szerint ez a költség még ennél nagyobb is lehet. Pedig ma már a legtöbb banknál létezik erre egy ingyenes alternatíva, melyre könnyen át lehet állni.
Újabb régiós szolgáltató központot hoz Budapestre a Schneider Electric
Budapesten hozza létre új, Europe Services Hub elnevezésű szolgáltató központját a Schneider Electric, az energiamenedzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat. A tervek szerint 2025-re 100 fősre bővülő csapat az európai országokban dolgozó helyi stábokkal együttműködve az egész kontinenst lefedi majd a magyar fővárosból.