85 százalékkal csökkent a kínai Lenovo nyeresége

MTI Sajtóadatbank, 2006. május 26. 09:57
A kínai Lenovo személyi számítógép-gyártó adózott eredménye 85 százalékkal csökkent a márciussal végződött üzleti évben, azóta, hogy a kínai csoport megvette az IBM személyi számítógép üzletágát. A cég egyelőre nem kommentálta az eredményeket, elemzők szerint az átalakítás költségei, az ezer fős elbocsátás miatt csökkent a profit.
Az adózott eredmény 173,4 millió hongkongi dollárra (22,33 millió dollárra) csökkent az egy évvel korábbi 1,12 milliárd hongkongi dollárról, miközben elemzők 664,6 millióra számítottak.

Ugyanakkor az árbevétel az egy évvel korábbinak több mint a négyszeresére, 103,55 milliárd hongkongi dollárra (13,3 milliárd dollárra) nőtt.

A legnagyobb kínai személyiszámítógép-gyártó csoport 2004. decemberben szerzett többségi részesedést, 1,25 milliárd dollárért, az amerikai IBM személyi számítógép üzletágában, leküzdve az amerikai kongresszus biztonságpolitikai kifogásait. Az IBM üzletága 2005 május 1-jén került a Lenovóhoz, a kínai vállalat öt évre jogot szerzett arra, hogy használja az IBM márkanevet.

A vállalatcsoport a felvásárlással a világ harmadik személyiszámítógép- és notesz-számítógép gyártója lett, piaci részesedése 7,5 százalékos. Tavaly 12 millió személyi számítógépet adott el.

A Lenovo idén áprilisban jelezte, hogy az idén új kiszolgáló központot tervez nyitni Pozsonyban. A központ bonyolítaná le 28 európai, közel-keleti és afrikai ország megrendeléseit, ott végeznék el a pénzügyi feladatokat, valamint a központ látná el az ügyfélszolgálatot is.

A központ 340 új munkahelyet teremtene, amelyek 60 százalékát egyetemi végzettségű szakemberekkel töltenék fel. A kínai vállalatnak tavaly augusztus óta már van egy regionális központja Pozsonyban, ahol 70-en dolgoznak.
Kulcsszavak: Lenovo

Megoldás ROVAT TOVÁBBI HÍREI

Növényvédelmi drónpilótaképzést indít a Széchenyi-egyetem, az ABZ Drone és a CloudIA

A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA) együttműködési megállapodást kötöttek, amelynek keretében növényvédelmi drónpilóta-képzést indítanak, először május végén. Az oktatás az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karon valósul meg, elérhetővé téve a legmagasabb szintű drónképzést a régió szakemberei számára.

2024. május 6. 11:50

Mitől lesz okos a jövő hálózata

A jövőben a megújuló energiaforrások arányát növelnék a legtöbben, 2030-ra pedig a digitalizáció és az energiaellátás zöldülése a legmarkánsabban megmutatkozó igény - derül ki az E.ON Hungária Csoport reprezentatív kutatásából. A vállalatcsoport felkészülve a jövő kihívásaira, az elkövetkező években 1 milliárd eurót tervez költeni áramhálózatának fejlesztésére Magyarországon és folyamatosan keresi és alkalmazza azokat a megújuló energia használatát segítő innovatív eszközöket, amelyek a hálózat stabilitását és rugalmasságát szolgálják.

2024. május 6. 10:26

Kövess minket a Facebookon!

Cikkgyűjtő

További fontos híreink

Magyar siker: Nemzetközi díjat nyert a TIME magazintól a nyelvtanuló-applikáció

2024. május 3. 19:59

Megvannak 2024 legvonzóbb hazai munkaadói

2024. április 29. 11:38

Ingyenes digitális platform segít a tanároknak és diákoknak az érettségire való felkészülésben

2024. április 20. 11:36

Itt a világ első, Swarovski kristályba ágyazott autós kijelzője

2024. április 10. 14:55